Olyan, mintha tegnap került volna Békéscsabára – Pásztor József 70 éves

– Igaz, hogy családja és barátai lelkére kötötte, nehogy bárki is meglepetésbulit szervezzen, mert úgysem megy el?
– A hatvanadikon megleptek, az egyik békéscsabai étteremben volt buli, az nekem egy életre elég volt… – felelte mosolyogva a hetvenesztendős Pásztor József, a Békéscsabai Előre legendája, aki játékosként és vezetőedzőként is életre szóló sikereket ért el a lila-fehéreknél. – Nem szeretem a felhajtást, na! Jobban kedvelem a nyugalmat.

– Koccintás sem lesz?
– Csütörtökön a pályán meghívom a stábtagokat egy ebédre, szerényen, csendesen koccintunk egyet, ennyi. Viszek ki egy-két rúd kolbászt is, azt mindenki szereti. A családdal pedig némi csúsztatással ünnepeljük a születésnapomat, sűrű volt az elmúlt időszak.

KITÜNTETÉST ÉS GYŰRŰT KAPOTT A VÁROSVEZETŐSÉGTŐL

– Na igen, itt volt a március tizenötödikei ünnepség, melyen Békéscsabáért kitüntetést kapott. Beszédet is kellett mondania?
– Kellett. Sajnos… De rövidre fogtam. Futballnyelven szólva telt ház volt a főtéren, egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. Szűk körben sem szeretem a számat jártatni, hát még így. A lényeget elmondtam, mindenkinek megköszöntem. Szarvas Péter polgármester beszélt helyettem is, méltatott eleget.

– Hová került a plakett? A nappaliban díszeleg a többi trófea és érem mellett?
– A hálószobámban van az összes relikvia. Az egyik szekrény tele van kitüntetésekkel, érmekkel, kupákkal, jó helyen vannak ott. A várostól ezúttal egy aranygyűrűt is kaptam, néhány héttel előtte szóltak, hogy menjek be az egyik ékszerészhez, hogy méretet tudjon venni, de azt feleltem, szívesen bemegyek, de teljesen mindegy mekkora lesz, úgysem hordom. Miután Zsuzsit, a feleségemet elvettem, a karikagyűrűm is nagyjából tíz percig volt rajtam. Van három karkötőm is, egyik sem volt még rajtam.

– Hamarosan újabb lagziba lesz hivatalos.
– A nagyobbik lányom, Zsuzsika férjhez megy. Pedig mintha most lett volna, amikor még a karomon ült… Telnek az évek, huszonnyolc múlt, Budapesten élnek a párjával. Nem bánom, hogy nem kapkodta el a házasságot, régen ilyenkor a nőknek már három gyereke volt. Annak idején több csapattársam is tizenkilenc-húsz évesen nősült, később szinte mindenki elvált. Én huszonhat voltam, amikor megkértem Zsuzsi kezét. Épp a minap volt az egyik vetélkedőben, hogy a mai fiatalok tíz százaléka házasodik harmincéves kora alatt. Meglepődtem.

EGYSZER CSAK KOPOGTAK A GÁVAVENCSELLŐI HÁZ AJTAJÁN

– Gyorsan eltelt ez a hetven esztendő?!
– Inkább azt mondanám, az utóbbi ötven. Épp most van fél évszázada, hogy Békéscsabára kerültem. Néha úgy érzem, olyan, mintha tegnap lett volna…

– Gávavencsellőn nőtt fel. Végül is hogyan került az Előréhez?
– Az akkori szakosztályvezető, Papp László és a Békéscsaba korábbi edzője, Süle István Miskolcra indult, hogy a helyi katonacsapatban megnézzen egy kapust, és útba ejtette Gávavencsellőt is. Hallották, hogy van ott egy vézna fiú, aki remekül bánik a labdával. Bekopogtattak hozzánk, és győzködtek, menjek Békéscsabára.

– Azonnal igent mondott?
– Fenéket! Addigra megjártam Nyíregyházát. Ők is hívtak, elmentem, tárgyaltunk, egy nap után aztán megszöktem. Nem tetszett a klub. Szégyen, nem szégyen, akkoriban azt sem tudtam, merre van Békéscsaba. Fogalmam sem volt, hogy az ország melyik részén van, tőlem lehetett volna a Dunántúlon is. Apám vasutasként dolgozott, ingyen utaztunk bárhová, de legfeljebb Nyíregyházára mentünk át a sóstói fürdőbe. Vagy édesanyám testvéreihez Miskolcra. Budapesten például húszéves koromig nem voltam.

– Ismerve önt nem bánta, hogy kimaradt a fővárosi látogatás.
– Nem karmolom Budapestet. Akkor sem szerettem, és most sem. Már akkor tiszta ideg vagyok, ha egy közlekedési lámpánál egyszer várni kell, nemhogy háromszor.

– A dugó zavarja leginkább?
– Az is. De tényleg inkább a nyugalmat szeretem. Ott meg minden van, csak éppen az nincsen. Van aki élvezi a nyüzsgést, imádja Budapestet. Mindannyian mások vagyunk. Én kifejezetten szeretek idehaza lenni, néhány száz méterre lakunk a Kórház utcai stadiontól, van két macskánk. Igaz, ezzel még kevesek vagyunk, a szomszédban öt vagy hat van.

– Szokták mondani, ha elfogadja valamelyik fővárosi klub ajánlatát, nem kilencszeres, hanem minimum ötvenszeres válogatott. Végül is mely klubok hívták?

– Jóformán az összes. A Honvéd, a Vasas, az Újpest… Volt olyan év, hogy komolyan mondom, Csabán el kellett bujdokolnom. Akadt klub, amelyik még a gávavencsellői családi házunkhoz is elment, és a szüleimet győzködte. De addigra már megszerettem Békéscsabát. Úgy jöttem ide, adok magamnak egy hónapot, ha megütöm a szintet, maradok, ha nem, irány vissza Gávavencsellő.

– Igaz, hogy szerződése sem volt eleinte?
– Nem úgy volt, mint manapság, amikor kis túlzással két-három menedzser képviseli a játékost. Egyedül voltam, beszélgettünk, az első hónapban semmilyen papírt sem írtam alá. Sőt, a keret tagjainak akkoriban délelőttönként még dolgozniuk kellett. Engem a helyi cipészkátéeszhez irányítottak. Kaptam egy barna kötényt, fogtam, felakasztottam a fogasra, ki tudja, talán azóta is ott lóg… Másnap már Mátrafüredre indultunk edzőtáborba, mire onnan visszaértünk, a klub vezetői azt mondták, nem kell mennem dolgozni, csak a labdarúgásra figyeljek.

– Nehéz volt fiatalnak lenni akkoriban Békéscsabán?
– Belépve az öltözőbe, néha csókolommal köszöntem. Emlékszem, az első edzésen Kvasz János, a csapat akkori jobbhátvédje odajött hozzám, és azt mondta: Kicsi, ha nálad a labda, add ide, majd én elosztogatom. Akkor kerültem oda, szófogadó voltam, rögtön az első labdát odapasszoltam hozzá, mire az indítása a szomszédos salakos pályán kötött ki. Soha többé nem passzoltam neki. Az a martfűi edzőtábor legendás volt, harmincan utaztunk, a helyi iskolában szálltunk meg. Vaságyakon aludtunk, tizenöten egy helyiségben. De nem különösebben zavart bennünket, már az is nagy szó volt, hogy edzőtáborba mehettünk.

– Ki volt a legkeményebb hátvéd, akivel valaha szembetalálta magát?
– Elsőként a salgótarjáni Kovács József ugrik be. Az élő fába is belerúgott. Onnan ment Újpestre, az évek alatt számtalan kemény csatánk volt. Kőkemény védő, akinek egy feladata volt a mérkőzéseken, követni engem. Akkoriban működött a szoros emberfogás, nem voltak videófelvételek, nem lehetett visszanézni a szituációkat, a csibészség akkor még javában működött. De nálunk a csapatban is voltak „kőfaragók”.

– Kitől kellett az edzésen leginkább tartani?
– Láza Jánosnak sosem szóltam be. Tudtam, akit nem csíp, az nem jár jól… Volt egy csapattársunk, Szász János, frissen igazoltuk át Orosházáról. Azon a télen Hódmezővásárhelyre mentünk edzőtáborba, kint edzettünk a hóban a repülőtéren, Szász Jani kötényt adott neki, és csak annyit mondott, hopp! Nem kellett volna. Láza Jani nem szólt egy szót sem, ment tovább a játék. Öt perc múlva jött a mentő, újdonsült csapattársunkat vitték Debrecenbe a kórházba, eltörött az orra.

VASÁGGYAL EGYÜTT VOLT HATVAN KILOGRAMM

– Tényleg hatvan kiló sem volt, amikor Békéscsabára került?
– Vasággyal nyomtam annyit… Baukó András, a legendás Tusi volt a csapat gyúrója, első évemben nem sikerült a keze közé kerülnöm. Azt mondta, fiatal vagyok, séta! De különösebben nem érdekelt, csont és bőr voltam, nem is lett volna rajtam mit gyúrnia. Ő volt akkoriban a mindenes a klubban, a gyúró, a szertáros, a pszichológus. Ma meg már… Az NB III-ban szereplünk, de van videóelemző, erőnléti edző, pályaedző, orvos, gyúró, anyám kínja. Más idők járnak.

– Szakmai igazgatóként dolgozik a klubnál. Feljut a csapat a másodosztályba?
– Hiába nyerjük meg a bajnokságot, az átszervezések miatt osztályozót kell játszanunk. Ott majd eldől. Láttam az összes lehetséges riválisunkat, úgy gondolom, mindegyiknél jobbak vagyunk. De két mérkőzésen bármi megtörténhet. Két játékos megsérülhet, rúghatunk egy öngólt, bármi lehet. A feljutáshoz szerencse is kell.

– A vezetőedző Csató Sándor, aki annak idején csapattársa, később játékosa is volt az Előrében. Jó munkát végez?
– Rendes gyerek. Egyben van a csapat, az ősszel sem voltunk rosszak, de most tavasszal még erősebbnek látom az együttest.

– A válogatott mérkőzéseire rendre Budapestre utazik. Törökország és Koszovó ellen is ott lesz a lelátón?
– Mracskó Mihállyal, korábbi csapattársammal és játékosommal járunk meccsekre. Szinte minden mérkőzésen ott vagyunk. A törökök elleni összecsapásra a feleségem jön velem, kedden pedig a kisebbik lányom, Virág. Ő a Testnevelési Egyetemen tanul, de olyan, mint én. Ki nem állhatja Budapestet. Hetente kétszer hazajön Békéscsabára, hogy vidéki levegőt szívhasson.