PUSZTAI VIOLA
PUSZTAI VIOLA
2019.09.10 08:37 Frissítve: 2019.09.10 20:35

Válogatott: Nem volt olyan szúró fájdalom – Lovrencsics Gergő

Marco Rossinak már a 30. percben kényszerű cserét kellett végrehajtania a magyar labdarúgó-válogatott szlovákok elleni Európa-bajnoki selejtezőjén. Lovrencsics Gergő jelezte a kispadnak, hogy nem tudja folytatni a (2–1-re elvesztett) találkozót. A védő bicegve érkezett meg a meccs után az interjúfolyosóra, s bár minden lépésnél fáj a lába, elmondta, nem érez olyan szúró fájdalmat, ami nagyobb aggodalomra adhatna okot. Persze pontos diagnózist csak az MR-vizsgálat ad. 


„Jelen pillanatban nem vagyok a legjobb állapotban –
mondta Lovrencsics Gergő a szlovákok elleni mérkőzés után, amelynek a 30. percében sérülés miatt le kellett cserélni.Sajnos minden lépéskor érzek fájdalmat, de bízom benne, hogy a holnapi MR-vizsgálat nem fog nagy problémát kimutatni. Nem volt olyan szúró fájdalom, ami nagyobb aggodalomra adna okot, de nem kockáztathattunk, hiszen minden mozdulatnál éreztem. A szlovákok a jobb oldalunkon erőltették a játékot, ami meg is lepett minket kicsit, de álltuk a sarat, nem tudtak olyan helyzetet kialakítani, ami életveszélyes lett volna.”

A Montenegró elleni felkészülési mérkőzésen első válogatottbeli gólját megszerző Holender Filip ezúttal csereként állt be a hajrára, így nagyrészt a kispadról nézte a csapat játékát. Úgy véli, nem befolyásolta a magyar válogatott játékát Lovrencsics kiesése, nem érezte, hogy megtört volna a lendület.

Ha pozitívumokat akarunk keresni a mérkőzésen, akkor a bal oldalon Sallai Roland és a szabadrúgásból gólt szerző Szoboszlai Dominik játéka mindenképpen az volt. Cseleikkel többször is megforgatták a szlovák védőket, de ahogy Sallai is elmondta, az utolsó passzokon, a helyzetkihasználásokon „elcsúsztak”, ezeken kell csiszolni a következő mérkőzéseken. 

Videónkban emellett szóba kerülnek a szurkolók is, akik ismét nagy támogatást jelentettek a válogatottnak.  

Az eseményről a Nemzeti Sportot a helyszínről tudósította: PIETSCH TIBOR, BORBOLA BENCE, BABJÁK BENCE (összefoglaló), TUMBÁSZ HÉDI, TÖRÖK ATTILA, SZABÓ MIKLÓS (fotó), PUSZTAI VIOLA (videó), PÓR KÁROLY (sajtótájékoztató). Percről percre: BACSKAI JÁNOS

EB-SELEJTEZŐ
E-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–Szlovákia 1–2 (0–1)

Budapest, 
Groupama Aréna, 22 000 néző. Vezette: Mateu Lahoz (spanyol)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lovrencsics Gergő (Bese, 30.), Baráth, Orbán, Kádár – Kleinheisler (Holender, 85.), Nagy Ádám (Pátkai, 65.) – Dzsudzsák, Szoboszlai, Sallai – Szalai Ádám. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
SZLOVÁKIA: Dúbravka – Satka, Vavro, Skriniar, Hancko – Kucka (Gregus, 85.), Lobotka, Hamsík – Rusnák, Bozeník (Duris, 77.), Mak (Haraslín, 86.)Szövetségi kapitány: Pavel Hapal
Gólszerző: Szoboszlai (50.), ill. Mak (40.), Bozeník (56.)
Kiállítva: Baráth (a lefújás után)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Azerbajdzsán–Horvátország 1–1

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország531110–5+5 10
2. Szlovákia5329–7+2 9
3. MAGYARORSZÁG5327–6+1 9
4. Wales4224–406
5. Azerbajdzsán5145–13–8 1

 

2019.09.20 23:26:19

Magyar válogatott N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Kocsis Sándor, aki tündökölt, előbb csapatát, aztán hazáját, majd életét veszítette el – s lelke békéjét nem találta soha. Legyen e békesség övé mindörökre, magyar földön – Puskás Ferenc mellett – pihenve immár!

2019.09.13 21:33:46

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. A drukker ilyen, ilyennek is kell lennie – a végletek emberének. Olyannak, amilyennek a legendás osztrák futballvezér, Hugo Meisl látta egykori honfitársainkat: a magyarok vagy temetnek vagy lakodalmat ülnek.

2019.09.11 20:54:38

Magyar válogatott VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Az UEFA-szabályozás sem tudja felülírni az érzelmeket.

2019.09.10 20:04:39

Magyar válogatott PÓR KÁROLY

NS-VÉLEMÉNY. Honnan ez a szenvedély?