Liechtenstein és Lengyelország következik novemberben

2011.10.17. 18:19
null
Komanék két felkészülési meccsel zárják az évet (fotó: Korponai Tamás)
Címkék
Hivatalossá vált, hogy a magyar labdarúgó-válogatott november 11-én Székesfehérváron a liechtensteini, november 15-én, Poznanban a lengyel válogatott ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen – olvasható a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján, az mlsz.hu-n. A magyar válogatott ezzel a két felkészülési találkozóval zárja a 2011-es évet.

 

A mieink november 11-én, pénteken Székesfehérváron fogadják a liechtensteini válogatottat, majd – ahogy arról korábban már hírt adtunk – négy nappal később a lengyel válogatott lesz az ellenfél a jövő évi Európa-bajnokságra felépült, új poznani stadionban. A két mérkőzés pontos kezdési időpontját később tűzik ki.

Liechtenstein válogatottja négy ponttal az ötödik helyen zárta az Eb-selejtező sorozatot az E-csoportban úgy, hogy hazai pályán győzni tudott, idegenben döntetlent ért el a litvánok ellen. A lengyelek a jövő évi kontinensviadal házigazdájaként nem vettek részt az Eb-selejtezőkön.

A lengyelekkel legutóbb 2007 októberében mérkőzött a magyar nemzeti csapat, a Lódzban rendezett találkozón a mieink 1–0-ra nyertek Hajnal Tamás 11-esből lőtt góljával.

Liechtensteinnel eddig kétszer találkozott válogatottunk, mindkétszer 1999-ben, Eb-selejtezők során: elsőre 5–0-ra nyert Budapesten a Bicskei Bertalan irányította nemzeti együttes, a „visszavágón” azonban máig emlékezetes találkozón gól nélküli döntetlenre végzett Vaduzban.

A VÁLOGATOTT 2011-ES MÉRKŐZÉSEI
2011. február 9. Azerbajdzsán–Magyarország felkészülési 0–2 (Rudolf 37., Hajnal 81.)
2011. március 25. Magyarország–Hollandia Eb-selejtező 0–4 (Van der Vaart 8., Afellay 45., Kuyt 53., Van Persie 62.)
2011. március 29. Hollandia–Magyarország Eb-selejtező 5–3 (Van Persie 13., Sneijder 61., Van Nistelrooy 73., Kuyt 78., 81., ill. Rudolf 46., Gera 50., 75.)
2011. június 3. Luxemburg–Magyarország felkészülési 0–1 (Szabics 53.)
2011. június 7. San Marino–Magyarország Eb-selejtező 0˜–3 (Lipták 40., Szabics 49., Koman 83.)
2011. aug. 10.Magyarország–Izland felkészülési4–0 (Koman 32., Rudolf 45., Dzsudzsák 59., Elek Á. 88.)
2011. szept. 2. Magyarország–Svédország Eb-selejtező 2–1 (Szabics 44., Rudolf 90., ill. Wilhelmson 60.)
2011. szept. 6. Moldova–Magyarország Eb-selejtező 0–2 (Vanczák 7., Rudolf 83.)
2011. október 11. Magyarország–Finnország Eb-selejtező 0–0
2011. november 11.
Magyarország–Liechtensteinfelkészülési mérkőzés (Székesfehérvár)
2011. november 15.
Lengyelország–Magyarországfelkészülési mérkőzés (Poznan)
A lengyelek az impozáns poznani arénában látják vendégül a mieinket (fotó: Action Images)
A lengyelek az impozáns poznani arénában látják vendégül a mieinket (fotó: Action Images)

 

 

Legfrissebb hírek

A Konferencialiga-búcsú után egymás ellen próbál javítani a Debrecen és az ETO FC

Labdarúgó NB I
26 perce

Két londoni próbálkozás, két gól: Arsenal–Manchester City 2–0

Angol labdarúgás
1 órája

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
1 órája

Belga szélsővel erősített a BL-címvédő PSG

Francia labdarúgás
1 órája

Mac Allister visszatért, magyarjai nélkül ikszelt a Comóval a Liverpool

Angol labdarúgás
1 órája

A brutális könyöklés eredménye: a játékos arccsontja és szemüregfala eltört, a szemgolyója elmozdult

Labdarúgó NB I
1 órája

Elhunyt Roska János, a Népsport egykori munkatársa

Egyéb egyéni
2 órája

Csapó Miklós: Csakis pozitív emlékeket kötök a BVSC-s éveimhez

Vízilabda
3 órája