„Nagyon lassú, de belövi!” Storck- kontra Csank-csapat, Eb-remények

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2016.02.16. 18:38
null
Klausz László (jobbról az ötödik) is tagja volt a jugoszlávok elleni hazai pótselejtezőn 7–1-es vereséget szenvedő csapatnak (Fotó: <a href="http://www.magyarfutball.hu/hu/merkozesek/1997-10-29/magyarorszag-jugoszlavia">magyarfutball.hu) </a>
A labdarúgó NB II hétvégi rajtja előtt a szezon egyik meglepetéscsapatánál, a 4. helyen telelő Szeged 2011-Grosics Akadémiánál jártunk, amely Gyulán edz és játssza a hazai mérkőzéseit. A gárda vezetőedzőjével, a 27-szeres válogatott Klausz Lászlóval a jelenlegi munkája mellett a nemzeti csapat Eb-selejtezős sikeréről is beszélgettünk. Szóba került az 1997-es vb-selejtezősorozat, néhány emlékezetes gól, de megismerhettük a szakember edzői hitvallását is.
A CSANK-CSAPAT ÉS A PÓTSELEJTEZŐ
A magyar labdarúgó-válogatott az 1998-as vb selejtezősorozatát az európai 3. csoportban, a 20 pontos Norvégia mögött a 2. lett. Csank János együttese nyolc meccsen háromszor győzött, három döntetlen és két vereség mellett, így 12 ponttal zárt. Egy ponttal szerzett többet, mint a 3. Finnország és kettővel többet, mint a 4. Svájc, a csoport utolsó helyén Azerbajdzsán végzett három ponttal. Klausz a nyolcból hat meccsen szerepelt, két gólt szerzett. A 2. hely pótselejtezőt ért a válogatottnak, a párharcban Jugoszláviával szemben 12–1-es összesítéssel maradt alul. Klausz az első, Üllői úti meccsen játszott, amelyet 7–1-re elveszített a magyar csapat. A jugoszlávoknál olyan BEK/BL-győztes klasszisok futballoztak, mint Szinisa Mihajlovics, Dejan Sztankovics, Vladimir Jugovics vagy éppen a későbbi, 1998-as BL-fináléban a Real Madridban győztes gólt szerző, ellenünk a két meccsen hétszer is eredményes Predrag Mijatovics.

– Mit gondol, minek tulajdonítható, hogy annyi év után végre sikerrel vívott meg a magyar válogatott egy selejtezősorozatot? Hogy azt a célt, amelyért húsz évvel ezelőtt ön is dolgozott, most sikerült elérnie a nemzeti csapatnak.
– Sok mindent lehet mondani. Akad, aki Bernd Storck munkájának, van, aki a szerencsének, a jó sorsolásnak, a kvalifikációs szabályok átalakításának tulajdonítja, de az is igaz, hogy az évek alatt, a különböző szövetségi kapitányok alatt formálódott egy mag, egy jó társaság, amelynek beérett a közös munkája. Ezek a tényezők mind szerepet játszhattak, és az is biztos, hogy most van egy olyan háttér a válogatott mögött, amely hozzájárult ahhoz, hogy átlendüljön a mérleg nyelve.

– A pótselejtezőig önök is eljutottak Csank János irányításával, ám aztán jöttek a jugoszlávok – „egy hétre”
– Meg lehet nézni, hogy azt a jugoszláv együttest milyen nevek alkották, milyen csapatokban játszottak, mit értek el azok a futballisták. A magyar válogatott mellett akkoriban még nem volt meg az a profi háttér, ami ma már megvan, és ami hosszú távon megalapozhatja a jó eredményeket. Hogy csak egy példát említsek, nekünk még a biztosításaink sem voltak rendben. Nagyon fontos továbbá a médiával való kapcsolattartás, a válogatott menedzselése, hogy valóban egy ország magáénak érezhesse a csapatot, hogy szerethető legyen a válogatott.

NÉVJEGY – KLAUSZ LÁSZLÓ
Született: 1971. június 24., Tatabánya
Klubjai játékosként: Tatabánya (1981–1992), Rába ETO (1992–1994), Admira Wacker (osztrák, 1994–1996), Casino Salzburg (osztrák, 1996–1997), FC Sochaux (francia, 1997–1998), Waldhof Mannheim (1998–2001), Bregenz (osztrák, 2001–2004), Parndorf (2004–2005), FC Winden (2005), Vértesszőlősi SE (2007–2012) Sárisápi Bányász (2013)
Válogatottság: 27 mérkőzés/6 gól
Klubjai edzőként (első csapatnál): Szeged 2011 (2015-től)

– A válogatottat és a labdarúgásunkat azonban elsősorban a jó eredmények tehetik szerethetővé. Ez a szlogen amúgy, nem is olyan régen, Egervári Sándor szövetségi kapitány irányítása idején, sajnos már leszerepelt a magyar futballban.
– Igen? De én nem leszek szövetségi kapitány.

– Nincsenek nagyravágyó céljai?
– Vannak belső ambícióim, de már megtanultam, hogy pillanatok alatt sok minden változhat az ember életében, kiváltképp a mi szakmánkban. Negyvennégy évesen még fiatal edzőnek számítok, de viszonylag későn kezdtem el edzősködni – négy évvel ezelőtt. A tavalyi, szegedi felkérés is váratlanul ért, hiszen addig csak az utánpótlásban dolgoztam. Most a Szeged 2011-nél igyekszem helytállni. Harcos, a pálya közepén letámadásra alapozó, jelentős részt saját nevelésű fiatalokat foglalkoztató csapatot építünk, amelynek a feljutásra is lehet esélye. Viszont nem álmodozok a jövőről. Sok edző és játékos csak várja élete nagy lehetőségét, ami nem jön el soha. Dolgozni kell! Szisztematikusan, tervszerűen, és aztán a munka hozhatja el a lehetőséget. Ez levetíthető a válogatottra is.

A Szeged 2011-Grosics Akadémiával, a csapat stadionhelyzetével, szakmai céljaival a héten még bővebben is foglalkozunk – az NSO Tv helyszíni riportjában.

– Gondolom, azért az NB I-ben szívesen dolgozna.
– Jelenleg még Pro licencem sincs, és most nem az a legfontosabb, hogy mi lesz a jövőben, hanem az, hogy itt, a Szegednél folytatni tudjuk a nyáron megkezdett munkát. Ha ennél a klubnál sikeres tudok lenni, idővel tovább tudok lépdelni, de most ez foglalkoztat a legkevésbé.

– Kanyarodjunk vissza a válogatotthoz és az ön játékos-pályafutásához! Évekig futballozott leendő Eb-ellenfelünk országában, Ausztriában. Miben látja az osztrák futball fejlődését?

– Az én időmben itthon azt mondtuk, hogy nincs akkora különbség a két ország futballja között. Azonban például a Salzburgnál megtapasztalhattam, hogy igen is nagy a különbség, illetve már akkor is nagy volt. Relatíve kis stáb dolgozott a csapat mellett, illetve a vezetőségben, de a feladatokat nagyon jól felosztották. Mindenki hatékonyan tette a maga dolgát. Amikor én ott voltam, bajnokságot nyertünk, de korábban a Bajnokok Ligájában is szerepelt a klub. A szervezettség már akkor is meghatározta az osztrák futballt, ahogy most is.

Klausz ma a Szeged 2011-nél dolgozik (Fotó: szeged2011.hu)
Klausz ma a Szeged 2011-nél dolgozik (Fotó: szeged2011.hu)

– Ausztria mellett játszott Franciaországban és Németországban is. Nem rég a Videoton válogatott támadója, Kovács István arról beszélt a Nemzeti Sport Online-nak adott interjúban, hogy külföldre nehezebb kikerülni, mint kint maradni. Önnek mi erről a véleménye?
– Ha valakinek élő szerződése van, biztosan nem könnyű a helyzete ebből a szempontból. Ám külföldön folyamatosan bizonyítani, hogy az embernek helye van ott, nehezebb feladat, mint egy jobb szezon után csapatot találni Európában. Sokan kipróbálták már magukat más országokban, de aztán gyorsan haza is jöttek. Külföldön edzésről edzésre, napról napra helyt kell állni.

– Szokott nosztalgiázni? Elmerengeni a szép emlékeken?
– Nem. A feleségem hiányolja is, hogy nem vagyok egy romantikus alkat… Amúgy mire is kellene emlékeznem?

Klausz gólja Svájc ellen

Klausz-gól Azerbajdzsánnak

– Ezerkilencszázkilencvenhárom és kétezer között huszonhét alkalommal szerepelt a válogatottban. Például a roppant fontos, Svájc elleni világbajnoki selejtezőn a Népstadionban az ön fejes góljával szereztük meg a vezetést, ahogy egy hónappal később Azerbajdzsán ellen is, akkor elvetődve, kapásból lőtt a kapuba.
– Én arra a gólomra emlékszem, amit Ausztráliának lőttem. Ez is fent van a neten, és gyakran szekálnak vele a fiatalok is. Véletlenül jól léptem ki a védők között, de nem voltam gyors, fogyott a távolság köztem és az ausztrálok között, ezért ellőttem. Olyan szerencsésen találtam el, hogy gól lett belőle. »Nagyon lassú, de belövi« – kiabálta Knézy Jenő.

Az ausztrálok elleni találat

– Igen, a Puskás Ferenc hetvenedik születésnapja alkalmából rendezett meccsen tizenhatról „véletlenül” a kapu bal oldalába lőtt… Mit gondol, kihozta a maximumot a pályafutásából? Nincs hiányérzete?
– Nincs. Meglátásom szerint voltak tehetségesebb játékosok is nálam, akik például nem biztos, hogy ennyiszer szerepeltek a válogatottban. Persze, sajnálom, hogy nem jutottam el nagy tornára, de a képességeim alapján nem lett volna reális, hogy én Európa-bajnokságon vagy világbajnokságon futballozzak. Pláne nem, hogy ott maradandót is alkossak. Amit szorgalommal, kemény munkával el lehetett érni, azt elértem.

– És a magyar válogatott szorgalma mennyit érhet a nyári Európa-bajnokságon?
– Ahogy látom, mindenki nagyon visszafogottan fogalmaz az esélyekkel kapcsolatban. Nagy szám, hogy kijutottunk, és ennek is örülni kell, nincsenek elvárások. Ugyanakkor ha végignézzük a csoportokat, akkor láthatjuk, messze nem ez a legnehezebb négyes, sőt… A többi kvartett mindegyikében van két olyan csapat, amelyik egyértelműen jobb nálunk. Ebben a csoportban azonban bármi megtörténhet, bízhatunk a továbbjutásban. Persze azért nem árt óvatosnak lenni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik