Válogatott: Bolond lennék a kezdőn sokat változtatni – Rossi

Vágólapra másolva!
2018.10.11. 10:21
null
Rossi nem tervez sok változtatást (Fotó: Földi Imre)
A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön délelőtt utazik Athénba, ahol péntek este Görögországgal mérkőzik meg a Nemzetek Ligájában. A repülőtéren Marco Rossi szövetségi kapitány és Gyurcsó Ádám, a mieink szélsője állt a sajtó rendelkezésére.

„Azt várom, hogy a fiúk jó meccset játszanak, a megfelelő hozzáállással – mondta Marco Rossi az indulás előtt.Senkitől sem kell félnünk, a lényeg, hogy felszabadultan lépjünk pályára, ha erre képesek vagyunk, boldogok lehetünk. A játékosok most már sokkal jobban értik, mit akarok látni tőlük a pályán. Bár az idő sosem elég, lépésről lépésre fejlődünk taktikailag, gyakoroljuk azokat a megoldásokat, amikre szükségünk van a széleken, védekezésben, illetve támadásban. Nem panaszkodhatok, a fiúk követik az utasításainkat, és ha valami rosszul sül el, az az én felelősségem lesz.”

A magyar válogatott a hazai meccsen 2–1-re nyert a görögök ellen. Úgy tartja a mondás: győztes csapaton ne változtass, s ezzel Rossi is egyet ért.

„Még nem tudom, kik játszanak a görögök ellen, de bolond lennék, ha túl sokat változtatnék a kezdőn. Az itthoni meccsen jól játszottunk, néhány dolgot ki kell javítanunk, de azt hiszem, többé-kevésbé ugyanazokat küldöm a pályára.”

A mieinknek Görögországban eddig nem sok babér termett, a szövetségi kapitány azonban ezzel nem foglalkozik.

„Idegenben én még sosem nyertem vagy vesztettem a görögök ellen, hiszen korábban nem én voltam a szövetségi kapitány. Nekem most minden meccs a legfontosabb az életemben, és ezt a hozzáállást várom a játékosoktól is. Nem utazhatunk nagyképűen Görögországba és Észtországba sem, tudjuk, hol a helyünk. Küzdeni fogunk azért, hogy pontokat szerezzünk, ezt megígérhetem.”

Végüla válogatotthoz most csatlakozó Willi Orbanrólis ejtett néhány szót.

„Rendben ment a beilleszkedése, ugyebár a német bajnokságból ismert már néhány játékost. Egyébként is azt gondolom, hogy a jó játékosoknak ez nem okozhat problémát.”

Marco Rossi keretében Gyurcsó Ádám is újoncnak számít, a szélső legutóbbaz Andorra elleni, nem túl szép emlékű mérkőzésenlépett pályára a válogatottban.

„Örülök, hogy újra itt lehetek – mondta a Hajduk Split légiósa.Voltak nehéz pillanatok abban az egy évben, amíg nem lehettem a válogatottal. De a lényeg, hogy most jó formában érzem magam, önbizalommal telve érkeztem haza, és bízom benne, hogy olyan eredményt fogunk elérni, amit elvárunk saját magunktól, amit elvárnak tőlünk. Ha lehetőséget kapok, akkor természetesen a legjobb tudásom szerint igyekszem segíteni a válogatottat.”

Úgy véli, a görögök elleni idegenbeli meccs egészen más lesz, mint az itthoni volt.

„Úgy utazunk el, hogy pontokkal akarunk távozni Athénból. Ehhez másképpen nem is lehet hozzáállni. Az idő rövidsége ellenére jól sikerült a felkészülésünk, amit tudtunk, elvégeztünk a munkából. Most a görögökre koncentrálunk, az észtekről majd utána lehet beszélni. Nyilván szeretnék játszani, de a válogatottban nem az egyén számít, mindenkinek alá kell rendelnie az érdekeit a csapat sikerének. A legfontosabb, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzük meg a két meccsen.”

Marco Rossiról is elmondta a benyomásait, akivel most dolgozik először együtt.

„Nagyon taktikus szakember, csak pozitív dolgokat hallottam róla szakmailag és emberileg is. Remélem, a válogatott újra sikeres lesz vele.”

Mint ismert, klubcsapata Dinamo Zagreb elleni meccséna szurkolók betondarabbal fejbe dobták, erre is kitért.

„Nem volt ez akkora horderejű dolog, kicsit érdekes volt a szituáció, de egész hamar túltettem magam rajta.”

NEMZETEK LIGÁJA
C-LIGA, 2. CSOPORT
Az októberi program

Október 12., péntek
20.45, Athén: Görögország–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
20.45: Észtország–Finnország
Október 15., hétfő
20.45, Tallinn: Észtország–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
20.45: Finnország–Görögország

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Finnország 2 2 2–0 +2 6
2. MAGYARORSZÁG 2 1 1 2–2 0 3
3. Görögország 2 1 1 2–2 0 3
4. Észtország 2 2 0–2 –2 0

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Gróf Dávid (Budapest Honvéd)
VÉDŐK: Baráth Botond (Budapest Honvéd), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Fiola Attila (Mol Vidi FC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Lang Ádám (CFR Cluj – Románia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orban (RB Leipzig – Németország), Vinícius (Mol Vidi FC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Kalmár Zsolt (DAC – Szlovákia), Kleinheisler László (Asztana – Kazahsztán), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Nagy Gergő (Budapest Honvéd), Pátkai Máté (Mol Vidi FC)
TÁMADÓK: Eppel Márton (Kajrat Almati – Kazahsztán), Gyurcsó Ádám (Hajduk Split – Horvátország), Holender Filip (Budapest Honvéd), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim – Németország), Varga Roland (Ferencváros)

A GÖRÖG VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK:
Oresztisz Karnezisz (Napoli – Olaszország), Vaszilisz Barkasz (AEK Athén), Alexandrosz Paszhalakisz (PAOK)
VÉDŐK: Kosztasz Manolasz (AS Roma – Olaszország), Szokratisz Papasztathopulosz (Arsenal – Anglia), Dimitrisz Koloveciosz (Panathinaikosz), Jorgosz Dzavellasz (Alanyaspor – Törökország), Dimitrisz Jannulisz (Atromitosz), Vasziliosz Lambropulosz (AEK Athén), Mihalisz Bakakisz (AEK Athén), Kosztasz Cimikasz (Olympiakosz Pireusz)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:
Zeca (José Carlos Goncalves Rodrigues, FC Köbenhavn – Dánia), Dimitrisz Kurmbelisz (Panathinaikosz), Alexandrosz Dziolisz (el-Fajha FC – Szaúd-Arábia), Andreasz Buhalakisz (Olympiakosz Pireusz), Joannisz Fetfadzidisz (Olympiakosz Pireusz), Kosztasz Fortunisz (Olympiakosz Pireusz), Lazarosz Hrisztodulopulosz (Olympiakosz Pireusz), Dimitrisz Pelkasz (PAOK), Taszosz Bakaszetasz (AEK Athén)
TÁMADÓK: Kosztasz Mitroglu (Olympique Marseille – Franciaország), Nikosz Karelisz (PAOK), Efthimisz Kulurisz (Atromitosz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik