Eb-selejtezők: sima görög siker, lengyel és holland továbbjutás

Vágólapra másolva!
2007.11.17. 22:32
A várakozásnak megfelelően a görög labdarúgó-válogatott magabiztos győzelmet aratott Málta ellen Európa-bajnoki selejtezőn. A lengyel válogatott legyőzte Belgiumot, így kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra, akárcsak a Luxemburgot megverő hollandok.
A magyar válogatottal azonos selejtező-csoportban szereplő, az Európa-bajnokságra már kijutó görög válogatottra könnyű feladat várt, hiszen Málta legjobbjai vártak rájuk.Nos, a vendégek nem tudtak komoly ellenállást kifejteni, nem bírtak Teofanisz Gekasszal, aki három góllal járult hozzá a sikerhez.A lengyel válogatott Ebi Smolarek duplájával megverte Belgiumot, ezzel kvalifikálta magát a jövő évi Eb-re. A kiváló támadó előbb egy rossz hazaadást csípett el, és húzta el a labdát a kapus mellett, majd a második félidőben egy kipattanó után emelt a kapuba.Kijutott a holland csapat is a kontinensbajnokságra, a Luxemburg elleni sovány egygólos siker erre bőven elég volt. A hazaiak gólját Danny Koevermans szerezte, aki Sneijder labdája után lőtt közelről a luxemburgi kapuba.

EB-SELEJTEZŐK

A CSOPORT
Lengyelország - Belgium 2-0 (Smolarek 45., 49.)
C CSOPORT
Görögország - Málta 5-0 (Gekasz 33., 72., 74., Baszinasz 54., Amanatidisz 62.)
G CSOPORT
Hollandia - Luxemburg 1-0 (Koevermans 43.)

EB-SELEJTEZŐK

A CSOPORT
Lengyelország - Belgium 2-0 (Smolarek 45., 49.)
C CSOPORT
Görögország - Málta 5-0 (Gekasz 33., 72., 74., Baszinasz 54., Amanatidisz 62.)
G CSOPORT
Hollandia - Luxemburg 1-0 (Koevermans 43.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik