Női labdarúgás: hazánk U17-es elitkört rendezhet jövőre

Vágólapra másolva!
2018.12.03. 19:02
November végén sorsolták ki az UEFA nyoni központjában a női U17-es és U19-es Európa-bajnoki elitköreinek a sorsolását, amely után az U17-eseknek Görögországba kellett volna utazni. Mára azonban kiderült, a görögök mégsem vállalják az elitkörös selejtező rendezését. Helyettük beugróként Magyarország lesz a rendező, a görögök mellett az angolokat és a grúzokat fogadjuk jövő év március 21–27. között.

Az is kiderült, hogy a női U17-es válogatott 2019 őszén a lengyel, a kazah és a bolgár válogatott ellen lép pályára az első Eb-selejtezős körben, ahonnan az első két helyezett megy tovább a 2020 tavaszán rendezendő elitkörbe. A jövő őszi selejtezőt is Magyarország rendezi 2019. október 2–8. között.

Az U19-es válogatottunk nehéz sorsolást kapott, hiszen a címvédő spanyol válogatott mellett az ír és a szerb csapattal mérkőzik meg az elitkörben jövő tavasszal. A 2019. április 2-8. közötti torna tétje a skóciai Eb-részvétel kiharcolása.

A Turtóczki Sándor vezette 19 évesek válogatottja jövő ősszel a dán, koszovói, török trió tagjaival szerepel egy Eb-selejtezőcsoportban – a 2019. október 2–8. közötti tornának Törökország ad otthont.

NŐI U17 ELITKÖR
1. CSOPORT (2019. március 21–27.)
1. Anglia
2. Görögország
3. Magyarország (r)
4. Grúzia

NŐI U19 ELITKÖR
4. CSOPORT (2019. április 2–8.)

1. Spanyolország (r)
2. Írország
3. Magyarország
4. Szerbia

NŐI U17 EB-SELEJTEZŐ
9. CSOPORT (2019. október 2–8.)

1. Lengyelország
2. Magyarország (r)
3. Bulgária
4. Kazahsztán

NŐI U19 EB-SELEJTEZŐ
12. CSOPORT (2019. október 2–8.)
1. Dánia
2. Magyarország
3. Törökország (r)
4. Koszovó

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik