London 2012: Pistorius a váltó tagjaként indulhat az olimpián

Vágólapra másolva!
2012.07.04. 15:53
Eldőlt, hogy a 4x400-as váltó tagjaként indulhat a londoni olimpián a művégtagokkal futó dél-afrikai Oscar Pistorius. Az atléta korábban hiába próbálkozott a 400 méteres síkfutás A-szintjének megfutásával, végül nem sikerült azt teljesítenie, azonban a dél-afrikai szakvezetés beválogatta a 4x400-as válogató tagjai közé.

„A mai nap életem egyik legboldogabb napja. Ott leszek Londonban az olimpiai és a paralimpiai játékokon is!” – hozta nyilvánosságra twittercsatornáján a 25 éves sportoló. Pistorius ezzel az első olyan résztvevője lesz az olimpiai játékok történetének, akinek mindkét lábát amputálták.

„Köszönöm mindenkinek, akinek köze volt hozzá, hogy az az atléta lettem, aki most vagyok. Köszönöm Istennek, a családomnak, a barátaimnak, a versenyzőtársaimnak és a szurkolóimnak a támogatást. Mindannyian segítettetek!” – üzente Pistorius.

A 2008-as paralimpián három aranyérmet nyert futó – akinek születési rendellenességek miatt 17 hónapos korában mindkét lábszárát amputálták – négy évvel ezelőtt is megpróbált kvótát szerezni az olimpiára, de akkor nem járt sikerrel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik