Farkas Balázs előbb összepakolt, aztán mégis maradt a Dinamo Kijevnél

Vágólapra másolva!
2007.10.12. 20:14
Az U21-es válogatottal a Fehéroroszország elleni találkozóra készülő Farkas Balázs kijevi légióskodása során a mélységet és a magasságot is megtapasztalta – úgy tűnik, az utóbbi időben ismét magára talált.
Farkas Balázs ekkor még a csúcson volt
Farkas Balázs ekkor még a csúcson volt
NS-archív (Szabó Miklós)
Farkas Balázs ekkor még a csúcson volt
Farkas Balázs ekkor még a csúcson volt
Farkas Balázs ekkor még a csúcson volt
NS-archív (Szabó Miklós)
Farkas Balázs ekkor még a csúcson volt

Egy éve, hogy a Dinamo Kijevhez szerződött, azóta megjárta a mennyországot és a poklot is. Szinte ki sem csomagolt Ukrajnában, máris bevetették az első csapatba.

Bemutatkozott a felnőttválogatottban, kikiáltották a magyar Messinek, mesterhármast ért el a Hamburger SV ellen – ekkor ismerte meg az élet napos oldalát.

Kijevben aztán a tartalékegyüttesbe került, Várhidi Péter szövetségi kapitány mostanság nem számít rá, többször megsérült, időnként pedig eszébe jutott, jobb lenne összepakolni – így fest a hullámvölgy – néhány szóban.

A 19 esztendős Farkas Balázs őszintén vall múltról, jelenről és jövőről, és beszél arról is, Szabó József vezetőedző érkezésével javultak-e a kilátásai. Az interjút a Nemzeti Sport szombati lapszámában olvashatják.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik