Válogatott: Szoboszlai is kidőlt, Ferenczi János a keretben

Vágólapra másolva!
2019.10.06. 22:43
null
Szoboszlai Dominik kiválása érzékeny veszteség lehet (Fotó: Micheller Szilvia)
Az MLSZ vasárnap este a hivatalos oldalán adott tájékoztatást arról, hogy Pátkai Máté után Szoboszlai Dominik és Tamás Krisztián sem csatlakozott a Horvátország és Azerbajdzsán ellen készülő kerethez.

 

Mint megírtuk, Pátkai Mátéra izomsérülés miatt nem számíthat a szakmai stáb, hozzá csatlakozott a Szoboszlai, Tamás duó: a Salzburg légiósa a Liverpool elleni BL-meccsen szenvedett apróbb sérülést, míg a ZTE védője szintén nem teljesen egészséges. Bese Barnabás ugyancsak sérüléssel küzd, ő azonban megérkezett Budapestre, és rögtön MR-vizsgálatra ment, hogy kiderüljön, mennyire nagy a gond.

Ami Szoboszlait illeti, a középpályás egyelőre Salzburgban maradt, hogy kezeléseken vegyen részt a hét első felében, arról azonban nem adott tájékoztatást a szövetség, hogy van-e esély a játékára a horvátok és az azeriek ellen.

A szakmai stáb az újabb sérülések miatt Ferenczi János behívása mellett döntött.

„Ideálisnak semmiképp sem nevezném a helyzetet – fogalmazott Marco Rossi. – Ugyanakkor, ha most elkezdenék keseregni, azzal nem javulna a helyzet. Az a dolgunk, hogy az egészséges kerettagokat készítsük fel a lehető legjobban az előttünk álló cseppet sem könnyű feladatokra, ők pedig ezeket a lehető legjobban megoldják.”

A magyar válogatott csütörtökön 20.45-től Splitben, Horvátország ellen játszik, vasárnap 18 órától pedig Azerbajdzsánnal mérkőzik meg a Groupama Arénában.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE HORVÁTORSZÁG ÉS AZERBAJDZSÁN ELLEN
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár FC)
Védők: Baráth Botond (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Ferenczi János (DVSC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Arisz – Görögország), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencvárosi TC), Tamás Krisztián (Zalaegerszegi TE FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország)
Középpályások: Holman Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Kovács István (Mol Fehérvár FC), Nagy Ádám (Bristol City FC – Anglia), Sigér Dávid (Ferencvárosi TC), Vida Máté (DAC – Szlovákia)
Támadók: Dzsudzsák Balázs (al-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek), Feczesin Róbert (Újpest FC), Holender Filip (FC Lugano – Svájc), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szalai Ádám (1. FSV Mainz – Németország), Varga Roland (Ferencvárosi TC)
Sérülés miatt nem csatlakozott a kerethez: Pátkai Máté és Tamás Krisztián (mindketten Mol Fehérvár FC), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria). A horvátok ellen eltiltás miatt nem szerepelhet: Bartáh Botond, Nagy Ádám.

A HORVÁT KERET
KAPUSOK:
Lovre Kalinic (Aston Villa – Anglia), Dominik Livakovic (Dinamo Zagreb), Simon Sluga (Luton Town – Anglia)
VÉDŐK: Domagoj Vida (Besiktas – Törökország), Dejan Lovren (Liverpool FC – Anglia), Tin Jedvaj (Bayer Leverkusen – Németország), Borna Barisic (Rangers FC – Skócia), Karlo Bartolec (FC Köbenhavn – Dánia), Mile Skoric (NK Osijek), Dario Melnjak (Rizespor – Törökország), Matej Mitrovic (FC Bruges – Belgium)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:
Luka Modric (Real Madrid – Spanyolország), Ivan Rakitic (FC Barcelona – Spanyolország), Mateo Kovacic (Chelsea – Anglia), Milan Badelj (Fiorentina – Olaszország), Marcelo Brozovic (Internazionale – Olaszország), Mario Pasalic (Atalanta – Olaszország), Nikola Vlasic (CSZKA Moszkva – Oroszország)
TÁMADÓK: Ivan Perisic
(Bayern München – Németország), Ante Rebic (AC Milan – Olaszország), Josip Brekalo (Wolfsburg – Németország), Bruno Petkovic (Dinamo Zagreb), Mislav Orsic (Dinamo Zagreb)
TARTALÉKOK: Marko Rog
(Cagliari – Olaszország), Dino Peric (Dinamo Zagreb), Filip Brdaric (Hajduk Split), Mijo Caktas (Hajduk Split)

EB 2020, SELEJTEZŐ
E-CSOPORT

Horvátország
Wales
Szlovákia
MAGYARORSZÁG
Azerbajdzsán

Március 21., csütörtök
Horvátország–Azerbajdzsán 2–1 (Barisic 44., Kramaric 79., ill. Sheydayev 19.)
Szlovákia–Magyarország 2–0 (Duda 42., Rusnák 85.)
Március 24., vasárnap
Wales–Szlovákia 1–0 (D. James 5.)
Magyarország–Horvátország 2–1 (Szalai Á. 34., Pátkai 76., ill. Rebic 13.)
Június 8., szombat
Horvátország–Wales 2–1 (J. Lawrence 17. – öngól, Perisic 48., ill. Brooks 77.)
Azerbajdzsán–MAGYARORSZÁG 1–3 (Emreli 69., ill. Orbán 18., 53., Holman 71.)
Június 11., kedd
Azerbajdzsán–Szlovákia 1–5 (Sheydayev 29., ill. Lobotka 8., Kucka 27., Hamsík 30., 57., Hancko 85.)
MAGYARORSZÁG–Wales 1–0 (Pátkai 80.)
Szeptember 6., péntek
Wales–Azerbajdzsán 2–1 (Pasayev 26. – öngól, Bale 84., ill. Emreli 59.)
Szlovákia–Horvátország 0–4
(Vlasic 45., Perisic 47., Petkovic 72., Lovren 89.)
Szeptember 9., hétfő
Azerbajdzsán–Horvátország 1–1 (Khalilzade 72., ill. Modric 11. – 11-esből)
Magyarország–Szlovákia 1–2 (Szoboszlai 50., ill. Mak 40., Bozeník 56.)
Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 5 3 1 1 10–5 +5 10
2. Szlovákia 5 3 2 9–7 +2 9
3. MAGYARORSZÁG 5 3 2 7–6 +1 9
4. Wales 4 2 2 4–4 0 6
5. Azerbajdzsán 5 1 4 5–13 –8 1
Az Eb-selejtezőben azonos pontszám esetén jelenleg a gólkülönbség szerint rangsorolunk, a végelszámolásnál azonban az egymás elleni eredmény dönt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik