Lőw Zsolt nem folytatja Mainzban, este őt is megünneplik

K. Zs.K. Zs.
2011.05.14. 11:51
null
Lőw Zsoltban jó közösségi embert ismerhetett meg Thomas Tuchel edző (jobbra) és csapata (Fotó: Imago)
Lőw Zsolt a Nemzeti Sport Online-nak nyilatkozva megerősítette az információt, amely klubja honlapján is olvasható: szombaton elbúcsúzik a német labdarúgó-bajnokság élvonalában (Bundesliga) szereplő Mainztól.

 

A történetük legjobb idényét produkáló mainziak honlapján már jó ideje megtalálható a St. Pauli elleni szombat délutáni mérkőzést körülölelő népünnepély részletes programja, amely szerint este nyolc óra után búcsút vesznek a távozó játékosoktól: a Leverkusenbe igazoló André Schürrlétől, a Schalkéhoz visszatérő Lewis Holtbytól, valamint Miroslav Karhantól, Jan Simáktól, Martin Pieckenhagentől – és a kvintetthez végül csatlakozó Lőw Zsolttól.

„A honvágy végül felülkerekedett" – sommáz kérdésünkre a hátvéd, akit a mainziak marasztaltak, ám végül a felek nem tudtak egyezségre jutni a további együttműködés feltételeit illetően.

LÉGIÓSFIGYELŐ 2011

Buzsáky Ákos harcolni fog a helyéért a QPR-ban!

Sowunmi: A belső védő helyett is nekem kellett futkároznom
László Csabát itthonról nem keresték, Skóciában folytathatja
Németh Krisztián: Az Olympiakoszban képzelem el a jövőmet
Simon András: Egy Liverpoolnak nem lehet nemet mondani!
Futács Márkó: Az eddigi két gólom az semmi
Ambrusics Róbert – Anglia, Eriksson, Werder, avagy egy U19-es magyar válogatott kapus hétköznapjai
Kölcsönjátékosként kapitány: Tóth Balázs maga is meglepődött
A csapatbuszt az elnök, a támadásokat és a gyerektréninget Róth „Fefe” vezeti
Erős Gábor – az El-szereplés a plovdivi magyar légiós vágya
Hajnal, Németh: az eltűnt játékidő nyomában

„Nagyon jólesett, hogy kitaláltak nekem egy posztot, vagyis hogy továbbra is én lehettem volna a vezetőedző, Thomas Tuchel jobbkeze, csakhogy nem egyformán képzeltük el ennek módját. Az edzővel megegyeztünk, hogy bár segítőként számít rám, az edzéseket az alapozástól kezdve úgy dolgozom végig, mint a többi játékos. Csakhogy a menedzsment ezt a játékosokénál alacsonyabb, pályaedzői fizetéssel képzelte el, amire nem bólinthattam rá" – indokolta a válás okait a magyar játékos.

Lőw Zsolt ugyanakkor hangsúlyozta: derűsen, egymást jó emlékezetükben megőrizve lépnek külön utakra. A Mainz következő állomáshelyét már ismerjük (Európa-liga), a 25-szörös magyar válogatott balhátvédét még nem – noha felesége és kislánya jövő heti hazatéréséből ki-ki levonhat valamiféle következtetést.

„Német és magyar csapatok is érdeklődtek irántam, de ők is tudják, ami számomra is egyértelmű: a műtött bal bokám nincs olyan állapotban, hogy a saját magam által elvárt szinten futballozzak. Sok minden nyitott még, csak annyi biztos, hogy túl vagyok az utolsó mainzi edzésemen, hamarosan túl leszek az utolsó mainzi mérkőzésemen, és majd meglátjuk, hová fut ki a hétfőn kezdődő betegállomány" – mondta a játékos, néhány héttel későbbre ígérve pontosabb útirány-megjelölést.

Egy másik kérdésre gyorsabban választ kapunk: vajon a csapathoz 2009 januárjában, még a másodosztályban csatlakozó magyar légiós játéklehetőséghez jut-e a szombati mérkőzésen? A bokájával kínlódó Lőw tavaly január óta nem játszott élvonalbeli bajnokit – ha most bedobja Tuchel edző, gesztusértékűt cselekszik, olyasmit, amire Markus Babbel, a Hertha vezetőedzője készül Dárdai Pál esetében.

„A helyzet az, hogy éles meccset vívunk a St. Paulival, hiszen egy helyet előre lépve jobb pozícióból vághatna neki a csapat az Európa-ligának, azaz fontos a győzelem, az edzőt nem vezérelhetik az érzelmei – mérlegelt Lőw Zsolt. – Nem tudom, hogy s mint lesz, de a helyemben alighanem mindenki bízna abban, hogy az eredmény megfelelően alakul, és jut valamennyi játékidő. De ha a kispadon maradok, akkor is elégedetten zárom le ezt a fejezetet, hiszen harminckét éves koromban, kilenc németországi esztendő után érkezett el ez a pillanat."

Legfrissebb hírek

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Rekordnézőszám az előző Bundesliga-idényben

Német labdarúgás
2026.07.30. 14:45

Gyász: elhunyt a Bundesliga első kapusgóljának szerzője

Német labdarúgás
2026.07.15. 10:36

Nico Schlotterbeck szeptember végén térhet vissza

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:18