Román-magyar: már csak 30-50 jegy maradt a szurkolói vonatra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.08. 12:36
Már csak 30-50 jegy maradt az 1300-ból a Románia–Magyarország Európa-bajnoki selejtezőre induló szurkolói vonatra.

Kapnak még egy esélyt. Bár a magyar szurkolók buzdítása a tavaly októberi Románia–Magyarország vb-selejtezőn is példaértékű volt, a válogatott csalódást okozó játékkal és háromgólos vereséggel kullogott haza Bukarestből.

A magyar szurkolók ezúttal is ott lesznek Romániában 
(Fotó: Veres Viktor)
A magyar szurkolók ezúttal is ott lesznek Romániában (Fotó: Veres Viktor)

Noha a sebek még nem gyógyultak be, és a válogatott szeptemberben az Észak-Írország elleni Eb-selejtezőn is elbukott (1–2), az igazán fanatikus drukkerek ismét útra kelnek, ki tudja, hányadik alkalommal adva újabb esélyt a gárdának.

„Ideje lenne meghálálni a bizalmat – mondta Poszpischek Tamás, a szurkolói utat szervező csoport egyik vezetője a Nemzeti Sportnak. – Több mint kétezernyolcszáz jegyet kaptak a magyar szurkolók, ebből ezerháromszázat mi, a különvonattal utazó drukkerek osztunk szét egymás között.”

„Október tizedikén a Nyugati pályaudvartól indulunk, több magyar városban is megállunk, de a Felvidékről és a Délvidékről ugyancsak csatlakoznak hozzánk. Szép gesztus volt a válogatott játékosaitól, hogy ezúttal ők fizették a vonattal utazó drukkerek jegyeinek költségét, remélem, a pályán is büszkék lehetünk rájuk. Az utóbbi évek leggyengébb román csapata vár ránk, kellő vagánysággal és hatalmas küzdőszellemmel nyerhetünk, ám a legfontosabb, hogy csapatunk méltóképpen képviselje az országot.”

A vonatra a szurkoloivonat.hu oldalon még lehet jelentkezni, viszont nem árt sietni. A szervezői csoportból Molnár-Tóth Marianna ma arról tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t, hogy még 30-50 szabad helyük van.

Molnár-Tóth emellett elmondta, hogy a tavalyihoz képest ezúttal teljesen más csoport biztosítja a magyar szurkolók romániai tartózkodását, stadionba való bejutását. Egyedi kódos belépőkkel lehet csak a stadionba bejutni. A szervező arra is felhívta a figyelmet, hogy a helyi rendőrség is komolyabban ellenőrzi a magyar szurkolók utazását, bármilyen balhé esetén azonnal cselekednek majd.

A román labdarúgó-válogatott szombaton 18 órakor fogadja Dárdai Pál csapatát a bukaresti Nemzeti Stadionban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik