U19-es Eb: kikapott, így ki-ki csatát vív a magyar női csapat

Vágólapra másolva!
2012.10.23. 00:02
A magyar U19-es női labdarúgó-válogatott 3–2-re kikapott Észak-Írországtól az Európa-bajnoki selejtező mini torna második játéknapján, a 4. csoport szombathelyi mérkőzésén.

A 19. percben, Zeller Dóra beadása után egy öngóllal a magyar válogatott szerzett vezetést – olvasható az mlsz.hu tudósításában –, és a szünetig a mieinknek akadtak újabb lehetőségeik is, de kihagyták őket.

A fordulás után Laura Nicholas a magyar kaput is bevette egy fejessel, majd az északírek a vezetést is megszerezték. A 69. percben Zeller csúsztatásával egyenlítettek a magyarok, csakhogy hiába a további fölény, egy ellencsapásból a vendégek szerezték meg a döntő gólt nem sokkal a lefújás előtt.

„Magyarázkodásnak tűnhet, de ezen a mérkőzésen mi játszottuk az igazi focit, az ellenfél a fizikai fölényét igyekezett kihasználni, játékban nem tudott felnőni hozzánk – idézi az mlsz.hu Turtóczki Sándor szövetségi edzőt. – Az első félidőben eldönthettük volna a meccset, sajnos többször is rossz megoldást választottunk, a szünet után pedig hiába irányítottunk, a vendégek az összes helyzetüket gólra váltották."

A magyar csapat az első mérkőzésén 3–0-ra legyőzte Litvániát, és ha csütörtökön legyűri Lengyelországot is – a lengyelek hétfőn 9–0-ra verték a litvánokat –, a második helyen továbbjut az elitkörbe.

U19-ES NŐI LABDARÚGÓ EB-SELEJTEZŐ
4. CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–ÉSZAK-ÍRORSZÁG 2–3 (1–0)
Szombathely
MAGYARORSZÁG: Aschenbrenner Réka – Mesterházi Csilla, Urbán Fanni, Vöfély Noémi (Nagy Dóra, 90.), András Franciska (Bereczki Orsolya, 67.) – Horváth Zsófia, Csiszár Henrietta, Németh Loretta – Zeller Dóra, Palkovics Nóra (Soós Adrienn, 60.), Mosdóczi Evelin. Szövetségi edző: Turtóczki Sándor
G: Nicholas (19. – öngól), Zeller (69.), ill. Nicholas (52.), Magill (61.), McGuinness (88.)
A csoport állása: 1. Észak-Írország 6 pont, 2. Lengyelország 3 (9–2), 3. Magyarország 3 (5–3), 4. Litvánia 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik