Futsal: megint négy gólt szereztünk Libanon ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.23. 22:51
A magyar futsalválogatott Dunaújvárosban 4–2-re legyőzte Libanont felkészülési mérkőzésen. A mieink góljait Dróth Zoltán, Gál István, Harnisch Ákos és Trencsényi János szerezte.

Mint ismert, a magyar nemzeti csapat pénteken ugyancsak Libanon ellen játszott, akkor 4–1-re nyert.a magyar nemzeti csapat pénteken ugyancsak Libanon ellen játszott, akkor 4–1-re nyert.

Az mlsz.hu beszámolója szerint a szombati, második mérkőzésen mi kezdtünk jobban, de a találkozó elején csak kisebb helyzetek adódtak a magyar együttes előtt. Az első komolyabb lehetőséget a 3. percben Dróth Zoltán alakította ki a bal oldalon, a Kajrat Almati támadója hét méterről szépen lőtte el a labdát a rövid sarok irányába, de Gadi Abi Akl nem kis bravúrt bemutatva hárítani tudott. A folytatásban is a házigazda volt veszélyesebb, a libanoniak nem tudtak a kapunk elé kerülni. A 8. percben sikerült megszereznünk a vezetést: Dróth Zoltán elé pattant a labda, a legveszélyesebb magyar játékos pedig nem hibázott, magas lövése a keresztléc aljáról a gólvonal mögé pattant (1–0).

A 11. percben váratlanul egyenlítettek a vendégek, Ahmad Kair el-Din találata révén (1–1). Rögtön ezt követően ismét nálunk lehetett volna az előny, ám Harnisch Ákos a felső kapufát találta telibe. Így sem kellett sokat várni az újabb magyar gólra, a 14. percben Gál István tízméteres lövése után a labda a libanoni kapu bal alsó sarkában kötött ki (2–1). Az első játékrész utolsó hat percében komoly helyzet nem adódott a csapatok előtt, magyar előnnyel mentek a szünetre a felek.

A második félidő kiegyenlített játékkal indult, a mieink és a vendégek sem maradtak adósak a támadásépítéssel, mindkét fél előtt adódtak kisebb helyzetek. A 27. percben Hosszú Ádám próbálkozott, tizenhárom méterről leadott jobb oldali kapáslövése centikkel ment el a libanoni jobb kapufa mellett. A 28. percben a bal oldalon Harnisch Ákos elé került a labda, a győri játékos pedig nem hibázta el a helyzetet, tíz méterről védhetetlenül lőtt a libanoni hálóba (3–1).

A mérkőzés végéhez közeledve a szemfüles Ali Tneis gondoskodott a hajrá izgalmairól, a támadó a 32. percben négy méterről lőtt a hálónkba, így egy gólra csökkent a különbség a két együttes között (3–2). A 38. percben Trencsényi János nyugtatta meg a közönséget, a saját térfeléről emelt az ellenfél hálójába (4–2).

A találkozó végén még próbálkozott Libanon, de a magyar csapat szervezetten védekezett, megtartotta a kétgólos előnyt, és megérdemelten nyerte meg a találkozót.

FUTSAL
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Libanon 4–2 (2–1)

Magyarország: Tihanyi Csaba – Klacsák Bence, Németh Péter, Dróth Zoltán, Harnisch Ákos
Cserék: Tóth Gyula, Öreglaki Norbert, Horváth Norbert, Trencsényi János, Gál István, Dávid Richárd, Szeghy Szabolcs, Rábl János, Hosszú Ádám
Gólszerző: Dróth (3.), Gál I. (14.), Harnisch (28.), Trencsényi (38.), illetve el-Din (11.), Tneis (32.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik