Tourrettes-ben mentek a locsolók, kapusunk szerint továbbjuthatunk

PÓR KÁROLY (Tourrettes)PÓR KÁROLY (Tourrettes)
Vágólapra másolva!
2016.06.08. 19:01
null
Szerdán két edzése volt a válogatottnak (Fotó: Hegedüs Gábor)
Jó ránézni a csapatunkra. Higgadt, magabiztos, jókedvű társaság vett részt Tourrettes-ben a magyar labdarúgó-válogatott nyilvános tréningjén. A gyakorlás előtt Dibusz Dénes arról beszélt, hogy nagyon jó a hangulat, „egyben van a csapat”, képesek lehetünk meglepetésre, a továbbjutásra.

 

Az edzés előtt Dibusz Dénes és Juhász Roland nyilatkozott az újságíróknak.

„Egyre jobban fokozódik a drukk a csapatban, érezhető a hangulatunkon is, hogy közeledik a kezdés. Úgy érzem, képesek vagyunk meglepetésre, továbbjutásra, de a továbbiakról most még nem érdemes beszélni. Mindenkitől száz százalék kell, de ezzel nem lesz probléma. Nagyon egyben van a csapat, az egyéni érdekeket háttérbe szorítva dolgozunk a közös céljainkért” – mondta Dibusz.

Jó volt hallgatni a Ferencváros kapusát, mert szavaiból higgadt magabiztosság áradt, és ezt lehetett érezni a többieken is. Na meg azt is, hogy valóban igazi csapatról beszélhetünk, egyénieskedés nélkül. Ezt erősítette meg Juhász Roland is.

„Hosszú felkészülésen vagyunk túl, minden a legnagyobb rendben megy. Arra a kérdésre nem tudok válaszolni, hogy milyen szerepet szán nekem a kapitány. Lehet, hogy nem leszek kezdő, de ha csak egyetlen percet is játszhatok, akkor is száz százalékot fogok nyújtani. Nagyon fontos, hogy a szurkolók mögöttünk állnak, hogy érezzük a szeretetüket” – fogalmazott a védő.

Bernd Storck, kapitány a fedélzeten
Bernd Storck, kapitány a fedélzeten

A rövid nyilatkozatok után érkezett meg a csapat az edzőpályára. Jókedvű, mosolygós társaság számára vezethetett edzést Bernd Storck szakmai stábja. Feszültség nyomokban sem érződött a játékosokon. Miként a stábtagokon, vagy a szövetség munkatársain sem.

Mindenkiben van egy egészséges drukk és kellő önbizalom, ugyanakkor az is látszik, hogy mindenki maximális koncentrációval teszi a dolgát, a tréningeken is.

Válogatottunk és a locsolók sem pihentek
Válogatottunk és a locsolók sem pihentek

Az edzés rövid bemelegítéssel kezdődött, majd labdás gyakorlatokkal, kapura lövésekkel és passzgyakorlással folytatódott.

Érdekesség, hogy az edzés előtt folyamatosan mentek a locsolók, a felázott talaj a játék gyorsítását segítheti elő.

Jó hír, hogy sérült már nincs a csapatnál, mindenki teljes értékű munkát végzett, és készült a jövő keddi, osztrákok elleni csoportmeccsre. Szerdán ez volt a második tréning, csütörtökön viszont egy edzés szerepel a programban, ami nyilvános lesz a helyi lakosok, illetve szurkolók előtt is.

MAGYARORSZÁG EURÓPA-BAJNOKI KERETE
KAPUSOK:
1 Király Gábor (Haladás), 12 Dibusz Dénes (Ferencváros), 22 Gulácsi Péter (RB Leipzig)
VÉDŐK:
21 Bese Barnabás (MTK), 5 Fiola Attila (Puskás Akadémia), 20 Guzmics Richárd (Wisla Kraków), 23 Juhász Roland (Videoton), 4 Kádár Tamás (Lech Poznan), 3 Korhut Mihály (Debrecen), 2 Lang Ádám (Videoton)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 6 Elek Ákos
(Diósgyőr), 10 Gera Zoltán (Ferencváros), 15 Kleinheisler László (Bremen), 14 Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), 8 Nagy Ádám (Ferencváros), 16 Pintér Ádám (Ferencváros), 18 Stieber Zoltán (Nürnberg)
TÁMADÓK: 13 Böde Dániel (Ferencváros), 7 Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), 11 Németh Krisztián (al-Garafa), 17 Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), 19 Priskin Tamás (Slovan Bratislava), 9 Szalai Ádám (Hannover)
Szövetségi kapitány: Bernd Storck

A MAGYAR VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEI AZ EB-IG
Budapest, március 26.: MAGYARORSZÁG–Horvátország 1–1
Budapest, május 20.: Magyarország–Elefántcsontpart 0–0
Gelsenkirchen, június 4.: Németország–MAGYARORSZÁG 2–0
EURO 2016
AZ F-CSOPORT MENETRENDJE
Június 14.18.00Ausztria–MAGYARORSZÁGBordeaux, Matmut Atlantique
Június 14.21.00Portugália–IzlandSaint-Étienne, Stade Geoffroy-Guichard
Június 18.18.00Izland–MAGYARORSZÁGMarseille, Stade Vélodrome
Június 18.21.00Portugália–AusztriaPárizs, Parc des Princes
Június 22.18.00Izland–AusztriaSaint-Denis, Stade de France
Június 22.18.00MAGYARORSZÁG–PortugáliaLyon, Stade des Lumières

♦ AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG, A MENETREND

2016. június 10.–2016. július 10.
A 24 csapatot 6 négyes csoportba osztották. A csoportok első két helyezettje és a négy legjobb harmadik helyezett továbbjut a nyolcaddöntőbe. A nyolcaddöntőtől egyenes kieséses rendszerben zajlik a torna, a harmadik helyért nem rendeznek mérkőzést.

AZ EB-CSOPORTOK
A-CSOPORT:
Franciaország, Albánia, Románia, Svájc
B-CSOPORT: Anglia, Wales, Szlovákia, Oroszország
C-CSOPORT:
Németország, Észak-Írország, Lengyelország, Ukrajna
D-CSOPORT:
Spanyolország, Törökország, Csehország, Horvátország
E-CSOPORT:
Belgium, Írország, Svédország, Olaszország
F-CSOPORT:
Portugália, Izland, MAGYARORSZÁG, Ausztria

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik