Válogatott: „Hogy olasz lesz a bíró?” – Marco Rossi tudja, mire számíthat

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2019.10.09. 13:20
A magyar labdarúgó-válogatott szerda délelőtt elindult Splitbe a Horvátország elleni Eb-selejtező helyszínére. A repülőtéren Marco Rossi szövetségi kapitány és Vida Máté válaszolt az újságírók kérdéseire. Az olasz szakember arról is elmondta véleményét, hogy honfitársa, Daniele Orsato vezeti a találkozót.

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nem túl ideális, hogy még csak kettőt tudott együtt edzeni a teljes keret.

„Egy ilyen meccsre ez nem elég. De ez nemcsak nálunk van így, hanem a többi csapatnál is. Arra elég volt a tegnapi két tréning, hogy átvegyük az alapstratégiánkat. Minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy valóban felkészültek legyünk Splitben.”

A kapitány a videóban arról is beszél: mit szól ahhoz, hogy honfitársa, Orsato lesz Horvátország ellen a játékvezető.

A DAC középpályása, Vida Máté nagyon örül annak, hogy három év után ismét a keret tagja lehet.

„Nyilván tudom, hogy több középpályás is kidőlt, de úgy gondolom: a teljesítményemmel rászolgáltam, hogy a válogatott tagja lehessek. Ezt próbálom majd a pályán bizonyítani. Igazából a csapat sikere az első, nem az én személyem, hogy most itt vagyok-e vagy sem. Felkészültünk a horvátokból, nem a legegyszerűbb feladat, de mindent meg fogunk tenni a pályán.”

Vida kérdésre válaszolva arra is kitér: mennyire téma Dunaszerdahelyen a szlovák csapattársakkal az Eb-selejtezőn való versenyfutás.

EB 2020, SELEJTEZŐ
E-CSOPORT

Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország (Tv: M4 Sport)
20.45: Szlovákia–Wales

Március 21., csütörtök
Horvátország–Azerbajdzsán 2–1 (Barisic 44., Kramaric 79., ill. Sheydayev 19.)
Szlovákia–Magyarország 2–0 (Duda 42., Rusnák 85.)
Március 24., vasárnap
Wales–Szlovákia 1–0 (D. James 5.)
Magyarország–Horvátország 2–1 (Szalai Á. 34., Pátkai 76., ill. Rebic 13.)
Június 8., szombat
Horvátország–Wales 2–1 (J. Lawrence 17. – öngól, Perisic 48., ill. Brooks 77.)
Azerbajdzsán–MAGYARORSZÁG 1–3 (Emreli 69., ill. Orbán 18., 53., Holman 71.)
Június 11., kedd
Azerbajdzsán–Szlovákia 1–5 (Sheydayev 29., ill. Lobotka 8., Kucka 27., Hamsík 30., 57., Hancko 85.)
MAGYARORSZÁG–Wales 1–0 (Pátkai 80.)
Szeptember 6., péntek
Wales–Azerbajdzsán 2–1 (Pasayev 26. – öngól, Bale 84., ill. Emreli 59.)
Szlovákia–Horvátország 0–4
(Vlasic 45., Perisic 47., Petkovic 72., Lovren 89.)
Szeptember 9., hétfő
Azerbajdzsán–Horvátország 1–1 (Khalilzade 72., ill. Modric 11. – 11-esből)
Magyarország–Szlovákia 1–2 (Szoboszlai 50., ill. Mak 40., Bozeník 56.)
Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 5 3 1 1 10– 5 +5 10
2. Szlovákia 5 3 2 9– 7 +2 9
3. MAGYARORSZÁG 5 3 2 7– 6 +1 9
4. Wales 4 2 2 4– 4 0 6
5. Azerbajdzsán 5 1 4 5–13 –8 1

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE HORVÁTORSZÁG ÉS AZERBAJDZSÁN ELLEN
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár FC)
Védők: Baráth Botond (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Ferenczi János (Debreceni VSC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Arisz – Görögország), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencvárosi TC),Willi Orbán (RB Leipzig – Németország)
Középpályások: Holman Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Kovács István (Mol Fehérvár FC), Nagy Ádám (Bristol City FC – Anglia), Sigér Dávid (Ferencvárosi TC), Vida Máté (FC DAC 1904 – Szlovákia)
Támadók: Dzsudzsák Balázs (al-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek), Feczesin Róbert (Újpest FC), Holender Filip (FC Lugano – Svájc), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szalai Ádám (1. FSV Mainz – Németország), Varga Roland (Ferencvárosi TC)
Sérülés miatt nem csatlakozott a kerethez: Pátkai Máté (Mol Fehérvár FC), Tamás Krisztián (Zalaegerszegi TE FC), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria). A horvátok ellen eltiltás miatt nem szerepelhet: Baráth Botond, Nagy Ádám.

A HORVÁT KERET
KAPUSOK:
Lovre Kalinic (Aston Villa – Anglia), Dominik Livakovic (Dinamo Zagreb), Simon Sluga (Luton Town – Anglia)
VÉDŐK: Domagoj Vida (Besiktas – Törökország), Dejan Lovren (Liverpool FC – Anglia), Tin Jedvaj (Bayer Leverkusen – Németország), Borna Barisic (Rangers FC – Skócia), Karlo Bartolec (FC Köbenhavn – Dánia), Mile Skoric (NK Osijek), Dario Melnjak (Rizespor – Törökország), Matej Mitrovic (FC Bruges – Belgium)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:
Luka Modric (Real Madrid – Spanyolország), Ivan Rakitic (FC Barcelona – Spanyolország), Mateo Kovacic (Chelsea – Anglia), Milan Badelj (Fiorentina – Olaszország), Marcelo Brozovic (Internazionale – Olaszország), Mario Pasalic (Atalanta – Olaszország), Nikola Vlasic (CSZKA Moszkva – Oroszország)
TÁMADÓK: Ivan Perisic
(Bayern München – Németország), Ante Rebic (AC Milan – Olaszország), Josip Brekalo (Wolfsburg – Németország), Bruno Petkovic (Dinamo Zagreb), Mislav Orsic (Dinamo Zagreb)
TARTALÉKOK: Marko Rog
(Cagliari – Olaszország), Dino Peric (Dinamo Zagreb), Filip Brdaric (Hajduk Split), Mijo Caktas (Hajduk Split)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik