Torghelle a selejtezőkre visszanyeri erejét

Vágólapra másolva!
2009.07.31. 11:05
Pénteken, a Német Kupa első fordulójában több magyar érdekeltségű csapat is megkezdi szereplését. Lőw Zsolt és az élvonalbeli Mainz a Lübeckhez látogat, míg a Szabics Imrét és Torghelle Sándort foglalkoztató másodosztályú Augsburg az Ingolstadt vendége lesz. A 33-szoros válogatott Torghelle már felépült áprilisban elszenvedett súlyos térdsérüléséből, ám állítása szerint a kezdőcsapatba kerülésre még várnia kell.
„Három hónap jelentős kihagyás, de a szeptemberi világbajnoki selejtezőkre visszanyerem az erőmet” – mondja Torghelle
Fotó: Imago (archív)
„Három hónap jelentős kihagyás, de a szeptemberi világbajnoki selejtezőkre visszanyerem az erőmet” – mondja Torghelle
„Három hónap jelentős kihagyás, de a szeptemberi világbajnoki selejtezőkre visszanyerem az erőmet” – mondja Torghelle
Fotó: Imago (archív)
„Három hónap jelentős kihagyás, de a szeptemberi világbajnoki selejtezőkre visszanyerem az erőmet” – mondja Torghelle
„Egy hónapja kezdtem az edzéseket, de teljes intenzitással csak két hete tréningezem, így szinte biztos, hogy nem kezdek az Ingolstadt ellen – mondta a 27 éves csatár a Nemzeti Sportnak. – Az már az edzőnkön múlik, hogy csereként lehetőséget ad-e. Az Ingolstadt a harmadosztályban szerepel, így papíron mi vagyunk az esélyesek, de idegenben nem lesz könnyű kiharcolni a továbbjutást.”

Az Augsburgot több szakember a feljutásra esélyesek között emlegette, kérdés, hogy a nagyon kiegyenlített másodosztályban mire lesz képes az FCA. A bajor vezetők mindenesetre már többször elmondták, a cél az élvonal.

„A bajnokságról annyit, mintegy tucatnyi új játékos érkezett, van esélyünk a jó szezonra, de azt azért nem jelenteném ki, hogy mi vagyunk a feljutás első számú esélyesei. Én azt szeretném, ha javítanánk az előző idényben elért tizenegyedik helyünkön. A hónap elején Erwin Koeman szövetségi kapitány is meglátogatott, kíváncsi volt, milyen ütemben haladok a felépüléssel. Három hónap jelentős kihagyás, de a szeptemberi világbajnoki selejtezőkre visszanyerem az erőmet” – tekintett előre a csatár.

Az első körben a legnagyobb halat a hatodosztályú Neckarelz fogta ki egyébként a Német Kupában: a kiscsapat a Rhein-Neckar Arenába vitte a Bayern elleni meccsét, és feltehetőleg az éves költségvetését kasszírozza a jegybevételének köszönhetően – no meg néhány gólt… A müncheniek kapuját már az fogja védeni, akivel a bajnokságban első számú kapusként számol Louis van Gaal.

A legnagyobb rangadó hétfőre marad a kupában, a másodosztályba hosszas kálvária után visszajutott Düsseldorf várhatóan telt ház előtt fogadja a rengeteg sérült miatt közkórházra emlékeztető HSV-t.

NÉMET KUPA, 1. FORDULÓ

A pénteki program
Osnabrück (III. o.)–Hansa Rostock (II.)
Babelsberg (IV.)–Leverkusen
Lübeck (IV.)–Mainz
Ingolstadt (III.)–Augsburg (II.)
Eintracht Braunschweig (III.)–Kaiserslautern (II.)
Wehen (III.)–Wolfsburg
A többi mérkőzést szombaton, vasárnap és hétfőn rendezik.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik