Némethet Dzsudzsák helyére! Guzmicsot a védelembe?

Vágólapra másolva!
2015.09.03. 11:48
null
Dzsudzsák Balázst ezúttal a jobb oldalon szerepeltetnénk (Fotó: Korponai Tamás, archív)
A pénteki Magyarország–Románia Eb-selejtező előtt a játékosok aktuális formája, illetve adottságaik alapján kielemezzük, hogy milyen variációk jöhetnek szóba a kezdőcsapatunk kijelölésekor. A „rendszeresen játszik klubjában” és „megfelelő rutinnal is rendelkezik” kettős mércének nem sokan felelnek meg, ezért lesz min rágódnia Bernd Storck megbízott szövetségi kapitánynak, aki több esetben is várhatóan az edzések tapasztalatai alapján dönt majd. Ezért is nehéz megjósolni, mire is számíthatunk az új kapitánytól, vívódjon velünk, mondja el ön is a véleményét!

 

KAPUSOK – DÖNTSÖN A RUTIN MEG AZ ÉVEK!

SZAVAZÁS

Ön kit állítana a magyar válogatott kapujába?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Volt meccs, már ebben a selejtezősorozatban is, amikor a kapusposzton hosszabban rágódhattunk, szerencsére azért, mert itt még mindig bőséges a választási lehetőségek sora. Ezúttal azonban nincs min rágódni. KIRÁLY GÁBOR nyári hazatérése óta szinte hibátlan teljesítményt nyújt a Haladásban, magabiztossága átragad társaira is, nagy szerepe van abban, hogy a vasiak hét forduló alatt mindössze négy gólt kaptak az NB I-ben (ez a második legkevesebb a Fradi után), és 2. helyen állnak a tabellán.

Éppen a magabiztossága és a rutinja miatt tesszük le a voksunkat a 39 éves kapus mellett, na meg azért, mert képes hatni a társakra, ha kell, irányítja őket, akik hallgatnak is rá, bíznak benne. A szóba jöhető riválisok közül a liverpooli Bogdán Ádám még nincs játékban, Dibusz Dénessel szemben pedig egyértelműen a rutin szól Király mellett – egy olyan felfokozott hangulatú meccsen, amilyen a pénteki lesz, ez döntő lehet.

KAPUSAINK JÁTÉKA EBBEN A SZEZONBAN
(bajnoki és nemzetközi kupameccsek)
Név Klub Bajnokság Mérkőzésszám Lejátszott Percek
Király Gábor Haladás NB I 7
630
Dibusz Dénes FTC NB I + Európa-liga 11
990
Bogdán Ádám Liverpool Premier League

 

VÉDELEM – NE VÁLLALJUNK KOCKÁZATOT!

Jobbról balra haladva a védelem összeállítását kezdjük a sort a jobbhátvéddel. A magunk részéről üdvözítőnek tartjuk, hogy az a Botka Endre is meghívót kapott a válogatottba, akit tavaly nyáron még nem tartottak elég jónak ahhoz, hogy Kispesten a kezdőcsapat tagja legyen, ezért kölcsönadtak Kecskemétre, a posztján pedig inkább légiósokat szerepeltettek. Azóta előbb a KTE-nél, majd már a Honvédnál is bizonyította képességeit, jelentős része van abban, hogy a piros-feketék a 4. helyen állnak az NB I-ben. Ezzel együtt Románia ellen csak vészhelyzetben avatnánk újoncot, mert most nem fér bele egy olyan egyéni hiba, ami egy debütáló játékában mindig jobban benne van, mint a rutinosabb futballista esetében.

Így a választási lehetőségek közül FIOLA ATTILA tűnik a legjobbnak, mert sokkal inkább játékban van, mint a Sionban az utóbbi időben mellőzött Vanczák Vilmos. A felcsúti védő Dárdai Pálnál már hat alkalommal is bizonyította, hogy lehet rá számítani, ráadásul most már a klubjában is védőként szerepel, nem pedig védekező középpályásként (végig is játszotta eddig mind a hét bajnokit). Fiolától Botkával szemben ugyan kevésbé lehet elvárni, hogy az egész jobb szélt bejátssza, és a támadásokhoz is felzárkózzon, de most hátul fontosabb is a tőle várható, kockázatot nem vállaló, de az alapfeladatát megfelelően ellátó játék.

SZAVAZÁS

Önnél ki lenne a jobbhátvéd?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A belső védőként számításba vehetők közül a legutóbbi Eb-selejtezőn a finnek ellen kezdő, de a Videotonban eddig ebben az idényben gyengébben teljesítő Lang Ádámot (a keretből a játékban lévő belső védők közül ebben a szezonban neki a legalacsonyabb az összteljesítményt mérő InStat-indexe: 168) és az itt is szóba jöhető, már említett Vanczák Vilmost nem állítanánk a kezdőcsapatba. Ellentétben JUHÁSZ ROLANDDAL (InStat-index: 180), aki évek óta a legjobb magyar belső védő. Reméljük, hogy korábbi sérülése nem akadályozza majd a játékban. Az viszont már nagy dilemmát okoz, hogy Juhász mellett ki legyen a másik belső védőnk.

SZAVAZÁS

Önnél ki lenne a jobb oldali belső védő?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A lengyel sajtóban korábban kritizált, de a statisztikák alapján a belső védőink közül így is a legjobb formát mutató KÁDÁR TAMÁST (InStat-index: 183) mindenképp játszatnánk, a kérdés csak az, hogy melyik poszton. Eredeti elképzelésünk szerint ugyanis balhátvédnek állítottuk volna, hiszen a válogatottban ezt már többször jól megoldotta, legutóbb Finnországban, de például egy évvel ezelőtt Romániában is.

SZAVAZÁS

Önnél ki lenne a bal oldali belső védő?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Igen ám, de ha Kádár a balhátvéd, akkor Guzmics Richárd a párja középen Juhásznak. Nem is lenne ezzel baj, hiszen a Wisla Kraków hátvédje rendszeresen játékban van a lengyel élvonalban, a beszámolók szerint nem is teljesít rosszul (bár az InStat-indexe Lang után a második leggyengébb a posztján, igaz, erősebb bajnokságban: 169).

SZAVAZÁS

Önnél ki lenne a balhátvéd?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legutóbb a Slask Wroclaw ellen azonban ismét volt egy hasonlóan rossz passza, mint 2013-ban, amikor „gólt rúgatott” a román Ciprian Maricával. Csapata ezúttal is gólt kapott a hibájából, és emellett is volt egy helyzet, amelynél kétszer is nagyon csúnyán megforgatták (videó 2:32-től, ill. 2:45-től). Emiatt sajnos az ő bevetése továbbra is felesleges kockázatvállalásnak tűnik. Ezt csak akkor vállalnánk fel, ha Juhász esetleg nem játszhat, de a Guzmics, Kádár kettős azért is kockázatos volna, mert ők a védelem közepén még nem játszottak egymás mellett – 2013-ban a Guzmics, Lipták kettős is először játszott együtt Románia ellen, tudjuk, mi lett belőle...

Balhátvédre nem maradt sok opciónk. Ha Kádár középen játszik, akkor marad LEANDRO. Bosnjak Predrag válogatott szinten még rutintalan, Leandro pedig több poszton is bevethető, így adott esetben meccs közben is változtatható a helye, ha a mérkőzés, illetve a taktika úgy kívánja.

A Fradiban ebben az idényben kényszerből a védelem közepén játszik, de korábban a középpályán futballozott, míg Eb-selejtezőn legutóbb a görögök ellen balhátvéd volt. Hiba nélkül meg is oldotta, ráadásul ő támadásban is hasznosítható, egy-egy felfutással képes lehet megbontani az ellenfél jobbszárnyát.

VÉDŐINK JÁTÉKA EBBEN A SZEZONBAN
(bajnoki és nemzetközi kupameccsek)
Név Klub Bajnokság Mérkőzésszám Lejátszott Percek Gól (-passz)
Fiola Attila PAFC NB I 7
630

Botka Endre

Bp. Honvéd
NB I
7 621 1
Lang Ádám Videoton NB I + BL+ El
9
764
Bosnjak Predrag
Haladás NB I
7
630 0 (1)
Leandro FTC NB I + El 11
990
1 (3)
Juhász Roland
VideotonNB I + BL + El7
544
Kádár Tamás Lech Poznan Ekstraklasa + BL + El 12
940
Guzmics Richárd Wisla Kraków Ekstraklasa 7
630
Vanczák Vilmos Sion Super League

 

KÖZÉPPÁLYA – KEVÉS A VALÓS ALTERNATÍVA

SZAVAZÁS

Önnél ki lenne a védekező középpályás?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Mielőtt a középpályássor összetételére rátérnénk, nem árt tisztázni, milyen hadrendben is álljunk fel a románok ellen, és ezzel rögtön a követendő taktikáig is eljutottunk. A keret adottságait, a játékosok formáját, illetve az eddigi meccseket figyelembe véve három lehetőséget tudunk elképzelni. A jól megszokott 4–2–3–1-et (Dárdainak ez volt a leggyakrabban alkalmazott formációja), amiben két középpályásnak is alapfeladata a védekezés, elöl pedig egy éket küldünk be a darálóba, vagy egy klasszikus 4–4–2-es, kétcsatáros játékot (Finnországban két ékkel álltunk fel), egy védekező középpályással, vagy egy 4–3–3-at, amelyben három belső középpályás szerepel, előttük pedig három támadó, akik szabadon változtathatják a helyüket, viszont így nincs kifejezett befejező játékosunk vagy centerünk a kapu előtt.

SZAVAZÁS

Önnél ki lenne a belső középpályás?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A formációtól függetlenül egy igazi ütköző, labdaszerző emberre mindenképp szükség van a középpályán, és mivel ennek a kívánalomnak ELEK ÁKOS felel meg a leginkább, az ő helye nálunk biztos lenne. A másik biztos pont Gera Zoltán lenne, csakhogy ő eltiltás miatt nem játszhat (csak a jövő hétfői, északírek elleni meccsen szerepelhet), és ez alapvetően korlátozza a lehetőségeinket. Persze TŐZSÉR DÁNIELNEK is alaphelye lenne, ha játékban lenne, csakhogy a finnek elleni júniusi Eb-selejtező óta nem játszott meccset, mivel csak a múlt héten rendeződött elhúzódó átigazolási ügye (a QPR-ban folytatja), nagy kérdés, hogy milyen erőállapotban van. Gera kiesésével azonban nem marad igazi alternatívája a belső középpályás, angol terminológiával élve „box-to-box midfilder" (tizenhatostól tizenhatosig robotoló középpályás) pozícióban.

Hacsak Bernd Storck felfedezettjét, a Ferencvárosban jól teljesítő Nagy Ádámot nem számoljuk ide. Mint már jeleztük, nem tartanánk szerencsésnek Románia ellen az újoncavatást, legutóbb sem jött be, amikor 2013 márciusában Kovács István a 80. percben beállt, a végén pedig ő adta el a labdát a románok egyenlítő találata előtt. Ráadásul, ha egy újonc éppen Románia ellen, ne adj Isten, döntő hibát követ el, az a későbbi válogatott karrierjére, illetve hosszú távú megítélésére is negatív kihatással lehet. Ettől függetlenül van egy sejtésünk, hogy Nagy Ádám, ha máshogy nem, csereként, de Storcknál játszani fog.

SZAVAZÁS

Önnél ki lenne a támadó középpályás?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A középpályán még figyelembe vehető futballisták közül a DVSC-ben jó ideje alapembernek számító, de a felnőttválogatottban eddig nem szereplő Bódi Ádámmal kapcsolatban úgyszintén a rutintalansága a fő problémánk. Az ötszörös válogatott Kalmár Zsolttal pedig az, hogy az RB Leipzig első csapatában, a Bundesliga 2.-ben két meccsen mindössze 34 percet töltött a pályán. Az is igaz viszont, hogy így is volt egy gólpassza, és a lipcseiek negyedosztályban szereplő második csapatában ugyancsak két találkozón 176 percet játszott, gólt és gólpasszt is jegyzett. Éppen ezért, ha B-terven is gondolkodunk, akkor az alapján Elek és Tőzsér mellett Kalmárt állítanánk a csapatba a középpályára.

Az A-terv azonban STIEBER ZOLTÁN. Sajnos a két legfontosabb kritérium – rutinos és játékban van – közül csak előbbi valósul meg úgy-ahogy a 26 éves, kilencszeres válogatott játékos esetében (csak néggyel van több meccse a nemzeti csapatban, mint Kalmárnak, pedig hat évvel idősebb). A Hamburg ebben az idényben még egyetlen bajnokira sem nevezte. Ám Tőzsérrel szemben például végigdolgozta a nyári felkészülést, hiszen volt csapata, és edzőmeccsen a Cagliari ellen csereként beállva gólt is szerzett. Ne felejtsük el továbbá, hogy tavasszal klubjában (három gól és három gólpassz) és a válogatottban is bizonyítani tudott, a nemzeti csapat legutóbbi két összecsapásán (Litvánia és Finnország ellen) gólt szerzett (korábban egyet sem ért el), Helsinkiben az ő találatával nyertünk, ez pluszlökést adhat neki, ahogy az is, hogy jelen pillanatban klubedzője, Bruno Labbadia figyelmét is a válogatotton keresztül tudja felhívni magára.

Stiebert a magunk részéről az eredeti posztjától kicsit eltérő szerepkörben játszatnánk, Elek és Tőzsér mellett a jobb oldalon, de nem kimondott szélsőként. Több védekező feladatot kaphatna, ellentámadásnál pedig ő futná be a jobb szélt, segíthetne a támadásépítéseknél. Így elég összetett feladata lenne, de megvan a játékintelligenciája ahhoz, hogy mindezeket ellássa. Elképzelésünket az is támogatja, hogy Stieber több poszton bevethető, vagyis az ő csapatba állítása variációs lehetőségeket is magában foglalna.

KÖZÉPPÁLYÁSAINK JÁTÉKA EBBEN A SZEZONBAN
(bajnoki és nemzetközi kupameccsek)
Név Klub Bajnokság Mérkőzésszám Lejátszott Percek Gól (-passz)
Bódi Ádám
DVSC-Teva
NB I + El 13
521 2 (1)
Tőzsér Dániel QPR Championship

Gera Zoltán* FTC NB I + El 9 787 3 (1)
Kalmár Zsolt RB Leipzig
Bundesliga 2. 2
34 0 (1)
RB Leipzig II
Regionalliga
21761 (1)
Nagy Ádám FTC NB I 6 445 0 (1)
Elek Ákos
Csangcsun Jataj Super League
20 1287 1 (2)
*Románia ellen eltiltás miatt nem játszhat.

 

LEPJÜK MEG A ROMÁNOKAT! – TÁMADÓSOR

Végül, de nem utolsósorban elérkeztünk az egyik legérdekesebb sorhoz, a támadóékhoz, aki közül többen is remekeltek klubjukban a nyáron, és ez az a sor, ahol véleményünk szerint meglephetjük a románokat, több tekintetben is.

SZAVAZÁS

Önnél ki lenne a jobb oldali támadó?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Először is például azzal, hogy a legutóbbi öt selejtezőn egyaránt kezdő, de ebben a szezonban tétmeccsen a Hoffenheimben eddig csak a Német Kupában játszó (ott is csak 17 percet kapó) Szalai Ádámot nem rakjuk be a kezdőcsapatba. Ha pedig nincs Szalai, akkor nincs kimondott centerjáték sem, vagyis nem építhetünk arra, hogy a kapu előtt helyezkedő csatárunknak kell eljuttatni a labdát, aki majd leütközi a védőket, ha kell, megtartja a labdát, ha kell, kibrusztolja a helyzetet. Dárdai Pálnál ez volt az alapvetés, és Storck is híve az egycsatáros játéknak. Viszont nem biztos, hogy Románia ellen tipikus centerjátékra készülne, ebben az esetben ugyanis jó eséllyel a ferencvárosi Böde Dániel is meghívót kapott volna Szalai alternatívájaként.

SZAVAZÁS

Önnél ki lenne a középső támadó?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az egy csatár nálunk NIKOLICS NEMANJA lenne, viszont nem tolnánk fel közvetlenül a kapu elé, hanem mélységből indulna, egy sorból NÉMETH KRISZTIÁNNAL és DZSUDZSÁK BALÁZZSAL.

Jelenleg Nikolics a leggólerősebb magyar csatár, mindenképp helye van a csapatban, az ő erőssége viszont az, hogy lendületből vezeti rá a labdát a védőkre, ehhez viszont területre van szüksége. Ezért nem szabad nagyon feltolni a középpályás védekezésünket, a labdaszerzések után mélységi indításokkal kell kiugratni őt, vagy a két szélsőt, Némethet és Dzsudzsákot. Az efféle kiugratásokra Tőzsér, Stieber vagy a védelemből előrelépve Leandro is képes lehet.

Emellett az igazi meglepetésünk az lenne, hogy Dzsudzsák nem a bal szélről indulna, hanem jobbról, ahogy az eddigi két bajnokiján a Bursasporban is tette. Erre azonban nem feltétlenül készülnek a románok, hiszen a válogatottban általában bal szélen szokott szerepelni, így viszont jobbról befelé cselezve meglephetné őket, nagy kihívás elé állítva ezzel a ballábas román szélső védőt, illetve a belső védőket is. Az igazi meglepetést azonban nem is annyira tőle, hanem Németh Krisztiántól várnánk.

SZAVAZÁS

Önnél ki lenne a bal oldali támadó?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Sporting Kansas Cityben Németh többnyire balszélsőként szerepel, és szinte szárnyal. Végre újra azt a Németh Krisztiánt láthatjuk az SKC meccsein, mint anno az U-válogatottban (igaz, akkor még csatárként). Láthatóan nagyon élvezi, hogy a bal szélről indulva szabadon cselezhet befelé, és a gólok előkészítéséből legalább annyira kiveszi a részét, mint a befejezésekből. Nyolc bajnoki góljából hetet balszélsőként szerzett, míg hat gólpasszából négyszer balról passzolt középre, egyszer jobbról. A válogatottban azonban most robbanhatna be igazán. A legutóbbi két meccsünkön (a litvánok és a finnek ellen) ugyan játszott egy-egy félidőt, de előtte 2013 óta nem, és amikor játszott, akkor is inkább csatárként, semmint szélsőként. Vagyis nem valószínű, hogy különösebben tartanánk tőle, készülnének rá.

Ezenkívül azzal is zavart tudnánk okozni, hogy Dzsudzsák és Németh időnként helyet cserél. Az ő gyorsaságukat, a játékukban benne rejlő váratlan húzásokat arra is tökéletesen fel tudjuk használni, hogy a tizenhatos előterében szabadrúgásokat harcoljunk ki, amelyek jó ideje az egyik fő erősségünket jelentik, a legutóbbi öt Eb-selejtezőn szerzett négy gólunkból hármat szöglet vagy szabadrúgás előzött meg.

Ha pedig kényszerből bele kell nyúlni a csapatba, akkor a padról beszállva Lovrencsics Gergő könnyedén beilleszthető lenne bármelyik szélsőnk helyett, csatárba pedig csereként, ha szükséges, jöhetne Nikolics helyére a Slovanban az évadot jól kezdő Priskin Tamás, persze ha szerkezetet szeretnénk váltani, akkor még ott van Szalai Ádám is...

TÁMADÓINK JÁTÉKA EBBEN A SZEZONBAN
(bajnoki és nemzetközi kupameccsek)
Név Klub Bajnokság Mérkőzésszám Lejátszott Percek Gól (-passz)
Nikolics Nemanja Legia Warszawa Ekstraklasa + El 12
1027 8 (2)
Németh Krisztián Sporting Kansas City MLS + US Open Cup 22
1630
8 (6)
Szalai Ádám Hoffenheim Bundesliga

Priskin Tamás Slovan Bratislava Fortuna Liga + El 10
708
4 (1)
Stieber ZoltánHamburg
Bundesliga

Dzsudzsák BalázsBursaspor
Süper Lig
2180
Dinamo Moszkva
Premjer-Liga
145
Lovrencsics Gergő
Lech Poznan
Ekstraklasa


Összegezve a fentieket, az NSO a Király – Fiola, Juhász, Kádár, Leandro – Stieber, Tőzsér, Elek Á. – Dzsudzsák, Nikolics, Németh K. csapat mellett tenné le a voksát. A középpályás-felállás persze rugalmasan bármikor változtatható lenne. Tőzsér és Elek előtt is játszhat Dzsudzsák, Stieber és Németh, illetve Nikolics. A fontos csak az lenne, hogy a Legia csatára mélységből tudjon indulni.

A támadásokba pedig a Dzsudzsák, Nikolics, Németh trió mellett Stiebert, adott esetben a védelemből előretörő Leandrót is (főképp, ha Németh befelé mozogva területet nyit neki a bal oldalon) be lehet vonni. Tőzsér pedig mélységi passzokkal tudja segíteni akcióinkat.

Amit kulcskérdésnek érzünk még ezen a meccsen, az a középpályás-védekezés, mert Elek Ákoson kívül nincs még egy rutinos, klasszikus védekező középpályás a keretben, míg a védekezésben szintén fontos szerepet játszó Tőzsér Dániel nincs játékban...

Ha ezt megoldja Storck, elöl pedig a Nikolics, Dzsudzsák, Németh trió adottságainak megfelelően építjük fel a támadójátékot, akkor lesz keresnivalónk Románia ellen.

SZAVAZZON A POSZTOKRA, ÉS MONDJA EL A VÉLEMÉNYÉT, ILLETVE KÉRDEZHET IS TŐLÜNK A 13 ÓRAKOR KEZDŐDŐ ÉLŐ BESZÉLGETÉS, VITAFÓRUM KERETÉBEN! RÉSZLETEK ITT!

MI A HELYZET A ROMÁNOKNÁL?

Kevés játékos érezheti már most biztosnak a helyét a péntek esti román kezdőcsapatban csak Tatarusanu, Prepelita, Hoban, Sanmartean és Keserü szereplése megkérdőjelezhetetlen. Konzervatív edzőként Anghel Iordanescu aligha fogja bevetni fiatalabb és rutintalanabb futballistáit, de a védősorban rengeteg variáció elképzelhető.

A kapuban Tatarusanu és Pantilimon is topligában véd, de tétmeccseken rendre előbbi szokott kezdeni. Vérbeli jobbhátvéd csak egy van a keretben, de Matel tétmeccsen már két éve nem játszott a nemzeti együttesben, ezért elképzelhető, hogy az eredetileg belső védő Papp ismét kikerül a szélre. Középen Gardos hiányában bárki szóba jöhet a szintén nem teljesen egészséges, és többnyire a társaktól külön edző csapatkapitány, Chiriches párjaként a Papp, Goian, Moti, Grigore négyesből. Utóbbi június óta nem szerepelt tétmeccsen, így csak akkor kaphat szerepet, ha Chiriches mégse tudja vállalni a játékot, az edzések alapján egyelőre Moti szereplése a legvalószínűbb. Balhátvédből három is van, de nagy valószínűséggel a veterán Razvan Rat fog kezdeni.

Pintilii eltiltása miatt a két belső középpályásposzton csak Prepelita és Hoban jöhet szóba, a támadások szervezése pedig elsősorban Sanmartean feladata lesz – az ő esetében az a kérdés, hogy a center mögött vagy a bal oldalon kap majd szerepet. A jobb oldalon Torje és Popa közül kell választania a szövetségi kapitánynak, a harmadik támadó középpályás pedig a több poszton is bevethető, de Stuttgartban mostanában csak perceket kapó Maxim lehet vagy a Steauában játszó Chipciu. Csatárposzton Keserűnek nincs komoly konkurenciája, az egyszeres válogatott Andone és az újonc Alibec nemzetközi szinten teljesen rutintalan játékos, Budescu pedig inkább a teljes mérkőzés végigloholására alkalmatlan Sanmartean cseréje lehet.

B. M.

A MAGYAR VÁLOGATOTT 25 FŐS KERETE
Kapusok:
Király Gábor (Haladás), Bogdán Ádám (Liverpool – Anglia), Dibusz Dénes (Ferencváros)
Védők:
Fiola Attila (Puskás Akadémia), Botka Endre (Budapest Honvéd), Juhász Roland (Videoton FC), Vanczák Vilmos (Sion – Svájc), Lang Ádám (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan – Lengyelország), Guzmics Richárd (Wisla Kraków – Lengyelország), Leandro (Ferencváros), Bosnjak Predrag (Haladás)
Középpályások:
Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína), Nagy Ádám (Ferencváros), Tőzsér Dániel (QPR – Anglia), Bódi Ádám (DVSC-Teva), Gera Zoltán* (Ferencváros), Kalmár Zsolt (RB Leipzig – Németország)
Támadók:
Stieber Zoltán (Hamburger SV – Németország), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – Lengyelország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor – Törökország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok)
*Románia ellen eltiltás miatt nem játszhat

A ROMÁN VÁLOGATOTT 24 FŐS KERETE
Kapusok:
Ciprian Tatarusanu (Fiorentina), Costel Pantilimon (Sunderland), Silviu Lung jr. (Astra Giurgiu)
Védők: Alexandru Matel (Dinamo Zagreb), Vlad Chiriches (Napoli), Dragos Grigore (Al-Szailija), Cosmin Moti (Ludogorec), Dorin Goian (Aszterasz), Iasmin Latovlevici (Genclerbirligi), Razvan Rat (Rayo Vallecano), Steliano Filip (Dinamo Bucuresti), Paul Papp (Steaua Bucuresti)
Középpályások: Andrei Prepelita (Ludogorec), Mihai Pintilii (Hapoel Tel-Aviv), Ovidiu Hoban (Hapoel Be'er Seva), Lucian Sanmartean (Al-Ittihad), Gabriel Torje (Osmanlispor), Alexandru Maxim (VfB Stuttgart), Adrian Popa, Alexandru Chipciu (mindkettő Steaua Bucuresti)
Támadók: Florin Andone (Córdoba), Claudiu Keserü (Ludogorec), Denis Alibec, Constantin Budescu (mindkettő Astra Giurgiu)

EB-SELEJTEZŐK, AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Románia 6 4 2 7–1 +6 14
2. Észak-Írország 6 4 1 1 8–4 +4 13
3. MAGYARORSZÁG 6 3 2 1 5–3 +2 11
4. Feröer 6 2 4 4–8 –4 6
5. Finnország 6 1 1 4 5–8 –3 4
6. Görögország 6 2 4 2–7 –5 2

AZ F-CSOPORT MENETRENDJE

2014. szeptember 7.:
Magyarország–Észak-Írország 1–2
(Priskin 75., ill. McGinn 81., Vanczák 88. – öngól)
Feröer–Finnország 1–3 (Holst 41., ill. Riski 53., 78., R. Eremenko 82.)
Görögország–Románia 0–1 (Marica 10. – 11-esből)

Október 11.:
Románia–Magyarország 1–1
(Rusescu 45., ill. Dzsudzsák 82.)
Finnország–Görögország 1–1 (Hurme 55., ill. Karelisz 24.)
Észak-Írország–Feröer 2–0 (McAuley 6., K. Lafferty 21.)

Október 14.:

Feröer–Magyarország 0–1 (Szalai 21.)
Finnország–Románia 0–2 (Stancu 54., 83.)
Görögország–Észak-Írország 0–2 (Ward 9., K. Lafferty 51.)

November 14.:
Magyarország–Finnország 1–0
(Gera 84.)
Görögország–Feröer 0–1 (Edmundsson 61.)
Románia–Észak-Írország 2–0 (Papp 74., 79.)

2015. március 29.:
Magyarország–Görögország 0–0

Észak-Írország–Finnország 2–1 (K. Lafferty 33., 38., ill. Sadik 92.)
Románia–Feröer 1–0 (Keserü 21.)

Június 13.:
Finnország–Magyarország 0–1
(Stieber 82.)
Feröer–Görögország 2–1 (Hansson 32., B. Olsen 70., ill. Papasztathopulosz 84.)
Észak-Írország–Románia 0–0

Szeptember 4.:
Magyarország–Románia, 20.45

Görögország–Finnország 20.45
Feröer–Észak-Írország 20.45

Szeptember 7.:
Észak-Írország–Magyarország, 20.45

Finnország–Feröer 20.45
Románia–Görögország 20.45

Október 8.:
Magyarország–Feröer, 20.45

Észak-Írország–Görögország 20.45
Románia–Finnország 20.45

Október 11.:
Görögország–Magyarország, 18.00

Finnország–Észak-Írország 18.00
Feröer–Románia 18.00

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik