Torghellét egyelőre Albánia jobban érdekli, mint Dél-Afrika

Vágólapra másolva!
2009.03.18. 11:47
Ha valakinek, Torghelle Sándornak nem kell aggódnia a válogatott keretszűkítése miatt, sőt az FC Augsburg támadójának alighanem bérelt helye van az Albánia ellen március 28-án pályára lépő kezdő tizenegyben. Igaz, tett is azért, hogy mostanság Magyarország első számú csatáraként tartsák számon: a nemzeti együttes legutóbbi négy találkozóján háromszor volt eredményes. A 31-szeres válogatott labdarúgó persze nem osztja ki magának előre a tiranai világbajnoki selejtezőre az ősszel viselt 9-es számú dresszt...
Torghelle (fehérben) Málta ellen is eredményes volt
Fotó: Németh Ferenc (archív)
Torghelle (fehérben) Málta ellen is eredményes volt
Torghelle (fehérben) Málta ellen is eredményes volt
Fotó: Németh Ferenc (archív)
Torghelle (fehérben) Málta ellen is eredményes volt

– Mit tippel, önön kívül melyik tíz játékos lesz kezdő?
– Álljon meg a menet! – kiáltott fel Torghelle Sándor. – Miből gondolja, hogy én az első perctől fogva a pályán leszek?

– Ha én lennék Erwin Koeman, semmi pénzért sem hagynám ki a csapat legeredményesebb futballistáját.
– Az odáig rendben, hogy gólt szereztem Albánia, Málta és Észak-Írország ellen is, de a múlt idő használatából is kiderül: azokat a mérkőzéseket már lefújták. Ennek megfelelően úgy vagyok vele, bérelt helye senkinek sincs a válogatottban, a legkevésbé nekem.

– Meglepődne, ha kimaradna?
– Mivel nem akarok meglepődni, mindent megteszek azért, hogy a kapitány mellettem tegye le a voksát. Mindig is rosszul voltam attól, ha valaki csak nyomta a dumát, és közben nem csinált semmit.

– Vetélytársai szereplését figyelemmel kíséri?
– Nem hinném, hogy a válogatottnál vetélytársakról kellene beszélni, hiszen mindannyian egy célért küzdünk. Azt persze látom és hallom, hogy Priskin Tamás és Rudolf Gergely is elkapta a fonalat; örülök is neki, mert ebből csak profitálhatunk.

– Hat ponttal számol Albánia és Málta ellen?
– Nem vagyok az a számolgatós típus. Majd ha véget ér a sorozat, megnézzük, hány pontot gyűjtöttünk, és az mire volt elég.

– Nem is álmodozik?
– Miről? A világbajnoki részvételről? Nem. Legalábbis egyelőre nem. Most semmi más nem vonz, csak Albánia.

A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN OLVASHATJÁK!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik