Válogatott: Kovács először, Juhász újra kezd - megvan a kezdőcsapat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.14. 10:45
null
Juhász Roland visszaszerezte a helyét a válogatott kezdőjében (Fotó: NS-archív)
A Magyar Labdarúgó-szövetség a hivatalos Twitter-oldalán közzétette a válogatott kezdőcsapatát a Csehország elleni ma esti felkészülési mérkőzésre.

A magyar válogatott kezdőcsapata a csehek ellen: Bogdán – Vanczák, Korcsmár, Juhász, Kádár – Varga, Pintér – Koman, Kovács I., Dzsudzsák – Szalai

Juhász Roland hosszú idő után került vissza Egervári Sándor kezdőcsapatába: a Videoton belső védője legutóbb Norvégia ellen volt kezdő, 2012. november 14-én (0–2). Azóta négy mérkőzést játszott a magyar együttes, de Juhász csak a Kuvait elleni felkészülési meccsen kapott szerepet, s akkor is a hosszabbításban állt be csereként.

A Videoton fiatal tehetsége, Kovács István is a kezdők között kapott helyet (ez lesz a második meccse a nemzeti csapatban, először kezdőként): a Schalkéban jól indító Szalai Ádám mögött játszik majd.

„Megvan a fontossági sorrend, ám egy futballcsapatnak mindig a soron következő feladatra kell összpontosítania. Tudják, hogy van ez: ha túlságosan messze nézel, elbotlasz a lábad előtt lévő kőben. De értem a kérdés lényegét: beszéltünk az őszi feladatokról, nagyon jó lenne, ha hat tétmérkőzésünk lenne még az idén, ez ugyanis azt jelentené, hogy ott vagyunk a világbajnoki selejtezőcsoport második helyén, és kétszer pályára léphetünk a rájátszásban" – nyilatkozta korábban a mai meccsel kapcsolatban Egervári Sándor szövetségi kapitány.

Nyilván az edzőnek, a játékosoknak mindig a soron következő feladat a fontos, a kívülállót azonban a románok elleni összecsapás, a reménybeli siker foglalkoztatja, és próbálja a Csehország elleni erőpróbát is ilyen szemszögből nézni.

„A két találkozó teljesen más lesz. Miként más lesz a mostani, csehek elleni mérkőzés, mint az egy évvel ezelőtti, prágai volt, amelyet – ez szép emlék – megnyertünk. Akkor az ellenfél ránk erőltette az akaratát, és most is a maximumra lesz szükség, ha jól akarunk szerepelni, nehéz küzdelemre számíthatunk. Azt pedig mondanom sem kell, hogy meghatározó, jó játékot várok a csapattól, a cél most is az, hogy eredményesek legyünk. Nem tesztmérkőzésként tekintünk erre a találkozóra, hanem erőfelmérőként” – fogalmazott a kapitány.

A csehek ellen régi-új játékos kerül a védelem közepére. Juhász Roland sokszor bizonyított, aztán amikor a klubjában nem játszott, kikerült a keretből, és nélküle verte meg a válogatott például a törököket itthon – olybá tűnt, hogy a kapitánynak a védővel megromlott a korábbi remek kapcsolata. Most újra a nemzeti együttesben van a Videoton labdarúgója, úgyhogy adja magát a kérdés: szent a béke?

„Én sohasem haragudtam egyetlen futballistára sem. Az igaz, hogy voltak félreértések, előfordult, hogy egy-egy nyilatkozat nem olyan hangsúllyal jelent meg, ahogy az az illető gondolta, de szerintem Juhász Rolanddal sosem volt problémánk, a félreértéseket tisztáztuk, felhőtlen a kapcsolatunk. Húszéves volt, amikor az MTK-val megnyertük a bajnokságot, ennek már tíz esztendeje, az ilyen régi kapcsolatban meg lehet beszélni a gondokat. Mi is ezt tettük, és mert alapemberré vált a Videotonban, motiváltan játszik, elszántan dolgozik, természetes, hogy számítok rá” – mondta a védővel kapcsolatban Egervári, aki a mai meccsen valóban számít a 30 éves futballistára, hiszen a kezdőcsapatba jelölte.

A magyar válogatott ma 20.30 órakor (Tv: M1) csap össze Csehországgal a Puskás Ferenc Stadionban felkészülési mérkőzésen. A találkozóról élő, szöveges tudósítással jelentkezünk a Nemzeti Sport Online-on.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A CSEHORSZÁG ELLENI MÉRKŐZÉSRE
Kapusok:
Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olympiakosz)
Védők: Fiola Attila (MVM Paks), Guzmics Richárd (Haladás), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (DVTK), Korcsmár Zsolt (Greuther Fürth), Laczkó Zsolt (Sampdoria), Mészáros Norbert (DVSC-Teva), Vanczák Vilmos (Sion)
Középpályások: Elek Ákos (DVTK), Hajnal Tamás (Ingolstadt), Koman Vladimir (FK Krasznodar), Pintér Ádám (csapat nélküli), Varga József (Middlesbrough)
Támadók: Böde Dániel (FTC), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Kovács István (Videoton FC), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Szabics Imre (Sturm Graz), Szalai Ádám (Schalke 04), Varga Roland (Győri ETO FC)

A CSEH VÁLOGATOTT KERETE A MAGYAROK ELLENI MECCSRE
Kapusok:
Jaroslav Drobny (Hamburg), Tomás Vaclík (Sparta Praha)
Hátvédek: Theodor Gebre Selassie (Werder Bremen), Michal Kadlec (Fenerbahce), David Limbersky (Viktoria Plzen), Václav Procházka (Viktoria Plzen), Tomás Sivok (Besiktas), Marek Suchy (Szpartak Moszkva)
Középpályások: Vladimír Darida (Viktoria Plzen), Tomás Horava (Viktoria Plzen), Josef Husbauer (Sparta Praha), Petr Jirácek (Hamburg), Jaroslav Plasil (Bordeaux), Ondrej Vanek (Jablonec)
Támadók: Václav Kadlec (Sparta Praha), Libor Kozák (Lazio), Michael Rabusic (Slovan Liberec), Matej Vydra (Udinese)

VB-SELEJTEZŐK, A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 6 6 20– 2 +18 18
2. MAGYARORSZÁG 6 3 2 1 13– 8 +5 11
3. Románia 6 3 1 2 10–10 0 10
4. Törökország 6 2 1 3 7– 7 0 7
5. Észtország 6 2 4 3– 9 –6 6
6. Andorra 6 6 0–17 –17 0
A TOVÁBBI PROGRAM
2013. szeptember 6. Románia–Magyarország
2013. szeptember 6. Észtország–Hollandia
2013. szeptember 6. Törökország–Andorra
2013. szeptember 10. Andorra–Hollandia
2013. szeptember 10. Magyarország–Észtország
2013. szeptember 10. Románia–Törökország
2013. október 11. Észtország–Törökország
2013. október 11. Hollandia–Magyarország
2013. október 11. Andorra–Románia
2013. október 15. Magyarország–Andorra
2013. október 15. Románia–Észtország
2013. október 15. Törökország–Hollandia

NSO-adatbank: az európai világbajnoki selejtezők összes eredménye, tabellák és a magyar válogatott meccsei!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik