Ez kell ahhoz, hogy Dzsudzsákék ne szenvedjenek a „bálnavadászok” ellen

Vágólapra másolva!
2016.09.06. 14:57
null
A budapesti Eb-selejtező nem ment könnyen Feröer ellen, de Böde Dániel (jobbra) megmentette a mieinket (Fotó: AFP)
Kevesebb mint három hónappal a legutóbbi győzelmünk, az osztrákok elleni felejthetetlen Eb-nyitány és napra pontosan három évvel a bukaresti 3–0-s égés után ma már vb-selejtezőn lép pályára Bernd Storck szövetségi kapitány együttese. Az ellenfél Feröer lesz idegenben, amelyet az Eb-selejtezőkön mindkétszer nagyon nehezen tudtunk megverni, és Storck szerint most is az év legnehezebb meccse vár ránk. Vajon ezt csak a kötelező udvariasság mondatta a szakemberrel, vagy tényleg ennyire veszélyes ellenféllel találkozunk? Megvizsgáltuk a feröeri futballt pro és kontra, illetve statisztikák segítségével azt is megnéztük, milyen mutatókban kellene javulnunk ahhoz, hogy a legutóbbinál magabiztosabb győzelmet arathassunk Feröer felett.

A legutóbbi Eb-selejtező-sorozat alatt, a Feröer elleni hazai mérkőzés előtt tettük fel a kérdést az északiak futballját elemző cikkünkben: ha Feröer ellen hazai pályán nem tudunk javítani a gyatra támadási statisztikáinkon, akkor mit akarunk mi az Eb-n?

Nos, ezután, ha nehezen is, de itthon 2–1-re megvertük a hazai közösségi médiában csak „bálnavadászokként” cinkelt feröeri legényeket, a kontinenstornán pedig a magyar válogatottól rég nem látott bátor támadójátékkal előrukkolva, csoportelsőként a legjobb tizenhat közé jutottak Szalai Ádámék.

Most pedig ismét Feröer ellen játszunk, és mást sem hallunk Bernd Storcktól, Dzsudzsák Balázstól és a válogatott tagjaitól, hogy az egyik legnehezebb meccsünk következik a csoportban, már csak az időjárás és a körülmények miatt is (a mérkőzést műfüvön rendezik, Feröeren pedig 12 fok, 94 százalékos páratartalom és 50 km/h-s szél fogadta a mieinket hétfőn).

A német szakember egyenesen az év legnehezebb összecsapásának nevezte a mai, tórshavni találkozót, amelyre a felkészülést egy bővebb, csak itthon játszókból álló kerettel tulajdonképpen már két héttel ezelőtt megkezdte a válogatott. Csapatunk tehát nagyon is komolyan veszi a mai ellenfelet, és ez így is van rendjén. A tisztánlátás kedvéért azonban nem árt ismét egy kicsit elmélyedni a feröeri futballban, hogy szakmailag reális képet kapjunk a ránk váró mai ellenfélről.

Feröer helyezése a világranglistán – látványos emelkedés után visszaesés
Feröer helyezése a világranglistán – látványos emelkedés után visszaesés

FERÖER PRO ÉS KONTRA

Pro.

Tény, Feröer 2014-ben az utolsó, vagyis a hatodik kalapból kisorsolt csapatként kezdte meg az Eb-selejtezőket. A sorozatot pedig a görögök elleni két győzelemnek köszönhetően az ötödik helyen zárta a csoportunkban, ezután pedig a vb-selejtezők kalapbeosztásánál kettőt ugorva, már a negyedik kalapból kapott besorolást.

Kontra.

Tény az is, Feröer az elmúlt öt évben, 2011 augusztusa óta játszott 23 tétmeccséből kettőt nyert meg, egy döntetlen és 20 vereség mellett. A felkészülési mérkőzéseket is hozzáadva ugyanezen időszak alatt a mérleg: 4–1–24. A görögökön kívül csupán csak Gibraltárt (idegenben 4–1-re) és Liechtensteint (idegenben 3–2-re) győzte le a dán szövetségi kapitány, Lars Olsen csapata, Kazahsztánnal pedig döntetlent játszott.

Az ország 11.4 százaléka labdarúgó
Feröeren az egyik legmagasabb az igazolt játékosok aránya a népességhez képest. A legutóbbi kimutatás 5694 igazolt feröeri futballistával számolt, ez alapján az ország 11.4 százaléka labdarúgó. Egy 2012-es felmérés szerint népességszámhoz viszonyítva Feröeren jár a lakosság legnagyobb százaléka futballmérkőzésekre – a labdarúgás megingathatatlanul a legnépszerűbb sport.

Pro.

Feröer válogatottja 2013 márciusa után már egyszer sem szenvedett egy mérkőzésén háromgólosnál nagyobb különbségű vereséget, miközben Magyarország ugyanezen idő alatt két nagyobb pofonba is beleszaladt (az amszterdami 1–8 és belgák elleni Eb-negyeddöntős 0–4).

Kontra.

Akármennyire is szervezett a feröeri védelem, a legutóbbi Eb-selejtezős sorozatban csoportunkban a legtöbb gólt kapta, 17-et.

Pro.

Tény, Feröeren a magyar válogatottnál jóval erősebb csapatok is megszenvedtek már a győzelemért. A mieink legutóbb, 2014 őszén Szalai Ádám góljával 1–0-ra nyertek, akárcsak az olaszok 2011-ben vagy éppen a franciák 2009-ben, de például 2012-ben a svédek (2–1) is csak egy góllal győztek a szigetországban.

Kontra.

94 százalékos páratartalom ide, 50 km/h-s szél oda, a görögök elleni két futballcsodán kívül – otthon 2–1-re, idegenben 1–0-ra győztek a feröeriek – igazán jól sikerült tétmeccse sem otthon, sem idegenben nem volt a feröeri válogatottnak. Az elmúlt két évben sem. Feröer a legutóbbi hazai mérkőzésén 3–0-ra kapott ki Romániától, de az Eb-selejtezőkön Magyarországon és Görögországon kívül mindegyik válogatott, vagyis a román mellett a finn és az északír is három gólt lőtt idegenben a szigetországiak ellen.

FERÖER TÉTMECCSEI
SELEJTEZŐ
H M GY D V P KIT GYŐZTEK LE?
Euro 1992 5. 8 1 1 6 3 Ausztria
Vb 1994 6. 10 10 0
Euro 1996 5. 10 2 8 6 San Marino (2)
Vb 1998 5. 10 2 8 6 Málta (2)
Euro 2000 6. 10 3 7 3
Vb 2002 5. 10 2 1 7 7 Luxemburg (2)
Euro 2004 5. 8 1 7 1
Vb 2006 6. 10 1 9 1
Euro 2008 7. 12 12 0
Vb 2010 6. 10 1 1 8 4 Litvánia
Euro 2012 6. 10 1 1 8 4 Észtország
Vb 2014 6. 10 1 9 1
Euro 2016 5. 10 2 8 6 Görögország (2)

MI KELL A MAGABIZTOS MAGYAR GYŐZELEMHEZ?

A fentiek ismeretében pedig nézzük meg néhány pontban azt is, hogy futballszakmailag mi kell a legutóbbiakhoz képest kevésbé szenvedős magyar győzelemhez.

1. Több passz, több labdabirtoklás

A legutóbbi feröeri meccsünk két legfontosabb tapasztalata: nem engedhetjük meg, hogy a hazaiak mintegy 200-zal többet és ráadásul pontosabban is passzoljanak mint mi, továbbá az sem fér bele, hogy kevesebbet birtokoljuk a labdát, mint Feröer – legalábbis ha nem akarunk körömrágós izgalmakat, akkor nem fér bele.

Az InStat elemzőrendszer számai alapján két éve 478-at passzoltunk (74 százalékos pontossággal) a feröeri 695-tel szemben (82 százalékos hatásfokkal), a labdát pedig a tiszta játékidő hatvan százalékában birtokolták a hazaiak. (Az egy évvel ezelőtti elemzésünkben használt UEFA-mutatók egy kissé eltérnek ezektől a számoktól, de a különbségek, illetve az arányok nagyjából megegyeznek).

Ezzel a góllal nyertünk legutóbb Feröeren

2. Lövési hatékonyság javítása

Ezekhez a mutatókhoz képest a tavalyi, 0–1-ről, Böde Dániel találataival megfordított és végül 2–1-re megnyert visszavágón már jelentősen javítottunk a statisztikákon (Magyarország–Feröer, passzok: 671–337, pontosság: 83–70 százalék; labdabirtoklás: 67–33 százalék), ennek is volt köszönhető a két gólunk. Más kérdés viszont, hogy a feröeriek Budapesten háromszor találták el a kapunkat (öt kísérletből, 60 százalék), és a háromból egyszer be is találtak, míg mi 25 kísérletből eleve csak 12-szer (48 százalék) találtuk el a kaput, és a 12-ből szereztünk két gólt. Elsősorban emiatt volt a mi szempontunkból rendkívül nyögvenyelős az a meccs is. Ezen is feltétlenül változtatnunk kell egy könnyebb győzelemhez.

3. A szélek lezárása

A feröeriek az Eb-selejtezők során a két győztes meccsükön, a görgök ellen összesen három gólt szereztek, mind a három gólnál egy jobb oldalról középre, de kissé visszafelé passzolt labdából lőtt kapura Feröer, mindháromszor a második hullámból érkező támadó révén. Ellenünk az Üllői úton egy saját térfélen eladott labdából kezdődő kontrából, ugyancsak kissé jobbról indulva lőttek gólt. Vagyis védekezésben a legfontosabb feladat a szélek lezárása lesz.

4. Hatékony szögletek, szabadrúgások

Az Eb-selejtezők során a feröeriek 17 kapott góljából ötöt rögzített helyzet előzött meg, hármat jobb oldali szöglet. A 17-ből hat alkalommal fordult elő, hogy az ellenfelek kipattanó labdából, illetve röviden sikerült felszabadításból voltak eredményesek. A mieink legutóbbi, feröeri győztes gólja mindkét esetre példa, hiszen egy jobb oldali szögletet, illetve egy rosszul sikerült felszabadítási kísérletet követően került a labda Szalai Ádám elé. Mivel támadásban a magyar válogatott fő erősségét továbbra is a rögzített helyzetek jelentik, így a szögleteknek és szabadrúgásoknak ezúttal is kulcsszerepük lehet.

A fentieket összefoglalva: Magyarország természetesen jobb képességű játékosokból áll, mint a még mindig több amatőrrel, illetve félprofi játékossal felálló Feröer, amelynek a futballját talán aránytalanul is felértékelte a görögök elleni két győzelem az Eb-selejtezők során. Ahhoz azonban, hogy a különbség gólokban is megmutatkozzon, az ellenük a legutóbbi két meccsen mutatottnál jobb játékra, több jó passzra, több labdabirtoklásra, hatékonyabb helyzetkihasználásra lesz szükség.


A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A FERÖER ELLENI VB-SELEJTEZŐRE (szeptember 6.)
Kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Megyeri Balázs (Greuther Fürth – Németország)
Védők: Bese Barnabás (Le Havre – Franciaország), Fiola Attila (Videoton), Guzmics Richárd (Wisla Kraków – Lengyelország), Kádár Tamás (Lech Poznan – Lengyelország), Kálnoki-Kis Dávid (Újpest), Korcsmár Zsolt (Vasas), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Lang Ádám (Dijon – Franciaország)
Középpályások: Bognár István (DVTK), Elek Ákos (DVTK), Kalmár Zsolt (RB Leipzig – Németország), Kovács István (Videoton), Kleinheisler László (Darmstadt – Németország), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Vida Máté (Vasas)
Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – Arab Emírségek), Németh Krisztián (al-Garafa – Katar), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – Lengyelország), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia), Stieber Zoltán (Kaiserslautern – Németország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország)

VB-SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA , A B-CSOPORT MENETRENDJE

2016. szeptember 6., kedd
20.45: Feröer–Magyarország

20.45: Andorra–Lettország
20.45: Svájc–Portugália

2016. október 7., péntek
20.45: Magyarország–Svájc

20.45: Lettország–Feröer
20.45: Portugália–Andorra

2016. október 10., hétfő
20.45: Lettország–Magyarország

20.45: Andorra–Svájc
20.45: Feröer–Portugália

2016. november 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Andorra

20.45: Portugália–Lettország
20.45: Svájc–Feröer

2017. március 25., szombat
20.45: Portugália–Magyarország

18.00: Andorra–Feröer
18.00: Svájc–Lettország

2017. június 9., péntek
20.45: Andorra–Magyarország

20.45: Feröer–Svájc
20.45: Lettország–Portugália

2017. augusztus 31., csütörtök
20.45: Magyarország–Lettország

20.45: Portugália–Feröer
20.45: Svájc–Andorra

2017. szeptember 3., vasárnap
20.45: Magyarország–Portugália

18.00: Feröer–Andorra
20.45: Lettország–Svájc

2017. október 7., szombat
20.45: Svájc–Magyarország

18.00: Feröer–Lettország
18.00: Andorra–Portugália

2017. október 10., kedd
20.45: Magyarország–Feröer

20.45: Lettország–Andorra
20.45: Portugália–Svájc

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik