Vágóhíd vagy bizonyítás? Amszterdamban megkapjuk a választ

Vágólapra másolva!
2010.06.05. 09:25
null
Mint látszik, nem tülekedtek a drukkerek a magyarok nyilvános edzésén. A meccsen más képet mutat majd az amszterdami ArenA (Fotó: Szabó Miklós)
Alighanem mindenkiben felmerül a kérdés: van-e értelme „vágóhídra" menni, azaz egy vb-résztvevő, (elvileg) csúcsformát közelítő és egyébként is sokkal erősebb válogatott otthonába látogatni a magyar nemzeti csapatnak felkészülési mérkőzésre. Nos, lehet, és ezért pont Erwin Koeman csapata tehet a legtöbbet, 14 órától, az amszterdami ArenA-ban. Hollandia Edwin van der Sart és legjobbjait búcsúztatja, nekünk a becsület a tét.

Mindenesetre nem mondhatni, hogy Hollandiában sokan és sokat foglalkoznának a magyar együttessel: a Koeman-csapat nyilvános tréningjét figyelő egyik holland újságíró (a jelen levő kettőből) annyit jegyzett meg, a holland C-válogatott is elintézné a mieinket. Az oranje edzésén bezzeg kétezren voltak kint az ArenA-ban...

SZAVAZÁS

Ön szerint milyen eredménnyel zárul a Hollandia–Magyarország mérkőzés?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Elképzelhető, hogy a magyar csapat két csatárral áll fel Amszterdamban, Torghelle Sándor mellé Priskin Tamás kerülhet előre, Huszti Szabolcs középre húzódhat, az így felszabaduló bal oldali középpályás posztját pedig a Hollandiában légióskodó Bodor Boldizsár foglalhatja el. Juhász Rolanddal ezúttal nem kísérletezik a magyar kapitány, Koeman most középhátvédként számol vele, mellette Horváth Gábor lesz a másik belső védő. A kapuban pedig Fülöp Márton áll majd, alighanem lesz dolga elég...

„Erwin Koeman már Telkiben közölte velünk, hogy ha minden jól megy, Király Gábor Németország ellen véd, én pedig Hollandiában állhatok a kapuba. Ezek szerint minden jól ment" – mondta Fülöp Amszterdamban a Nemzeti Sportnak.

Olvasóink új modulunk segítségével összeállíthatták a magyar válogatott lehetséges kezdőcsapatát a hollandok elleni ma délutáni felkészülési mérkőzés előtt. A kezdőcsapatra szavazók többsége az Amszterdamban 14 órakor kezdődő találkozón a Fülöp – Bodnár, Juhász, Horváth G., Vanczák – Huszti, Vadócz, Koman, Dzsudzsák – Németh K., Priskin alkotta tizenegyet küldené pályára.

„Mindent megteszünk, hogy feledtessük a szurkolókkal a kudarcot. Hollandia erős, ellene is kötelesek vagyunk megmutatni, hogy nem lehet minket leírni. A hollandokkal az Eb-selejtezők során is találkozunk, már most éreztetni kell velük, hogy bármennyire is ők a csoport favoritjai, nem vár rájuk sétagalopp ellenünk. Csípni, rúgni, no meg támadni kell, mert ha beállunk védekezni, végünk. Felkészülési meccs lévén, megkockáztatom, ezúttal nem az eredmény a legfontosabb, de valamit azért le kell tennünk az asztalra. Felkészülni nem nagyon lehet a holland sztárokból, éppen azért nem, mert klasszisok. Képtelenség kitalálni, mire készülnek, úgyis mindig a váratlannal próbálkoznak – és a legtöbbször sikerrel járnak..." – vélekedett a kapus, aki rövid pihenő után jelentkezik a Sunderlandnél – hogy onnan hova vezet tovább az útja, az még kérdés.

KÖVESSE MOBILON A MÉRKŐZÉST!

A Hollandia–Magyarország mérkőzést élő, szöveges tudósításunk és folyamatosan frissülő cikkünk segítségével is figyelemmel kísérheti, de ha nem lenne gép előtt, mobiltelefonján is követheti az eseményeket.


A közvetítés eléréséhez csak hívja be mobilja böngészőjében az m.nso.hu oldalt, és ott kattintson a tudósítások fülre, ahol megtalálja a mai válogatott mérkőzés közvetítését is.

A holland válogatott edzésén már teljes intenzitással tréningezett csípősérülése után Arjen Robben, a Bayern München szélsője minden bizonnyal a kezdőcsapatban is helyet kap. Az oranje a meccs után repül el Dél-Afrikába.

A hollandok búcsúmeccsei nem mindig sikerülnek jól, bár ellenünk 1994-ben pont a fieszta jött: Verebes József együttese akkor 7–1-re kapott ki a vb-re készülő oranjétól. A 2006-os torna előtt a hollandok egy Ausztrália elleni 1–1-gyel köszöntek el közönségüktől, 2004-ben pedig Írország Robbie Keane találatával elrontották a búcsúztatón. Az Euro 2008 előtt az oranje megnyerte utolsó hazai felkészülési meccsét, Wales ellen, Robben és Wesley Sneijder góljával.

VAN DER SAR BÚCSÚZIK

„Van der Sar fenomén. Mindent tud bárhol bármikor. Talán nem is tudok olyan mérkőzést mondani, amelyet az ő kimondott hibájából veszítettünk el. De ez csak a második legfontosabb, amit vele kapcsolatban meg kell említeni. A leglényegesebb, hogy a fiatalok még mindig tanulhatnak tőle, mert még ma is arra törekszik, hogy napról napra jobb legyen. Külön kategória, világnagyság" – méltatta a holland válogatottól hivatalosan szombaton búcsúzó Edwin van der Sart az 1988-ban Európa- bajnok oranje kapusa, Hans van Breukelen.

Van der Sar már csak civilben lép pályára első jelentős klubcsapata, az Ajax stadionjában. A Manchester United kapusa százharminc fellépésével válogatottsági csúcstartó, nála több (hat) világversenyen (Eb: 1996, 2000, 2004, 2008; vb: 1998, 2006) egyetlen holland sem szerepelt.  

A házigazdák formája igen jónak mondható, Mexikót (2–1) és Ghánát (4–1) is legyőzték a vb-résztvevők közül. A legutóbbi 26 évben a magyar válogatott egyszer, az 1984-es vb-selejtezőn győzött Hollandiában, azóta csak németalföldi győzelmek vannak a krónikában...

A rendkívül erős holland csapat leggyengébb pontjának a hátsó alakzat tűnik, a védelem a helyi sajtóban és a szurkolóktól is sok kritikát kapott.

„Szerintem nézzék csak meg a statisztikákat. Vajon ilyen egy rossz védelem?" – lőtt vissza a kritikákra Joris Mathijsen, a hollandok Hamburgban légióskodó hátvédje. „Nem kapunk sok gólt és sokszor nyerünk, szerintem már bizonyítottuk, hogy a hátvédsorunk is megállja a helyét. És a védekező középpályásaink is rengeteget segítenek, jó formában vannak. Magabiztos vagyok, bízom abban, hogy jó világbajnokságunk lesz. Meccsről meccsre erősebbek leszünk, meglátják" – nyilatkozta. Bert van Marwijk szövetségi kapitány egyébként a hollandok edzésén Stijn Schaarst, az AZ középpályását is a védelemben próbálgatta – elképzelhető, hogy kísérletezik egy kicsit a magyar csapat ellen.

 VÉLEMÉNYEK AZ ELUTAZÁS ELŐTT
 

 

VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
HOLLANDIA–MAGYARORSZÁG
14.00, Amszterdam, ArenA. V: Meyer (Bornhorst, Willenborg - mindhárom német). Tv: Sport1
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
Hollandia: Stekelenburg – Van der Wiel, Heitinga, Mathijsen, Van Bronckhorst – Van Bommel, De Jong – Kuyt, Sneijder, Robben – Van Persie.
Magyarország: Fülöp – Vanczák, Horváth G., Juhász, Bodnár – Szélesi – Dzsudzsák, Huszti, Bodor – Priskin, Torghelle.
Élő, szöveges közvetítés és élőben frissülő cikk az NSO-n. Kövesse a meccset mobiltelefonon: m.nso.hu
A KÖZÖS MÚLT
1994.06.01   Hollandia–Magyarország   7–1   felkészülési
1987.04.29  Hollandia–Magyarország  2–0  Eb-selejtező
1986.10.15  Magyarország–Hollandia  0–1  Eb-selejtező
1985.05.14  Magyarország–Hollandia  0–1  vb-selejtező
1984.10.17  Hollandia–Magyarország  1–2  vb-selejtező
1967.05.10  Magyarország–Hollandia  2:1  Eb-selejtező
1966.09.07  Hollandia–Magyarország  2:2  Eb-selejtező
1961.10.22  Magyarország–Hollandia  3:3  vb-selejtező
1961.04.30  Hollandia–Magyarország  0:3  vb-selejtező
1939.02.26  Hollandia–Magyarország  3:2  felkészülési
1933.03.05  Hollandia–Magyarország  1:2  felkészülési
1930.06.08  Magyarország–Hollandia  6:2  felkészülési
A SZOMBATI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM

Tizenhárom világbajnoki résztvevő labdarúgó-válogatott lép pályára szombaton a felkészülési nagyüzem során. A címvédő olaszok Svájc ellen feledtetnék a Mexikóval szembeni fiaskót, a házigazda Dél-Afrika Dániával csap össze.

 

Hollandia–Magyarország14.00 (Tv: Sport1)
Dél-Afrika–Dánia14.15
Ausztrália–Egyesült Államok14.30
Ghána–Lettország16.00
Szlovákia–Costa Rica17.00
Algéria–EAE18.00
Románia–Honduras19.30
Szerbia–Kamerun20.30
Svájc–Olaszország20.45 (Tv: DigiSport)
Dőlttel szedve a vb-résztvevő együttesek.
 
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik