Futsal: Dróthék négy gólig jutottak Libanon ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.22. 22:57
A szerbiai Európa-bajnokságra készülő magyar futsalválogatott 4–1-re nyert Libanon ellen Dunaújvárosban.

A dunaújvárosi Városi Sportcsarnokban rendezett találkozó első öt perce kiegyenlített játékot hozott, nagyobb helyzet egyik fél előtt sem adódott – kezdődik az mlsz.hu beszámolója. – Ezt követően a kapunk jobb oldalától hét méterre a libanoniak tízese, Ali Tneis előtt adódott nagy helyzet, de Tóth Gyula hárítani tudta az erős lövést. A 10. percben közvetett szabadrúgásból próbálkozhattunk, a kaputól hét méterre Öreglaki Norbert állt a labda mellé, de a legurítást követően Husszain Hamadani védeni tudta a lövést.mlsz.hu beszámolója. – Ezt követően a kapunk jobb oldalától hét méterre a libanoniak tízese, Ali Tneis előtt adódott nagy helyzet, de Tóth Gyula hárítani tudta az erős lövést. A 10. percben közvetett szabadrúgásból próbálkozhattunk, a kaputól hét méterre Öreglaki Norbert állt a labda mellé, de a legurítást követően Husszain Hamadani védeni tudta a lövést.

A 13. percben Tóth Gyula védett hatalmasat, először lábbal hárított egy balról leadott hosszúba tartó, lapos lövést, majd rögtön ezt követően Ali Tneis ziccerét is fogni tudta. A 14. percben sikerült megszereznünk a vezetést, Dróth Zoltán passzát követően Hosszú Ádám lőtt higgadtan a hálóba (1–0). A 15. percben megdupláztuk előnyünket: Rábl János pörgette fel a labdát a hat méterre a kaputól a bal oldalon, és nagyszerű mozdulattal, félfordulatból lőtt a léc alá (2–0), Ezt követően nem alakult ki nagyobb helyzet, kétgólos előnnyel mehettünk a szünetre.

A második játékrészt a mieink kezdték jobban, az első két percben uraltuk a játékot. A vendégcsapat mindent bevetett az egyenlítés érdekében, a 3. percben Ali Homszi jobb oldali kiugrását követően védett Tóth Gyula. A 26. percben háromra nőtt a különbség a felek között: a jobb oldalon Dróth Zoltán kapta a labdát, és hét méterről, kisodródva, védhetetlenül lőtt a libanoni kapuba (3–0). A 30. percben a vendégek szép akciót vezettek, Ali Homszi kényszerítőzött Musztafa Szerhattal, utóbbi lövését pedig már csak a gólvonalon túlról tudta kirúgni Klacsák Bence (3–1).

Szemmel láthatóan jót tett a szépítő gól a vendégek önbizalmának, hiszen a folytatásban több ígéretes támadást vezettek, azonban a magyar védelem stabilan működött. A 34. percben a mérkőzés eddigi legszebb jelenetét láthatták a szurkolók, Dróth Zoltán forgatta meg fantasztikusan a libanoni védelmet, majd a jobboldalon felfutó Harnisch Ákoshoz gurított, aki öt méterről a hosszú felsőbe lőtt (4–1). Az utolsó három percben öt a négy ellen támadott a vendég együttes, többet birtokolta a labdát, de gólt nem sikerült szereznie.

A magyar csapat az Eb-re való felkészülést szolgáló, élvezetes, közönségszórakoztató mérkőzésen megérdemelten győzte le Libanon válogatottját, amellyel szombaton újra összecsap Dunaújvárosban.

Sito Rivera szövetségi kapitány a lefújás után elmondta: nemcsak az eredménnyel, hanem a hozzáállással és az elvégzett munkával is elégedett lehet.

„Úgy érzem, hogy játékosaim végig teljesítették a kért taktikát, fegyelmezetten és motiváltan játszottak. Ezen a mérkőzésen nem az eredmény volt az elsődleges, hanem az Eb-re való taktikát gyakoroltuk. A pontrúgásokban és a támadásokban s sokat fejlődtünk, végül egy technikás, jól passzoló csapat ellen sikerült nyernünk. A holnapi mérkőzésen többet szeretnénk tartani a labdát és türelmesebbnek kell lennünk támadásban” – mondta Sito Rivera az mlsz.hu-nak.

 

FUTSAL
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Libanon 4–1 (2–0)
Magyarország:
Tóth Gyula – Klacsák Bence, Horváth Norbert, Dróth Zoltán, Hosszú Ádám. Cserék: Tihanyi Csaba, Öreglaki Norbert, Németh Péter, Trencsényi János, Harnisch Ákos, Gál István, Dávid Richárd, Szeghy Szabolcs, Rábl János
Gólszerző:
Hosszú (14.), Rábl (15.), Dróth (26.), Harnisch (34.), ill. Szerhan (30.)

FUTSAL NB I
14. FORDULÓ
Déli FC–GÖCSEJ 2–4 (1–3)
G:
Füzy (15.), Lak (28.), ill. Papp (5.), Sámson (6., 13.), Balikó (39.)

AZ ÁLLÁS
1. RÁBA ETO 14 12 1 1 112 26 37
2.
SWIETELSKY HALADÁS VSE 14 10 0 4 82 57 30
3.
MVFC-BERETTYÓÚJFALU 14 9 2 3 65 26 29
4.
DUNAFERR DF RENALPIN FC 14 9 1 4 74 47 28
5.
FUTSAL CLUB VESZPRÉM 14 7 0 7 51 53 21
6.
ARAMIS SE 14 5 2 7 46 69 17
7.
NYÍRGYULAJ KSE 14 5 2 7 39 62 17
8.
GÖCSEJ SK 14 5 1 8 40 63 16
9.
Déli Futsal 13 2 1 10 24 74 7
10.
RUBEOLA FOOTBALL CLUB 13 0 0 13 26 82 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik