Válogatott: a skót kapitány Guardiolát és Contét utánozta a Fradi-pályán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.28. 09:08
null
McLeish győzelemnek örülhetett a találkozó lefújása után (Fotó: BT Sports.com)
Kedd este Skócia 1–0-ra megverte Magyarországot a Groupama Arénában, s a vendégek szövetségi kapitánya, Alex McLeish ezzel megszerezte második kapitányi időszakának első győzelmét. A találkozó után úgy nyilatkozott, maximálisan elégedett játékosaival, és elárulta, milyen újdonságot próbált ki a mieink ellen a Ferencváros stadionjában.

Az idén 59 éves szakember 2007-ben már irányította hazája felnőttválogatottját, akkor hajszállal maradt le a 2008-as Eb-ről a skót gárda. McLeish tíz évvel ezelőtt tíz mérkőzés után távozott, visszatérését idén februárban jelentették be. Második bemutatkozására pénteken, Costa Rica ellen került sor, ám csapata Glasgow-ban 1–0-ra kikapott a közép-amerikai vb-résztvevőtől.

Kedden aztán Budapesten, a Ferencváros stadionjában Magyarország ellen sikerült a javítás, hiszen Matt Phillips góljával 1–0-ra győzött McLeish csapata, s az edzői pályafutása legnagyobb sikereit a Rangersszel elérő szakember azt is elárulta a találkozó után, miben utánozta Pep Guardiolát és Antonio Contét.

„A pénteki mérkőzés után csalódott voltam, kikaptunk, és én utálok veszteni, ahogy a csapatom játékosai is. A fiúk nagyszerűen, önbizalommal telve játszottak a magyarok ellen, és a kihagyott tizenegyes sem hatott rájuk negatívként, sikerült felállni belőle, és nyerni tudtunk. Amikor átvettem a csapatot, úgy gondoltam, jó felépítésű, gyors játékosok alkotják a keretet, ehhez szerettem volna olyan játékrendszert találni, amelyben megfelelő sebességgel tudunk futballozni, és az elvesztett labdákat azonnal visszaszerezzük. Ez most jól sikerült, úgyhogy jó úton haladunk” – értékelt a szakember a mérkőzés után.

McLeish a meccs alatt rendszeresen szinte az oldalvonalról, a technikai zónájának a széléről irányította válogatottját, amit például pénteken, a Costa Rica ellen elvesztett mérkőzésen nem igazán lehetett tőle látni.

A Hampden Parkban lejátszott meccsen sokkal inkább nézőnek éreztem magam, mint edzőnek. De ott is szerettem volna minden labdáért küzdeni, ahogy itt, Budapesten is. Amikor olyan menedzsereket látok, mint Guardiola és Conte, akik az oldalvonal mellett állva együtt élnek a csapatukkal, és irányítják a játékosaikat, akkor azt gondolom, ezt én is meg tudom csinálni” – mondta a válogatott kapitányaként összességében 12. mérkőzésén nyolcadik győzelmét arató kapitány.

A Groupama Arénában McLeish kipróbálta a módszert, és az eredmény őt igazolta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik