Generációk párharca

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2008.02.20. 23:16
Címkék
Ifjonti hév vagy a rutin? Ez a kérdés a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő Arsenal–Milan párharca előtt, amelynek első mérkőzését szerda este rendezik az Emirates Stadionban.

Rutinos, öreg rókák látogatnak a londoni csikócsapathoz, tehát nyugodtan illethetjük a Generációk párharca kifejezéssel az Arsenal–Milan Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt. A számok nyelvén ez azt jelenti, hogy a – sorozat jelenlegi szezonjában pályára lépett játékosokat alapul véve – 24 év átlagéletkorú angol együttes fogadja a 31 év átlagéletkorú címvédőt (lásd keretes összeállításunkat).

A hazaiak mestere, Arsene Wenger a fiatalokra épít, a csapat fazonszabásza, Cesc Fabregas is csupán 20 esztendős, és a fent említett adat is csak azért ilyen „magas”, mert a 38 esztendős Jens Lehmann egyetlen mérkőzésen védett Manuel Almunia helyett. Az ennél többet játszók közül a korelnök a 31 éves Gilberto Silva, akinél a Milan mérkőzésre készülő 23 tagú keretéből tizenketten idősebbek. Tény, a piros-feketék tele vannak idős játékosokkal, az első csapatnál rendszeresen számításba vett 24 labdarúgó közül 17 (!) már betöltötte a harmincadik életévét. Különösen a hátsó alakzat mondható rutinosnak, a kapusoknál a 34 éves Dida a legfiatalabb, míg a kilenc bekk közül mindössze ketten (Daniele Bonera és Kaha Kaladze) huszonévesek még. Ráadásul a Londonba utazó olasz együttes átlagéletkorát a Milan harmadik számú kapusa is csak emeli, a Dida és Zeljko Kalac sérülése miatt Londonban minden bizonnyal lehetőséghez jutó Valerio Fiori ugyanis 38 esztendős. Ennek ellenére 1999 nyara óta mindössze egy Serie A-találkozón védett a milánói gárdában, igaz, közben – szabadidejében – jogi diplomát szerzett a római La Sapienza Egyetemen.

„Húsz éve mindennap edzem, úgyhogy készen állok a feladatra – mondta a londoni utazás előtt a veterán kapuvédő. – Mivel nem játszottam sokat, azt hiszem, én vagyok az a kapus, aki a legtöbbet gyakorolt az utóbbi időben.”

Fiorinak akár fia lehetne a brazil csodacsatár, Alexandre Pato, a 18 éves futballista első Bajnokok Ligája-találkozójára készül, ahol minden bizonnyal a kispadról beszállva villanthatja meg kivételes képességeit, s ez akár döntő is lehet.

A másik oldalon Cesc Fabregasban és Emmanuel Adebayorban bíznak a szurkolók, no meg az ifjonti hévben, amelynek köszönhetően az Arsenal januárban megelőzte a Manchester Unitedet, és már öt ponttal vezet az angol bajnokságban. Kell és kellett is a lendület az „ágyúsoknál”, elvégre már 42 tétmérkőzést játszottak a szezonban (ez a legmagasabb szám az európai elitcsapatok között), míg az olaszok mindössze 34-en vannak túl. Bármily meglepő, a két együttes eddig egyszer találkozott az európai kupaporondon, az 1994-es – de 1995 februárjában játszott – Szuperkupa-mérkőzésen, akkor a gól nélküli döntetlennel záruló első felvonást követően a Milan hazai pályán 2–0-ra nyert. A Szuperkupától eltekintve viszont a három európai kupasorozatban (BEK/BL, KEK, UEFA-kupa,) az Arsenalt még sohasem búcsúztatta olasz együttes. Azaz fel van adva az angollecke Kakáéknak...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik