Marco Rossi: Le akarjuk győzni Szlovákiát, de sportszerű keretek között

Vágólapra másolva!
2019.08.10. 06:26
null
Marco Rossi gondolatai már a szeptemberi Eb-selejtező körül (is) forognak – vajon hogyan győzhetjük le a szlovákokat? (Fotó: Tumbász Hédi)
Marco Rossi szövetségi kapitány a születésnapi kívánságáról, a nemzeti együttes iránti elkötelezettségről és a szükség esetén beszedendő nyugtatókról is beszélt lapunknak.

 

– Frissen, kipihenten tért vissza Telkibe?
– Ó, teljesen – indította a Nemzeti Sportnak adott interjúját Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – A Wales elleni mérkőzést követően mindnyájan lazíthattunk kicsit, én egy-két hétig odahaza, Olaszországban nyaraltam, majd rövid időre visszajöttem Magyarországra, hogy aztán jusson még egy hét az otthoni kikapcsolódásra. Augusztus elsején költöztem vissza Budapestre, azóta gőzerővel megy a munka.

– A vakáció idején nem is gondolt a futballra?
– Ha erre a kérdésre őszintén felelnék, a feleségem nagyon megharagudna.

– Hátha nem olvassa.
– Csodálatos volt a családdal töltött idő, de nem múlhatott el úgy egy nap, hogy ne jutott volna eszembe, milyen feladatokat kell megoldanunk. Ez persze a munkám része. El sem tudom képzelni, milyen lehet az, amikor valaki nem gondol a futballra.

KERETHIRDETÉS 26-ÁN

Marco Rossi augusztus 26-án, hétfőn hirdet keretet. A szövetségi kapitány elmondta, a Montenegró elleni felkészülési meccsre, illetve a Szlovákia elleni Európa-bajnoki selejtezőre jelenlegi tervei szerint három kapusnak és 22 mezőnyjátékosnak küld meghívót. A játékosok szeptember első (vasár)napján találkoznak Telkiben, negyedikén utaznak Montenegróba, ahonnan a meccs után rögtön vissza is térnek, hogy a megszokott környezetben folytathassák a felkészülést a Szlovákia elleni találkozóra.

– Ami azt illeti, egyre sűrűbben villanhat be a következő tétmeccs: egy hónap sincs hátra a Szlovákia elleni Európa-bajnoki selejtezőig.
– No igen, mindjárt itt lesz szeptember kilencedike. Egyfelől várom, másfelől nem.

– Megtenné, hogy ezt bővebben kifejti?
– Várom, mert nagy meccset játszunk, és nem várom, mert aznap már az ötvenötödik életévemet töltöm be.

– Nézze a jó oldalát: ha megkérdezik öntől, mit szeretne születésnapjára, aligha kell töprengenie.
– Ez igaz. A három pontra vágyom, semmi másra!

– A szurkolók is így vannak ezzel: a szlovákok elleni mérkőzésre szóló jegyek két óra alatt elkeltek.
– Lélekemelő tapasztalni azt a lelkesedést, ami a válogatottat körülveszi. A drukkerek azt érzik, amit mi: immár reális opciónak tűnik az Eb-részvétel kiharcolása – igaz, egyelőre semmit sem értünk el a végső célunkat illetően. A támogatásuk rendkívül sokat jelent nekünk, Horvátországot és Walest is azért győzhettük le, mert gyakorlatilag megállás nélkül hajtottak minket előre. Bizonyos, hogy Szlovákia ellen is hasonló lesz a hangulat – a szurkolók ugyanúgy akarják a sikert, mint mi.

– Tény, már mindenki arról a találkozóról beszél, hovatovább a játékosok nyilatkozatai is arról tanúskodnak, ha rajtuk múlna, holnap kifutnának a Groupama Arénába, hogy megküzdjenek Szlovákiával. Nem tart attól, hogy a felfokozott várakozás „elviszi” a labdarúgók fejét?
– Nyilván ügyelnünk kell a megfelelő mentális felkészítésre, nem engedhetjük meg magunknak, hogy a futballistáink túlpörögjenek a meccs előtt. Tudom, mit jelent Magyarországnak ez a párharc, az érzelmeknek döntő jelentősége lehet. Nyerni akarunk – a szurkolókkal együtt. Annyit hadd tegyek hozzá, minden tiszteletem a drukkereké, de nekik is tisztában kell lenniük azzal, hogy ez „csak” egy focimeccs, nem háború. Le akarjuk győzni Szlovákiát, de sportszerű keretek között. Nekem is kiemelten oda kell figyelnem arra, hogy az érzelmeim ne ragadjanak magukkal a kispadon, mert nem szeretném, ha később újabb meccset kellene a lelátóról néznem. Nagyon bízom a szurkolóinkban, továbbá abban, hogy téttől és ellenféltől függetlenül úgy segítenek majd bennünket, ahogyan eddig: óriási tűzzel, de sportszerűen. Nem kockáztathatjuk meg, hogy egy esetleges büntetéssel az Azerbajdzsán elleni mérkőzésen az UEFA korlátozza a szurkolók számát, mert azon a találkozón is szükségünk lesz a támogatásukra.

– Hogyan alakul a következő hetek programja? Egyik meccsről a másikra megy ki?
– Pontosan. A kollégáimmal a lehető legtöbb mérkőzést megnézzük élőben, a többit felvételről. Szüntelenül figyeljük az NB I-ben, illetve a különböző külföldi bajnokságokban szereplő játékosokat – azokat, akiket meghívtunk már, és azokat is, akiket a jövőben meghívhatunk. Úgy vélem, jelen pillanatban minden rendben van, szinte az összes kerettagnak van csapata, mi több, rendszeres játéklehetőséghez jut. Ennélfogva nagy változásra nem kell számítani a legközelebbi kerethirdetéskor. Nincs is miért variálnom, zömében azokkal a futballistákkal kalkulálok, akikkel eddig eredményesek voltunk.

– Tiszta sor. A budapesti Eb-selejtezőt megelőzi a podgoricai felkészülési találkozó. Nem lesz furcsa, hogy szövetségi kapitányként először adatik meg önnek, hogy tesztmeccsen irányítsa a válogatottat?
– Való igaz, az eddigi tíz egyaránt tétmérkőzés volt. Jóllehet én nem teszek különbséget felkészülési és tétmeccs között, főleg a nemzeti együttes élén nem. Ha egy országot képviselünk, nem engedhetjük meg, hogy ne tegyük oda magunkat maximálisan. Montenegrót ugyanúgy le akarjuk győzni, mint Szlovákiát.

– Kijelenthető, hogy ma már újra van nimbusza a magyar válogatottnak?
– Amikor kineveztek kapitánynak, feltett szándékom volt, hogy visszaadjam a nemzeti együttes önbecsülését. Egy éve, amikor először találkoztam a játékosokkal, csupa szomorú arcot láttam, jószerével senki sem mosolygott. Mára eljutottunk odáig, hogy a srácok tekintetéből sugárzik a szenvedély, visszatért a hitük – mint ahogy a szurkolóké is. Emiatt boldogok és büszkék lehetünk, ugyanakkor mindenkit emlékeztetnék arra, hogy bár vezetjük a selejtezőcsoportunkat, még nem jutottunk ki sehova. Kétségkívül biztató, hogy az út felénél ott állunk, ahol, de csak akkor érhetünk célba, ha a folytatásban is hasonlóképpen teljesítünk. Ehhez mindenekelőtt az kell, hogy ugyanaz a hozzáállás jellemezze a csapatot, mint eddig.

– A csapat egyik legfontosabb láncszeme, Nagy Ádám az olasz élvonalból az angol másodosztályba igazolt. Mit szólt ehhez?
– Folyamatosan kapcsolatban voltam vele az elmúlt hetekben, tudtam arról, hogy szeretne váltani, és arról is, hogy nem csupán a Bristol City érdeklődött iránta. Noha szerződhetett volna más országba és más bajnokságba is, szerintem jó döntést hozott. A Championship erős, szerintem jó néhány ország első osztályú bajnokságánál erősebb. Sajnos Ádám keveset játszott a Bolognában, remélem, Bristolban másként lesz. Az esélyt megkapja, és hiszem, hogy él is vele. Ha lehetek ennyire önző: ez nemcsak az ő érdeke, hanem a válogatotté is.

– Júliusban a Felvidéken, a gombaszögi nyári táborban vendégeskedett. Ott „elejtette”, hogy hamarosan tárgyal egy határon túli labdarúgóval, aki adott esetben magára ölthetné a magyar válogatott szerelését. Publikus, kiről van szó és hogy dűlőre jutott-e vele?
– Nevet nem mondok, de azt elárulom, hogy találkoztam vele. Sőt másik két játékossal is beszéltem hasonló ügyben. Papíron mindhárman csatlakozhatnának hozzánk, csakhogy egyikükön sem éreztem, hogy mindenáron közénk akarnának tartozni, így egyelőre nem számolok velük. Az elejétől kezdve hangoztatom, kizárólag olyan futballista akarja a címeres mezt felhúzni, aki legalább annyira motivált, mint én. Megjegyzem, senkit sem akarok győzködni. Csak az legyen magyar válogatott, aki büszke erre. Persze lehet, hogy rövidesen a szóban forgó játékosok is így éreznek majd. Jó példa erre Willi Orbán. Én egyszer sem kerestem, ő volt az, aki az első két meccsünk után felhívott, hogy szeretne a csapatunk tagja lenni. Természetesen örömmel fogadtuk, ő meg a mentalitásával és a teljesítményével bizonyította elkötelezettségét.

– Az elszántság önre is jellemző. Azok után, hogy Azerbajdzsánban elküldték a kispadtól, a Wales elleni mérkőzést a lelátóról volt kénytelen végignézni. Tud vagy legalább sejt valamit arról, hogy Szlovákia ellen hol foglalhat helyet?
– A kispadon! Wales ellen letöltöttem az egy mérkőzésre szóló automatikus eltiltást, újabb büntetést pedig nem kaptam, örülök, hogy ezt nem látták indokoltnak. Azt azonban nem felejthetem el, hogy a múltból van egy felfüggesztett, egy mérkőzésre szóló eltiltásom – a korábban említett okok miatt úgy kell viselkednem, hogy ez ne lépjen érvénybe.

– Tisztelettel kérdezem: képes lesz rá?
– Nincs más választásom. Ha nagyon feszültté válik helyzet, legfeljebb bekapok egy-két nyugtatót...

EB 2020, SELEJTEZŐ, MENETREND
E-CSOPORT

Horvátország
Wales
Szlovákia
MAGYARORSZÁG
Azerbajdzsán

Március 21., csütörtök
Horvátország–Azerbajdzsán 2–1 (Barisic 44., Kramaric 79., ill. Seydayev 19.)
Szlovákia–Magyarország 2–0 (Duda 42., Rusnák 85.)
Március 24., vasárnap
Wales–Szlovákia 1–0 (D. James 5.)
Magyarország–Horvátország 2–1 (Szalai 34., Pátkai 76., ill. Rebic 13.)
Június 8., szombat
Horvátország–Wales 2–1 (J. Lawrence 17. – öngól, Perisic 48., ill. Brooks 77.)
Azerbajdzsán–MAGYARORSZÁG 1–3 (Madatov 69., ill. Orbán 18., 53., Holman 71.)
Június 11., kedd
Azerbajdzsán–Szlovákia 1–5 (Seydayev 29., ill. Lobotka 8., Kucka 27., Hamsík 30., 57., Hancko 85.)
MAGYARORSZÁG–Wales 1–0 (Pátkai 80.)
Szeptember 6., péntek
20.45: Szlovákia–Horvátország
20.45: Wales–Azerbajdzsán
Szeptember 9., hétfő
18.00: Azerbajdzsán–Horvátország
20.45: Magyarország–Szlovákia
Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 4 3 1 6– 4 +2 9
2. Szlovákia 3 2 1 7– 2 +5 6
3. Horvátország 3 2 1 5– 4 +1 6
4. Wales 3 1 2 2– 3 –1 3
5. Azerbajdzsán 3 3 3–10 –7 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik