Ha Dzsudzsákék most sem javítanak, jogos a kérdés: mit akarunk az Eb-n?

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2015.10.08. 13:14
null
A csapategység megvan, játékban még javulhatunk kell (Fotó: Korponai Tamás)
A héten korábbi cikkünkben már foglalkoztunk a feröeri futball fejlődésével, ezúttal pedig azt vizsgáljuk meg, mi kell ahhoz, hogy ne a tavaly őszi első meccsen látott szenvedést kelljen ismét átélnünk, hanem magabiztos, gólkülönbség-javító sikert arassunk – ami a legjobb harmadik hely szempontjából is jelentőséggel bírhatna.

NYOMÁS ALATT KELL TARTANI FERÖERT, DE OLYKOR EZ IS KEVÉS – ÁLTALÁNOS STATISZTIKÁK

Ha az első feröeri–magyar (0–1) mérkőzést vizsgáljuk, akkor az egyik legfontosabb tényező, amin változtatnunk kell, az a labdabirtoklási mutató, Feröeren ugyanis mindössze 42 százalékban volt nálunk a labda. Ezzel összefüggő, ránk nézve negatív adat, hogy csak 220 pontos passzunk volt (244 kísérletből), szemben a hazaiak 406 jó átadásával (443 passzból). Hazai pályán mindkét mutatóban jelentős javulást kell produkálnunk, mert csak akkor tudunk a mérkőzés nagy részében nyomást gyakorolni az ellenfélre – Bernd Storck szövetségi kapitány is elmondta, hogy ez a tervünk –, ha nálunk van többet a labda, érvényesíteni tudjuk a passzjátékunkat.

Feröer ellen ebben a selejtezősorozatban csak Észak-Írország tudott kétszer is magabiztosnak nevezhető, legalább kétgólos sikert aratni, Belfastban 2–0-ra, idegenben pedig 3–1-re nyertek a szigetlakók ellen Kyle Laffertyék. Ezenkívül még a finneknek sikerült egyszer két góllal nyerniük (idegenben 3–1-re), de Finnországban, Romániában és otthon a mieink ellen egyaránt minimális különbségű, 1–0-s vereséget szenvedtek a feröeriek. Görögországot pedig hazai pályán 1–0-ra, idegenben 2–1-re megverték.

A Magyarország ellenit leszámítva az említett vesztes meccseik mindegyikén alulmaradtak a fontosabb statisztikai mutatókban, így a labdabirtoklásban és a passzok számában is, vagyis nyomás alatt előbb-utóbb beadták a derekukat az északiak. Más kérdés, hogy az egyik legnagyobb fölényt épp Görögország alakította ki Feröer ellen (otthon: lövések 18–9, labdabirtoklás 62–38 százalék, pontos passzok 360–131; idegenben: lövések 23–9, labdabirtoklás 63–37 százalék, pontos passzok: 395–128 görög szempontból), amely mindkétszer alulmaradt Lars Olsen csapatával szemben.

Ész nélkül tehát támadni sem lehet, főképp ha a támadások nem párosulnak megfelelő hatékonysággal. A görögök a két meccsen 41-szer próbálkoztak lövéssel, de csak 11-szer találták el a kaput, szemben a feröeri kilenccel, 18 kísérletből, tehát a nagyobb hatékonyság, a jobb helyzetkihasználás volt a siker kulcsa.

FONTOSABB STATISZTIKÁK A FERÖER–MAGYARORSZÁG MECCSRŐL
Gólok száma
0
1
Labdabirtoklás
58% 42%
Lövés/ kaput eltaláló 8/3
10/7
Passzok/ pontos passzok
443/406
244/220
Forrás: uefa.com

MI FERÖER ERŐSSÉGE ÉS MI A GÖRÖGÖK GYENGÉJE?

Ahhoz, hogy jobban mögé lássunk a feröeriek játékának, érdemesebb közelebbről is megnézni az eddigi kapott és szerzett góljaikat, illetve a görögök elleni két meccset, már csak azért is, mert Feröer után majd Görögországgal mérkőzünk, amelyet eddig mindegyik csoportellenfelünk legalább egyszer legyőzött – nekünk ez ugye még nem sikerült, az Üllői úton 0–0-ra végeztünk.

A görögök ellen szerzett mind a három góljánál egy jobb oldalról középre, de kissé visszafelé passzolt labdából lőtt kapura Feröer, mindháromszor a második hullámból érkező támadó révén. Ez alapján a védelmünk bal oldalára hárulhat majd nagyobb nyomás, ha a vendégek támadni tudnak, viszont a belső védőinknek is nagyon figyelniük kell, hogy megfelelően osszák le a mélységből érkezőket, ne maradjon üresen középen támadó – a görögök háromszor is ebbe a hibába estek. A görögök elleni feröeri gólokon Jóan Edmundson, Brandur Hendriksson és Hallur Hansson osztoztak, míg az előkészítésekből Hendriksson mellett kétszer Sölvi Vatnhamar vette ki a részét. Közülük ellenünk eltiltás miatt Hendriksson és Hansson nem játszhat.

Görögország–Feröer 0–1

Feröer–Görögország 2–1

A feröeri gólok viszont egyúttal azt is példázzák, miként lehet becsapni a Budapesten többnyire jól záró görög védelmet. A vasárnapi meccsen ehhez először is végre kimagaslóan jó szélsőjáték, a szélen sok megnyert párharc kéne – elsősorban Dzsudzsák Balázstól és Németh Krisztiántól lehet várni, hogy középre passzolja a labdákat. Az érkezéseknél pedig az ötös és a tizenegyespont közti területen Böde Dániel, 13-16 méterről, illetve a középtávoli átlövéseknél pedig Nikolics Nemanja lehetne a legveszélyesebb fegyverünk. Ehhez persze szükség lenne arra, hogy ketten egyszerre a pályán legyenek, illetve jó lenne, ha Nikolics ezúttal már a válogatottban is képes lenne olyan robbanékony, gólerős játékra, mint klubjában, a Legia Warszawában.

Ami a feröeriek gyengéit illeti: az NSO végignézte az összefoglalókat, és kiderült, rögzített helyzetekből, illetve a kipattanó labdáknál a leginkább sebezhetők. A 12 kapott góljukból ötöt rögzített helyzet előzött meg, hármat jobb oldali szöglet. A 12-ből hat alkalommal fordult elő, hogy az ellenfelek kipattanó labdából, illetve röviden sikerült felszabadításból voltak eredményesek. A mieink feröeri győztes gólja mindkét esetre példa, hiszen egy jobb oldali szögletet, illetve egy rosszul sikerült felszabadítási kísérletet követően került a labda Szalai Ádám elé.

Észak-Írország–Feröer 2–0

Az, hogy a feröeriek rögzített helyzetekből verhetők, mindenképp jó előjel számunkra, hiszen egy gólt leszámítva mi csak ilyen szituációból tudtunk eredményesek lenni ebben a kvalifikációs sorozatban. Ettől függetlenül jó lenne, ha ezúttal nem csak ebben bízhatnánk.

MAGYARORSZÁG FONTOSABB STATISZTIKÁI A SELEJTEZŐSOROZATBAN
Szerzett gólok meccsenkénti átlaga
0.75
Kapott gólok meccsenkénti átlaga
0.5
Labdabirtoklási átlag
45.5%
Kaput eltaláló lövések átlaga
4
Pontos passzok átlaga
221
Forrás: uefa.com/ NSO

MIBEN ÉS MENNYIT KELL VÁLTOZNUNK, HOGY NYOMÁS ALATT TARTHASSUK FERÖERT?


Azt már a bevezetőben kiemeltük, hogy alapvetően a játékstílusunkon, a támadójátékunkon kell változtatnunk ahhoz, hogy Feröer ellen irányítani tudjuk a meccset. Az eddigi mérkőzések általános statisztikái (forrás: uefa.com) azt is megmutatják, hogy pontosan melyik mutatóban milyen nagy előrelépésre lenne ehhez szükség.

Az eddigi nyolc Eb-selejtezőn átlagosan 45.5 százalékban volt nálunk a labda. Labdabirtoklásban eddig mindössze az északíreket (mindkétszer) és a finneket (csak idegenben) tudtuk megverni. Az északírek ellen azonban nem sokra mentünk ezzel a fölénnyel, és nem csak azért, mert összesen csupán egy pontot szereztünk ellenük, hanem azért sem, mert a hat- (itthon), illetve kétszázalékos (idegenben) fölényünk ellenére csak hatszor találtuk el a kaput, míg az északírek kilencszer.

Feröer–Észak-Írország 1–3

Eddig ebben a selejtezősorozatban a kiemelkedően legjobb meccsünket Finnországban játszottuk, ezt a játék képe, illetve a statisztikák is alátámasztják. A hatszázalékos labdabirtoklási fölény 7–1-es kaput eltaláló lövéskülönbséggel és 304–245 pontos passzkülönbséggel párosult a javunkra. Azonban, ha azt vesszük alapul, hogy azt a mérkőzést is csak 1–0-ra tudtuk megnyerni, akkor a feröeriek elleni fölényes győzelemhez valószínűleg ennél is jobb mutatók kellenek.

Amikor a finnek két góllal megverték a feröerieket, akkor 67 százalékban birtokolták a labdát, míg az északírek egyszer 59, egyszer pedig 55 százalékban, amikor úgyszintén két-két góllal győztek a szigetországiak ellen. Ezt alapul véve 55 százalékot minimum produkálnunk kell egy magabiztos sikerhez, ez az 55 százalék pedig rekordot jelentene számunkra ebben a sorozatban, és az átlagunkhoz képest csaknem tízszázalékos javulást igényelne – véleményünk szerint azonban egy igazán gólkülönbség javító, izgalmaktól abszolút mentes meccshez ennél is több kellene.

A kaput eltaláló lövéseket tekintve a meccsenkénti átlagunk négy, és az eddigi nyolc meccsen hat gólt szereztünk. Ez azt is jelenti, hogy átlagosan minden ötödik lövésünkből születik gól. Vagyis Feröer ellen, feltételezve, hogy a védelmünk a korábbi öt kapott gól nélküli meccshez hasonlóan ezúttal sem kapitulál a kétgólos sikerhez 10-szer, a háromgóloshoz 15-ször kellene eltalálnunk a kaput, ha a hatékonyságunk nem javul. Az eddigi rekordunk hét volt, éppen a feröeriek és a finnek ellen. Legalább kétgólos sikerhez tehát az átlagunkhoz képest jóval több, mint száz százalékot kéne javulnunk a lövések számában, ha ezen a meccsen is öt magyar kaput eltaláló lövés szükségeltetik majd egy gólhoz.

A pontos passzok száma talán a kiemelt mutatók közül talán a legkevésbé befolyásolja egy meccs kimenetelét, hiszen például Romániában 160 jó átadás is elég volt a pontszerzéshez, míg az északírek ellen a 316 pontos átadásunk ellenére is vereséget szenvedtünk hazai pályán. Ennek ellenére az valószínűsíthető, hogy az eddigi 221-es pontospassz-átlagunk maximum egy olyan nyögvenyelős győzelemhez lenne elegendő, amit az első meccsen arattunk Feröer ellen az átlagunkkal szinte teljesen megegyező, 220 jó átadás mellett. Ennél az északírek a „gyengébbik” meccsükön 23 százalékkal produkáltak jobbat kétgólos sikerük alkalmával, a finnek viszont 62 százalékkal. Maradjunk annyiban, legalább 23 százalékkal itt is javulnunk kellene.

Finnország–Feröer 1–0

Igen, tudjuk, hogy a futball nem matematika és, hogy a mérkőzést nem a számítási műveletek, hanem a gólok fogják eldönteni. Csakhogy a gólok számát többnyire a mutatott játék határozza meg, ami pedig jól leírható bizonyos számok, mutatók mentén. A fenti adatok például kiválóan tükrözik, hogy az eddigi támadójátékunk meglehetősen eredménytelen, nem hatékony. Márpedig a Feröer ellen a jó védekezés nem lesz elég egy magabiztos győzelemhez, elöl is mutatni kell valamit. Az eddiginél eredményesebb támadásokra, ahhoz pedig javuló labdatartásra, több jó passzra lesz szükség. Mert ha Feröer ellen hazai pályán nem tudunk javítani a gyatra támadási statisztikáinkon, akkor jogosnak érezzük a kérdést: mit akarunk mi az Eb-n?

EB-SELEJTEZŐ, AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Észak-Írország 8 5 2 1 12– 6 +6 17
2. Románia 8 4 4 7– 1 +6 16
3. MAGYARORSZÁG 8 3 4 1 6– 4 +2 13
4. Finnország 8 3 1 4 7– 8 –1 10
5. Feröer 8 2 6 5–12 –7 6
6. Görögország 8 3 5 2– 8 –6 3

AZ F-CSOPORT MENETRENDJE

2014. szeptember 7.:
Magyarország–Észak-Írország 1–2
(Priskin 75., ill. McGinn 81., Vanczák 88. – öngól)
Feröer–Finnország 1–3 (Holst 41., ill. Riski 53., 78., R. Eremenko 82.)
Görögország–Románia 0–1 (Marica 10. – 11-esből)

Október 11.:
Románia–Magyarország 1–1
(Rusescu 45., ill. Dzsudzsák 82.)
Finnország–Görögország 1–1 (Hurme 55., ill. Karelisz 24.)
Észak-Írország–Feröer 2–0 (McAuley 6., K. Lafferty 21.)

Október 14.:

Feröer–Magyarország 0–1 (Szalai 21.)
Finnország–Románia 0–2 (Stancu 54., 83.)
Görögország–Észak-Írország 0–2 (Ward 9., K. Lafferty 51.)

November 14.:
Magyarország–Finnország 1–0
(Gera 84.)
Görögország–Feröer 0–1 (Edmundsson 61.)
Románia–Észak-Írország 2–0 (Papp 74., 79.)

2015. március 29.:
Magyarország–Görögország 0–0

Észak-Írország–Finnország 2–1 (K. Lafferty 33., 38., ill. Sadik 92.)
Románia–Feröer 1–0 (Keserü 21.)

Június 13.:
Finnország–Magyarország 0–1
(Stieber 82.)
Feröer–Görögország 2–1 (Hansson 32., B. Olsen 70., ill. Papasztathopulosz 84.)
Észak-Írország–Románia 0–0

Szeptember 4.:
Magyarország–Románia 0–0

Görögország–Finnország 0–1 (Pohjanpalo 75.)
Feröer–Észak-Írország 1–3 (Edmundsson 36., ill. McAuley 12., 71., K. Lafferty 75.)

Szeptember 7.:
Észak-Írország–Magyarország 1–1 (Lafferty 93., ill. Guzmics 74.)

Finnország–Feröer 1–0 (Pohjanpalo 23.)
Románia–Görögország 0–0

Október 8.:
Magyarország–Feröer, 20.45

Észak-Írország–Görögország 20.45
Románia–Finnország 20.45

Október 11.:
Görögország–Magyarország, 18.00

Finnország–Észak-Írország 18.00
Feröer–Románia 18.00

A SELEJTEZŐ TELJES PROGRAMJA IDE KATTINTVA ELÉRHETŐ!

A 25 FŐS, SZŰKÍTETT MAGYAR KERET
Kapusok: Bogdán Ádám (Liverpool – Anglia), Dibusz Dénes (Ferencváros), Király Gábor (Haladás)
Védők: Bosnjak Predrag (Haladás), Guzmics Richárd (Wisla Kraków – Lengyelország), Fiola Attila (Puskás Akadémia FC), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan – Lengyelország), Lang Ádám (Videoton FC), Leandro (Ferencváros)*, Osváth Attila (Vasas), Vanczák Vilmos (Sion – Svájc)
Középpályások: Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína), Gera Zoltán (Ferencváros), Kalmár Zsolt (RB Leipzig – Németország), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia FC), Nagy Ádám (Ferencváros), Tőzsér Dániel (QPR – Anglia)
Támadók: Bódi Ádám (Debreceni VSC-Teva), Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor – Törökország), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – Lengyelország), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia)
* Eltiltás miatt Feröer ellen nem játszhat, csak a következő találkozón, Görögország ellen léphet pályára.

A FERÖERI KERET
KAPUSOK:
Gunnar Nielsen (Stjarnan – Izland), Teitur M. Gestsson (HB Tórshavn), Tórdur Thomsen (B36 Tórshavn)
VÉDŐK: Jónas Tór Naes (B36 Tórshavn), Atli Gregersen (Víkingur), Sonni Ragnar Nattestad (Midtjylland – Dánia), Rógvi Baldvinsson (FC Fredericia – Dánia), Odmar Faerö (B36 Tórshavn), Viljormur Davidsen (Vejle BK – Dánia), Gilli Rólantsson Sörensen (AaB Ålborg – Dánia)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Réne S. Joensen (Vendsyssel – Dánia), Pól Jóhannus Justinussen (NSÍ Runavík), Róaldur Jakobsen (B36 Tórshavn), Kaj Leo í Bartalsstovu (Levanger FK – Norvégia), Christian Lamhauge Holst (Fremad Amager – Dánia), Sölvi Vatnhamar (Víkingur), Árni Frederiksberg (NSÍ Runavík), Fródi Benjaminsen* (HB Tórshavn), Hallur Hansson* (Vendsyssel FF – Dánia), Brandur Hendriksson Olsen* (FC Köbenhavn – Dánia)
CSATÁROK: Klaemint A. Olsen (NSÍ Runavík), Andreas Lava Olsen (Víkingur), Jóan Símun Edmundsson (Vejle BK – Dánia)
*Eltiltás miatt ellenünk nem játszhatnak, csak vasárnap, Románia ellen léphetnek pályára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik