Női NL: 94. percben szerzett góllal nyertünk az északírek ellen

Vágólapra másolva!
2023.10.27. 20:17
null
Fotó: MLSZ
A női labdarúgó Nemzetek Ligája B-divíziójában Gyirmóton fordulatos mérkőzésen a magyar válogatott 3–2-re győzött Észak-Írország ellen.

 

Épül-szépül, bővül a gyirmóti sportkomplexum, a vezetők szándéka és az összefogás csupán egy dologban nem tud varázslatot tenni, mégpedig a szurkolói létszám növelésében. A kisszámú, de lelkes nézők előtt a délutánig tartó kiadós eső miatt alaposan felázott gyepen mérkőztek a csapatok, a talaj a védekezőbb stílusú futballt képviselő vendégek előnyét ígérte, de a valóságban másként alakultak a dolgok.

A mieink kezdőcsapatában kilencen kaptak helyett az Írország ellen szóhoz jutottak közül. Már a 2. percben meleg helyzet alakult ki az északír kapu előterében, egymás után több sarokrúgás jelezte a mieink fölényét. Akik megérdemelten jutottak vezetéshez, bár az igazsághoz tartozik, hogy Shannon Turner kapus kissé elnézte Szabó Viktória beadásnak tűnő lövését. Nyomban utána Kaján Zsanett kétszer is növelhette volna az előnyt, másodszorra ballábas, lapos lövése a bal kapufáról vágódott ki.

Jó iramú, eseményekben sem szegény volt a küzdelem, a magyar válogatott magabiztosabban, szemre is tetszetősebben futballozott, miközben a vendégek szinte el sem jutottak a 16-osunkig. A játékrész hajrájában ismét Kaján Zsanett hibázott helyzetben, és bár a játék képe alapján nem lehettünk elégedetlenek, jó lett volna a fölényt újabb gólra, megnyugtatóbb előnyre váltani. Főleg úgy, hogy az első negyvenöt perc hajrájában a szigetországiak is vezettek néhány veszélyes akciót, szerencsére az egyenlítés esélye nélkül.

A szünet után Pápai Emőke lábában volt a döntés lehetősége, kétszer is éppenhogy elkerülte a bal sarkot a lövése. Rachel Furness jelezte, hogy ő sem lő rosszul távolról, de lényegében továbbra is a magyar együttes irányított. Egy óra után Fenyvesi Evelin próbálkozását ezúttal a jobb kapufa mentette, a másik oldalon Danielle Maxwell lehetőségét Kovács Laura ügyes keresztezéssel hiúsította meg. Félő volt, hogy egy hiba miatt megbosszulhatják magukat a kihagyott helyzetek. Végül hihetetlenül fordulatos és izgalmas hajrában alakult ki a végeredmény. A cserék után feljavuló északírek két ízben is egyenlíteni tudtak, viszont Süle Dóra kabinetalakításból szerzett bombagólja és az utolsó pillanatban Németh Hanna szemfülessége megérdemelt győzelemhez juttatta a magyar együttest. Válogatottunk a mérkőzés döntő részében kontrollálta a játékot, a sors igazságtalansága lett volna, ha fáradozását nem koronázza siker.

NŐI NEMZETEK LIGÁJA
B-DIVÍZIÓ, 1. CSOPORT
3. FORDULÓ
Magyarország–Észak-Írország 3–2
Gyirmót, 400
néző. Vezette: Jurgita Macikunyte (Irina Pozdeyeva, Guste Jonikaite) (litvánok)
MAGYARORSZÁG: Szőts – Vida, Kovács L., Németh H., Németh D. – Zeller, Csiszár, Fenyvesi (Süle, 77.), Szabó V. – Pápai (Zágor, 77.), Kaján (Pusztai, 69.)
Szövetségi kapitány: Margret Kratz
ÉSZAK-ÍRORSZÁG: Turner – McKenna, McFadden, Holloway, Vance – Caldwell, Furness (Mason, 90+3.), Andrews (Bell, 63.), Wade – Maxwell (Hamilton, 79.), MacGuinness (Magill, 63.)
Szövetségi kapitány: Tanya Oxtovy
Gólszerző: Szabó V. (1–0) a 18., Hamilton (1–1) a 81., Süle (2–1) a 83., Magill (11-esből, 2–2) a 89., Németh H. (3–2) a 90+4. percben
MESTERMÉRLEG
Margret Kratz:
– Végig többet birtokoltuk a labdát, az északírek a cserék után javultak fel. Úgy érzem, a jobban játszó csapat az izgalmas hajrában megérdemelten, jobb motivációjával szerezte meg a győzelmet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik