Vanczák és Rudolf gólt lőtt, elhoztuk a pontokat Kisinyovból

Vágólapra másolva!
2011.09.06. 19:41
null
Vanczák Vilmos góljával szereztünk vezetést Moldovában (Fotó: Reuters)
Címkék
Higgadt, önbizalomtól duzzadó játékkal nyert a magyar labdarúgó-válogatott Kisinyovban a Moldova elleni Eb-selejtezőn. Csapatunk Vanczák Vilmos szemfüles találatával – a Sion légiósa egy szabadrúgás után volt jókor jó helyen – a hetedik percben szerzett vezetést, majd a kiegyenlített mezőnyjátékot hozó folytatást lezárva a végig agilis játékot bemutató Rudolf Gergely 83. percben lőtt góljával tette biztossá a sikerét. Így továbbra is él az esély, hogy odaérjünk a csoport második még továbbjutást érő helyére, de ehhez ugye változatlanul szükségünk van a svédek botlására. Október 11-én Finnország ellen hazai környezetben zárjuk a selejtezősorozatot.

SZAVAZÁS

Ön szerint be tudjuk fogni a svéd labdarúgó-válogatottat az Eb-selejtezős csoportban?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Szinte napra pontosan egy éve, 2010. szeptember 7-én a Szusza Ferenc Stadionban munkás mérkőzésen nyertünk Moldova ellen 2–1-re. Akkor gól nélküli első félidőt követően Rudolf Gergely a 49. percben szerzett vezetést, majd Koman Vladimir a 66. percben egy távoli átlövéssel növelte kettőre az előnyünket. Ellenfelünk nem esett össze, és egy védelmi kihagyásunkat góllal büntette a 79. percben.

Moldova a finnek elleni hazai győzelemmel (2–0) kezdte a sorozatot, majd a folytatásban hazai környezetben kikapott a két favorittól, Hollandiától (1–0) és Svédországtól (4–1). Másik győzelmüket San Marino vendégeként aratták (2–0).

A mieink ezzel szemben a svédországi vereséggel indítottak (2–0), utána vendégként több sikerélményben lehetett részük. Finnországban remek hajrával sikerült nyerni (2–1), Hollandiában a remek és gólgazdag játék nem párosult jó eredménnyel, két góllal kikaptunk (5–3), a San Marino elleni idegenbeli kötelezőt biztosan hoztuk (3–0).

A magyar csapat kezdte el a mérkőzést, Szabics és Rudolf hozta ki a kezdőkörből a labdát. Egyértelműen a mi akaratunk érvényesült a mérkőzés első perceiben. Jól járattuk a labdát mélységben és keresztbe is, bár helyzetig nem, csak a hazai tizenhatosig jutottunk.

Ellenfelünk viszont még odáig sem: hátul sallangmentesen játszottak a védőink, s Varga Józsefnek volt egy jó ütemű, határozott szerelése is.

Kezdésre  várva
Kezdésre várva

A 6. percben aztán a moldovaiak előtt adódott gólszerzési lehetőség, nem is kicsi, de a kapunk elé belőtt labda keresztbe elsuhant, szerencsére bent nem érkezett társ. Mi viszont egy perccel később megszereztük a vezetést! A 7. percben Hajnal Tamás végzett el szabadrúgást a hazai térfél közepéről, a kapu jobb oldalához ívelt labdát Juhász Roland bravúrral kotorta vissza az ötös felé. Vanczák Vilmosról megfeledkeztek a hazai védők, a Sion légiósa pedig három lépésről a hálóba lőtt. (0–1)

A házigazdák a középkezdés után azonnal zavart keltettek a tizenhatosunkon belül, de öt percig ismét mi járathattuk a labdát. A 13. percben a vendégek megnyugodtak, sok mozgással és egy sebességi fokozattal feljebb kapcsolva átvették az irányítást. Gólhelyzetet ugyan nem tudtak kialakítani, de a tizenhatosunk előtt passzolgattak, cselezgettek, egy alkalommal pedig Vanczák mentett nagyszerűen a hazai beadás után.

A Sion védőjének gólöröme
A Sion védőjének gólöröme

A 20. percben aztán már Király Gábornak is közbe kellett avatkoznia. Védelmünk kinyílt, Juhász Roland az utolsó pillanatban mentett a kaposvári légiós, Serghei Alexeev előtt, a labda viszont így lett jó a támadást a bal szélen kísérő Alexandru Suvorovnak, aki a rövid sarkot vette célba, de kapusunk jól zárta a szöget. Mi eközben mezőnyben tetszetősen adogatunk és értünk fel az ellenfél tizenhatosához, de a moldovai védelem mindig időben tisztázott.

Védekezésünk kisebb hibáktól eltekintve stabilan állt a lábán az első fél órában, bár ennek az volt az ára, hogy szélső védőink és két védekező középpályásunk, Elek Ákos és Pintér Ádám a kelleténél kevesebbet vállalt az előre játékból, így utóbbiban nem is lehetett kellő átütőerő. Jobb híján gyors támadóink egy-egy kontrájában bízhattunk csupán.

Helyzetek nélküli percek következtek – Koman szemfüles emelését a védőfalból kilépő Szabics elől fejjel tisztázták szögletre a hazaiak a kaputól nyolc méterre –, abszolút kiegyenlített és kimondottan sportszerű, de kemény mezőnymunkával.

A 40. percben aztán ritmust váltottunk, Elek pedig váratlant húzott azzal, hogy megindult. A fehérváriak középpályása Rudolffal kényszerítőzött, majd a visszakapott labdát nem adta tovább, hanem bátran megindult. Már a kaputól tíz méterre járt, amikor a balösszekötő helyéről ballal tüzelt, de középre tartó löketét Artiom Gaiduchevici hárította. Nagy helyzet volt, talán ha egy igazi ballábas emberünk jár arra, akkor növelhettük volna az előnyünket.

...és a társak gratulációja
...és a társak gratulációja

A játékvezető csupán egy percet hosszabbított a kiegyenlített mezőnyjátékot hozó első félidő végén – sokkal több nem is volt indokolt –, a magyarok önbizalommal és higgadtan játszva egygólos előnnyel vonulhattak pihenőre, nem érdemtelenül. Kevés lehetőségünkből egyet ki tudtunk használni, ellenfelünk viszont nem jelentett nagy veszélyt Király Gábor kapujára.

Rosszul kezdődött a második félidő – Egervári Sándor egyelőre nem cserélt –, előbb egy ütközést követően Szabics maradt a földön vállát fájlalva – rövid ápolás után tudta folytatni a játékot –, majd a hazaiak hagytak ki nagy helyzetet: a tizenhatosról, középről Epureanu lőtt magasan a kapu fölé. Mi egy szöglet után veszélyeztettünk, de ezúttal nagy nehézségek árán Vanczák elől tisztáztak a moldovaiak.

Az 54. percben szabályos gólt vettek el a magyar csapattól. Hajnal ugratta ki Rudolfot, aki ziccerben 14 méterről a bal alsóba lőtt. Közben holttérben Szabics valóban lesen volt, de az akció szempontjából tétlennek minősíthettük. A horvát asszisztens azonban jelzett, honfitársa síppal a kezében pedig hitt neki.

HOLLAND SIKER FINNORSZÁGBAN

A vb-döntős holland válogatott újabb nagy lépést tett az Eb-részvétel felé, miután Finnországban is győzni tudott 2–0-ra.

Bővebben itt olvashat a találkozóról!

A 53. perctől emberhátrányban játszó San Marino nem kis meglepetésre a 64. percig tartotta a gól nélküli állást Svédország ellen, akkor azonban beindult az északi henger, amely 5–0-ig meg sem állt.

Bővebben itt olvashat a mérkőzésről!

Varga rövid ápolása alatt megúsztunk egy nagy helyzetet, Pintért viszont le kellett cserélni a 64. percben, utóbbit Sándor György váltotta. Bátrat húzott a magyar szövetségi kapitány, védekező típusú játékos helyett egy támadóbb szellemű embert küldött csatába a mérkőzésnek abban a szakaszában, amikor a házigazdák megnyitották a hosszú hajrájukat. Picit beszorultunk a saját térfelünkre, viszont jól olvastuk a moldovaiak helyzet nélküli játékát.

Öt perccel később Korcsmár a földön maradva kért cserét – az ő helyére már egy védő, Laczkó Zsolt érkezett, aki elfoglalta helyét a bal oldalon, Vanczák pedig Juhász társa lett a védelem közepén –, állandósult a hazai nyomás, de nagy helyzetet továbbra sem tudtak kidolgozni.

EGERVÁRI: NAGY AKARATTAL ÉS FEGYELMEZETT JÁTÉKKAL, MEGÉRDEMELTEN GYŐZTÜNK
„Hihetetlen fontos volt számunkra a három pont megszerzése.Tudtuk, hogy nem lesz könnyű meccs, de nagy akarattal és fegyelmezett játékkal, megérdemelten győztünk – nyilatkozta Egervári Sándor az m1-nek. – A svédek elleni találkozó sokat kivett a csapatból, annak apróbb sérülései és fáradtsága néhány kényszerű cserét szült, ami után bizony akadtak nehézségeink, de a hajrában még így is megtaláltuk a ritmust, amivel be tudtuk biztosítani a győzelmünket.”

Mindkét csapat fáradtan érkezett a hajrához, ennek jeleként a középpályán a felek gyorsan játszották át a labdát és jutottak el a tizenhatosig, de ebből eredményt nem tudtak kovácsolni maguknak.

A 80. percben Rudolf csent el egy labdát, majd sprintelt a tizenhatosig, de középre tartó lövését védte Gaiduchevici. Két perccel később Szabics helyére érkezett Vadócz Krisztián, akinek a védelmet kellett stabilizálni.

A 83. percben Rudolf ezen a meccsen is eredményes tudott lenni, az Eb-selejtezőn hatodszor! Varga tűnt fel a jobb oldalon a hazai tizenhatosnál, laposan középre lőtt labdáját az üresen felejtett Rudolf a gólvonaltól hat méterre állva vágta igazítás nélkül a moldovaiak kapujába. Három védő volt ötméteres közelben, de egyiknek sem volt esélye a szerelésre és a blokkolásra. (0–2)

A hátralévő percekben a házigazdák már nem nagyon hittek a csodában – szurkolóik sem, elindultak hazafelé, egyikük a pályán keresztül –, mi viszont megelégedtünk az eredmény tartásával.

MOLDOVA–MAGYARORSZÁG 0–2

(A Magyar Televízió felvétele)

RUDOLF: SZENZÁCIÓS ITT JÁTSZANI

A NEHÉZ PILLANATOKBAN IS NYUGODTAK MARADTUNK – EGERVÁRI

VANCZÁK: OTT JÁTSZOM, AHOL SZÜKSÉG VAN RÁM

EURO 2012
E-CSOPORT
MOLDOVA–MAGYARORSZÁG 0–2
Kisinyov, Zimbru Stadion. V: Bebek (horvát)
Moldova: Gaiduchevici – Armas, Golovatenco, Boret, Epureanu, Savinov – Cebotaru, Zmeu (Bugaiov, a szünetben), Suvorov – Alexeev (Tigirlas, 73.), Cheptine (Doros, 62.). Szövetségi kapitány: Gavril Balint
Magyarország: Király – Varga J., Juhász, Korcsmár (Laczkó, 69.), Vanczák – Koman, Elek, Pintér (Sándor Gy., 64.), Hajnal – Rudolf, Szabics (Vadócz, 82.). Szövetségi kapitány: Egervári Sándor
Gólszerző: Vanczák (7.), Rudolf (83.)
Sárga lap: Alexeev (42.), ill. Laczkó (74.), Juhász (78.)
AZ ÁLLÁS
1. Hollandia 8 8 34–5 +29 24
2. Svédország 8 6
2 26–8
+18
18
3. MAGYARORSZÁG 9 6 3 22–14
+8
18
4. Finnország 8 3 5 15–14 +1 9
5. Moldova 8 2 6 8–15 –7 6
6. San Marino 9
9
0–49 –49
0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik