Dárdai Pál válogatottja máris rekordközelben!

Vágólapra másolva!
2014.09.27. 10:22
null
Dárdai Pál szövetségi kapitány tegnap találkozott először<br /> az újságírókkal (Fotó: Korponai Tamás)
Dárdai Pál még nem is találkozott a nemzeti csapat játékosaival, de a tegnapi kerethirdetés után máris arról beszélhetünk, hogy új csúcsot állíthat fel. Ugyanis ha Király Gábort pályára küldi Románia ellen, akkor – a Nemzeti Sport Online számításai szerint – az ő együttesében fog pályára lépni minden idők legidősebb magyar válogatott játékosa. További legek és érdekességek Dárdai keretéről...

A magyar válogatott történetének jelenlegi abszolút korrekordere a Vasas legendás Bubuja, Mészáros Ferenc, aki 29 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, részt vett két világbajnokságon (1978, 1982), s utoljára 1988. május 10-én, 38 évesen és 29 naposan lépett pályára a nemzeti csapatban Dánia ellen (2–2).

Kiszámoltuk, Király Gábor pedig 38 éves, hat hónapos és tíz napos lesz az október 11-i, Románia elleni bukaresti Eb-selejtező időpontjában, vagyis ha szóhoz jut a mérkőzésen, újabb csúcsot állít fel: minden idők legtöbbszörös (90) magyar válogatott kapusa minden idők legidősebb válogatott futballistája is lesz idehaza. Erre pedig minden esélye meg is van, tekintve, hogy Bogdán Ádám és Gulácsi Péter egészségi okok miatt nem tudják vállalni a játékot, a keretbe rajta kívül behívott Dibusz Dénes újonc, míg Megyeri Balázs még annyit sem véd az Olympiakoszban, mint Király a Fulhamben.

Ráadásul Dárdai alighanem vakon megbízik a korábbi csapattársban, akivel a válogatott mellett a Herthában is együtt játszottak hét évet. Ezért is valószínűsíthető, hogy lehetőséget ad neki Romániában. A szövetségi kapitány egyébként úgy is megakadályozhatná Király rekordját, hogy saját magát állítja be a csapatba, hiszen ő 16 nappal idősebb a kapusnál. Király a válogatottban legutóbb 2013. október 15-én, Andorra ellen játszott (2–0).

Aztán ha már az életkornál járunk, az is érdekesség, hogy Dárdai pályaedzője a 33 éves Szabics Imre. Ritka az ilyen fiatal segítő a nemzeti csapatnál, az viszont még ritkább – s könnyen lehet, hogy a magyar válogatott történetében egyedülálló –, hogy egy év alatt játékosból pályaedzővé válik valaki, ráadásul ugyanazon ellenféllel szemben. Szabics ugyanis 2013. szeptember 6-án Bukarestben lépett utoljára pályára a válogatottban, idén októberben pedig már edzőként lesz ott a románok elleni találkozón.

A „öregek" után lássuk a fiatalokat. Tamás Krisztián úgy kapott meghívót a válogatott keretébe, hogy pályafutása során még egyetlen felnőtt bajnoki meccsen sem lépett pályára. A Milan ifjúsági csapatától a másodosztályú Vareséhez kölcsönbe kerülő balhátvéd ebben a szezonban az Olasz Kupában két meccsen 59 percet játszott, de bajnokin még egyáltalán nem. Tamást itthon legutóbb az U19-es Eb-n láthattuk, alapembernek számított Mészöly Géza együttesében. Egyébként nem Tamás lenne az első, aki felnőtt bajnoki nélkül debütálna címeres mezben, hiszen Vass Ádám 2006. november 15-én, Kanada ellen ugyanígy került be Várhidi Péter csapatába.

Tamáshoz hasonló a helyzete a nyáron ugyancsak az U19-es Eb-n látott Nagy Dominiknek: a Ferencváros középpályása négy alkalommal ugyan már játszott az NB I-ben (ebben a szezonban egyszer, 19 percet az MTK ellen), ám kezdőként még egyszer sem. A középpályás feltehetően annak is köszönheti a meghívót, hogy Dárdai korábbi csapatában, a PMFC-ben nevelkedett, a kapitány ugyanis tartja a kapcsolatot volt klubjával (korábban például az ő ajánlására szerződtették a baranyaiak az azóta már távozó Solomon Okoronkwót), így volt információja a tehetségről, akit egy edzésen is megfigyeltek.

Dárdai keretének nagy visszatérője Gera Zoltán lehet, aki ugyan már Pintér Attilától is meghívót kapott, de az északírek ellen sérülés miatt nem volt bevethető. Ha Bukarestben játszik, akkor szinte napra pontosan két év után térhet vissza, hiszen legutóbb 2012. október 16-án Törökország ellen szerepelt.

Pintér Attila északírek elleni bő keretéből az egészségi problémák miatt hiányzó kapusokat leszámítva kilenc játékosra, Heffler Tiborra, Lang Ádámra, Lipták Zoltánra, Litauszki Róbertre, Korhut Mihályra, Balogh Balázsra, Zsidai Lászlóra, Nagy Gáborra és Nikolics Nemanjára nem számít Dárdai.

A mostani bő keretből hat futballista, Dibusz Dénes, Forró Gyula, Tamás Krisztián, Nagy Dominik, Varga Szabolcs és Pölöskei Zsolt nem szerepelt korábban a nemzeti csapatban.

A jelenlegi keretbe egyébként még egy játékos, várhatóan egy védekező középpályás kerülhet be, akit a hétvégi bajnokik után nevezhet meg a kapitány.

A magyar válogatott kerete:
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Király Gábor (Fulham), Megyeri Balázs (Olympiakosz)
Védők: Forró Gyula (Újpest FC), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (DVTK), Korcsmár Zsolt (Greuther Fürth), Tamás Krisztián (Varese), Vanczák Vilmos (Sion), Varga József (DVSC-Teva)
Középpályások: Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Elek Ákos (DVTK), Gera Zoltán (Ferencváros), Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Kovács István (Videoton FC), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Nagy Dominik (Ferencváros), Pintér Ádám (Levadiakosz), Pölöskei Zsolt (MTK Budapest), Simon Krisztián (Újpest FC), Stieber Zoltán (Hamburg), Tőzsér Dániel (Watford), Varga Roland (Győri ETO), Varga Szabolcs (Heerenveen)
Támadók: Futács Márkó (Mersin Idmanyurdu), Priskin Tamás (Győri ETO), Rudolf Gergely (Győri ETO), Szalai Ádám (Hoffenheim)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik