Eb 2016: Dzsudzsák sem érti – „mi ez a döbbenetes feljavulás”

Vágólapra másolva!
2016.06.22. 20:59
null
Dzsudzsák Balázs két gólját ünnepelhette Portugália ellen (Fotó: Hegedüs Gábor)
Dzsudzsák Balázs két jól eltalált lövéssel – a labda mindkétszer portugál játékoson kapott gellert – kétszer szerzett előnyt a csoportgyőztesként Eb-nyolcaddöntős magyar labdarúgó-válogatottnak, amely az F-csoport 3. fordulójában döntetlent (3–3) játszott Portugáliával.

„Hála istennek, mindkét lövés olyan szögben volt, hogy nem álltak előttem. Attól függetlenül, hogy megpattantak, éreztem, jól találtam el és az erő is megvolt bennük – nyilatkozta Dzsudzsák Balázs a lefújást követően a mérkőzést közvetítő M4 Sportnak. – Folyamatosan erőltetem a távoli lövéseket, már Elefántcsontpart ellen is így léptem pályára, de mindig csak toltam, toltam, aztán valaki rendre leblokkolta a labdáimat. Gera Zoltán intett türelemre. Azt mondta, hogy egyszer majd elsül. Örülök, hogy ezen a meccsen jött el az én időm. De ehhez a bravúros döntetlenhez az egész magyar csapat, a szurkolótábor és az egész ország kellett.”

„Fontos volt, hogy akinek sárga lapja van, az ne a legjobb tizenhat között legyen eltiltott. A magyar labdarúgó-válogatottra eddig nem jellemző módon a nyolcaddöntős továbbjutásunk szempontjából ez a mérkőzés nem számított. Megengedhettük magunknak, hogy néhányan pihenjenek, mások pedig megkapják a lehetőséget. Nem akárkik ellen játszottunk, a legolcsóbb játékosuk tízmillió euró felett van. Én sem tudom megmagyarázni, hogy mi ez a döbbenetes feljavulás a részünkről. Mióta tudunk ilyen szinten futballozni, valamint megnyerni egy Eb-csoportot. Ez tényleg mindent felülmúl.”

„Továbbra sem hisszük, hogy mi vagyunk a legjobbak. Próbáljuk nyugodtan kezelni és megélni ezt a pillanatot. Van egy új generációnk, ami hosszú idő után csodát tett a csapattal, az országunkkal. Magyarországnak nem egy-két játékosa van, aki a világ legjobbjai közé tartozik, hanem egy olyan csapata van, amelyet semmiért sem cserélnék el! Gólkirályi cím? Nem! Inkább irány a nyolcaddöntő, majd a negyeddöntő és az elődöntő!”

„Egy kicsit izgultam, de nagyon vártam azt a pillanatot, hogy pályára küldjön a szövetségi kapitány – mondta Bese Barnabás. – Nagyon örülök neki, hogy végül megkaptam a lehetőséget. Rendkívül nehéz mérkőzés volt, de végig hittünk és bíztunk az eddig elvégzett munkában. Ez végül ki is jött a lépés, és megérdemelten jutottunk tovább. Senki sem várta, hogy csoportelsőként jutunk tovább, de bebizonyítottuk, hogy képes rá a csapat. Innentől kezdve pedig addig menetelünk, ameddig lehet.”

Gera Zoltán fantasztikus góllal juttatta először vezetéshez a magyar válogatottat.

„Jó dolog, hogy döntetlent sikerült elérnünk, hogy első helyen jutottunk tovább – nyilatkozta Gera Zoltán a lefújást követően a mérkőzést közvetítő M4 Sportnak. – Ez tényleg egy fantasztikus utazás, örülök, hogy itt lehetek, a részese vagyok. A gólom előtt beugrott egy Liverpool elleni emlékkép, ahol hasonló körülmények között lőhettem kapura. Igyekeztem úgy megrúgni a labdát, és sikerült jól eltalálnom. Bement, azzal szereztük meg a vezetést. A nyolcaddöntőt illetően maradjunk szerények, hiszen bárki lesz az ellenfelünk, nekünk mindenki ellen nehéz dolgunk lesz. Fantasztikusak az értünk, nekünk szurkolók, itt a helyszínen húsz-harminc ezren, otthon pedig százezrek.”

GERA GÓLJA PORTUGÁLIÁNAK



GERA BOMBAGÓLJA A LIVERPOOL ELLEN


AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. MAGYARORSZÁG 3 1 2 6–4 2 5
2. Izland 3 1 2 4–3 1 5
3. Portugália 3 3 4–4 0 3
4. Ausztria 3 1 2 1–4 –3 1

NYOLCADDÖNTŐ
Június 25.15.00Svájc–LengyelországSaint-Étienne, Stade Geoffroy-Guichard
Június 25.18.00Wales–Észak-ÍrországPárizs, Parc des Princes
Június 25.21.00Horvátország–PortugáliaLens, Stade Bollaert-Delelis
Június 26.15.00Franciaország–ÍrországLyon, Stade des Lumières
Június 26.18.00Németország–SzlovákiaLille, Stade Pierre-Mauroy
Június 26.21.00Magyarország–BelgiumToulouse, Városi Stadion
Június 27.18.00Olaszország–SpanyolországSaint-Denis, Stade de France
Június 27.21.00Anglia–IzlandNizza, Allianz Riviera

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik