Timo Hildebrand portréja

Vágólapra másolva!
2006.06.09. 02:33
Timo Hildebrand a legtehetségesebb fiatal német portás, ám a válogatottban igen sokat kell várnia az 1-es mezre, hiszen először Oliver Kahn, majd Jens Lehmann visszavonulását kellett kiböjtölnie.
Hildebrand az FV Hofheim/Ried csapatában tanulta meg az alapokat, s olyan jól, hogy 15 esztendősen a VfB Stuttgart igazolta le. Innen került be az utánpótlás-válogatottakba, s 1999-ben ért el oda, hogy méltó vetélytársa lehessen az addigi kezdőkapusnak, Franz Wohlfarthnak. Timo 1999. novemberében mutatkozott be a Bundesligában a Freiburg ellen, a következő idénytől már alapember Felix Magath mester "Vad ifjak"-jai között. Többek között az ő bravúrjainak köszönhetően a svábok 2003-ban a bajnoki ezüstig jutottak s a BL-ben is megmutathatták magukat. "A németek Leonardo Di Capriója" 2004 áprilisában a románok ellen a válogatottban is bemutatkozhatott, de négy év alatt mindössze hétszer szerepelhetett a Nationalelfben Kahn és Lehmann miatt. Kárpótlásul a Bundesligában felállított egy fantasztikus rekordot, hiszen a 2003-04-es idényben 884 percen át nem kapott gólt! Ez 82 minutummal több, mint a lista második helyén álló Oli Kahn csúcsa. 2006-ban nem hosszabbította meg következő tavasszal lejáró szerződését, hanem a Valencia CF-hez írt alá, ahol a 38 esztendős Santiago Canizares utódjaként számoltak vele. Ennek ellenére a veterán vetélytársa került a kezdőbe, s csak télre telt ki becsülete, ekkor vette át posztját a fiatalabb Timo - aki jó néhány potyagóllal járult hozzá a Valencia mélyrepüléséhez. A válogatottban stabil kerettag, két Európa-bajnoki selejtezőn is pályára léphetett: Ciprus és Csehország ellen.Mivel a válogatott egyes számú portása, Lehmann kiszorult az Arsenalból, a Dortmundhoz viszont nem igazolt haza 2008 telén, Hildebrand óriási esélyt kapott arra, hogy a kezdőbe kerüljön az osztrák-svájci kontinenstornán. Ott volt az előző Eb-n és a hazai világbajnokságon is, ám pályára nem lépett.



98-99
VfB Stuttgart II.
15
0
99-00
VfB Stuttgart
6
0
2.67
00-01
VfB Stuttgart
32
0
UEFA
8
0
3.17
01-02
VfB Stuttgart
31
0
-
-
3.06
02-03
VfB Stuttgart
20
0
UEFA
4
0
2.75
03-04
VfB Stuttgart
34
0
BL
8
0
2.81
04-05
VfB Stuttgart
34
0
UEFA
7
0
3.03
05-06
VfB Stuttgart
31
0
UEFA
6
0
2.97
06-07
VfB Stuttgart
33
0
2.89
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupameccsek száma, nemzetközi kupameccsen szerzett gólok száma.
Nagy tornák a válogatott színeiben:
1999
U-21-es világbajnokság
3
0
2004
Európa-bajnokság
0
0
2005
Konföderációs Kupa
1
0
2006
világbajnokság
0
0
98-99 
VfB Stuttgart II.
15 
     
99-00 
VfB Stuttgart  
2.67
00-01 
VfB Stuttgart  
32 
UEFA 
3.17
01-02 
VfB Stuttgart  
31 
3.06
02-03 
VfB Stuttgart  
20 
UEFA 
2.75
03-04 
VfB Stuttgart  
34 
BL 
2.81
04-05 
VfB Stuttgart  
34 
UEFA 
3.03
05-06 
VfB Stuttgart  
31 
UEFA 
2.97
06-07 
VfB Stuttgart  
33 
     
2.89
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupameccsek száma, nemzetközi kupameccsen szerzett gólok száma.
Nagy tornák a válogatott színeiben:
1999
U-21-es világbajnokság
3
0
2004
Európa-bajnokság
0
0
2005
Konföderációs Kupa
1
0
2006
világbajnokság
0
0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik