Lovrencsicstől kérték a legtöbb autogramot Poznanban
A Lech Poznan szurkolói körében Lovrencsics Gergő volt a legnépszerűbb csütörtök este, ami nem csoda, hiszen góllal és gólpasszal vette ki a részét a Zsetiszu elleni Európa-liga-selejtezőn aratott 2–0-s sikerből. A szimpátia kölcsönös, a Lombard Pápától kölcsönvett magyar támadót lenyűgözte a stadion hangulata.
![]() |
| Lovrencsics Gergő fülig érő szájjal teljesítette a szurkolók kérését (Fotó: Piotr Skórnicki / Agencja Gazeta) |
| A selejtező 1. fordulójának összes csütörtöki eredménye. |
A helyi portálok szerint a csütörtök este Lovrencsics Gergőről szólt, akinek aligha sikerülhetett volna jobban a bemutatkozása a lengyel csapatban. A második félidő közepén előbb szép cselek után gólpasszt adott Rafal Murawskinak, majd néhány perccel később egy bal oldali beadásra berobbanva megduplázta a Lech előnyét, egyben beállította a 2–0-s végeredményt.
„Az első félidőben nagyon gyengén játszottam, de a második játékrészben nekem és a csapatnak is jobban ment. A szünetben az edző gyorsabb és határozottabb futballt kért tőlünk, ez pedig meghozta az eredményét – nyilatkozta a mérkőzés után Lovrencsics. – Nemcsak a továbbjutásunkban bízom, hanem abban is, hogy idegenben is nyerni tudunk.”
A Lombardtól kölcsönvett támadót elvarázsolta a Lech-aréna és a találkozó hangulata, a szurkolók szeretetét pedig hamar megtapasztalhatta, hiszen a lefújás után neki kellett a legtöbb autogramot kiosztania az aláírásokra váró drukkereknek.
„Különleges légkör uralkodott a stadionban, rengeteg szurkoló kijött, remek hangulatot teremtettek – folytatta Lovrencsics. – Nagyon örülök, hogy az első meccsemen gólpasszt adtam és sikerült betalálnom is.”


Facebook automatikus megosztás engedélyezése
Amennyiben szeretnéd, hogy ismerőseid a Facebookon értesüljenek arról, hogy mit olvasol a Nemzeti Sport oldalain, annyit kell tenned, hogy engedélyezed ezt a funkciót!