Légióskörkép: Nikolics duplával kezdett; sikeres magyarok az El-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.12. 07:32
null
Sallói Dániel és Nikolics Nemanja is nagyszerűen teljesített (Fotó: Facebook)
Ahogy olvasóink már megszokhatták, a Nemzeti Sport Online-on összefoglaljuk légiósaink előző heti teljesítményét. Kövesse velünk, mi történt a magyar futballistákkal a múlt héten!

Kedvező helyzetből várhatja a visszavágót Kádár Tamás együttese, a Dinamo Kijev, amely idegenben 2–2-es döntetlent játszott a Lazióval az Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A Gulácsi Péterrel felálló RB Leipzig szintén behúzta az odavágót, azonban a hazai pályán aratott 2–1-es győzelem (Zenit) nem tűnik túlságosan megnyugtatónak. Mindkét légiósunk végigjátszotta csapata találkozóját.

Dzsudzsák Balázs tizenegyesből gólt szerzett az Arabian Gulf Cup elődöntőjének első mérkőzésén, amelyen csapata, az al-Vahda 4–2-re legyőzte a Dibba al-Fudzsairát. A magyar középpályás – aki 2–1 után a 73. percben büntetőből növelte együttese előnyét, s emellett egy gólpasszt is kiosztott – végig a pályán volt.


Gyurcsó Ádám ismét betalált a Hajduk Splitben, válogatott szélsőnk az Istra 1961 felett aratott 3–2-es győzelem során a hazaiak első gólját jegyezte.


Bár a Chicago Fire tizenkét perc leforgása alatt fordítani tudott a Sporting Kansas City ellen az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS), a találkozó a vendégek sikerével zárult – a főszereplők között ott volt Nikolics Nemanja és Sallói Dániel is. Előbbi kétszer is beköszönt, ám ez kevés volt, a vendégek 4–3-ra nyertek a Toyota Parkban. Sallói szintén nagyszerűen játszott, két gólpasszal segítette győzelemhez csapatát.

MÁRCIUS 5., HÉTFŐ

DÁNIA, SUPERLIGA
24. FORDULÓ
Silkeborg–FC Midtjylland 1–2
Midtjylland: Korcsmár Zsolt végig a pályán volt.

FRANCIAORSZÁG, LIGUE 2
28. FORDULÓ

Lorient–Le Havre 1–0
Le Havre: Bese Barnabás végigjátszotta a meccset.

MÁRCIUS 6., KEDD

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Liverpool (angol)–FC Porto (portugál) 0–0
Liverpool: Bogdán Ádám nem volt keretben.

ÁZSIAI BAJNOKOK LIGÁJA
E-CSOPORT, 3. FORDULÓ

Kasiva Reysol (japán)–Kitchee (hongkongi) 1–0
Kitchee: Vadócz Krisztián végigjátszotta a mérkőzést.

B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Zob Ahan (iráni)–al-Vahda (arab emírségekbeli) 2–0
al-Vahda: Dzsudzsák Balázs végig a pályán volt.

MÁRCIUS 7., SZERDA

CIPRUS, CIPRUSI KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Nea Szalamisz–APOEL 0–3
APOEL: Sallai Roland a 66. percben állt be.

MÁRCIUS 8., CSÜTÖRTÖK

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Borussia Dortmund (német)–Red Bull Salzburg (osztrák) 1–2
Salzburg: Szoboszlai Dominikot nem nevezték
Lazio (olasz)–Dinamo Kijev (ukrán) 2–2
Dinamo Kijev: Kádár Tamás végigjátszotta a mérkőzést
RB Leipzig (német)–Zenit (orosz) 2–1
RB Leipzig: Gulácsi Péter végigjátszotta a mérkőzést

TÖRÖKORSZÁG, TFF 1. LIG
26. FORDULÓ
Ankaragücü–Adanaspor 2–1 (a mérkőzés áramszünet miatt félbeszakadt, pénteken fejezték be)
Adanaspor: Koman Vladimir nem állt be

MÁRCIUS 9., PÉNTEK

ARAB EMÍRSÉGEK, ARABIAN GULF CUP
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
al-Vahda–Dibba al-Fudzsaira 4–2
al-Vahda: Dzsudzsák Balázs végigjátszotta a találkozót, ő szerezte csapata harmadik gólját, s gólpasszt is adott

AUSZTRIA, ERSTE LIGA
23. FORDULÓ

Hartberg–Liefering 0–2
Liefering: Szoboszlai Dominik végigjátszotta a mérkőzést, és adott egy gólpasszt.

FRANCIAORSZÁG, LIGUE 2
29. FORDULÓ

Le Havre–Clermont 2–1
Le Havre: Bese Barnabás végigjátszotta a mérkőzést.
Nancy–GFC Ajaccio 1–0
Nancy: Lang Ádám végigjátszotta a mérkőzést.

ÍRORSZÁG, PREMIER DIVISION
5. FORDULÓ
Dundalk–Cork City 1–0
Dundalk: Adorján Krisztián kispados volt, nem lépett pályára.

PORTUGÁLIA, SEGUNDA LIGA
28. FORDULÓ
Benfica B–Académica 0–4
Benfica B: Csoboth Kevint nem nevezték a mérkőzésre.

SPANYOLORSZÁG, SEGUNDA DIVISIÓN
30. FORDULÓ

Tenerife–Real Oviedo 3–1
Oviedo: Hidi Patrikot nem nevezték a mérkőzésre.

MÁRCIUS 10., SZOMBAT

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
30. FORDULÓ
Manchester United–Liverpool 2–1 (Rashford 14., 24., ill. Bailly 66. – öngól)

Liverpool: Bogdán Ádám nem volt kerettag.

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
26. FORDULÓ
Altach–Rapid Wien 0–0
Rapid Wien: Szántó Tamás végig a pályán volt.

HORVÁTORSZÁG, 1. HNL
25. FORDULÓ

Hajduk Split–Istra 1961 3–2
Hajduk Split: Gyurcsó Ádám végig a pályán volt, és gólt szerzett, Futács Márkó nem kapott helyet a keretben

IZRAEL, LIGAT HA'AL
26. FORDULÓ
Hapoel Beer-Seva–Szahnin 2–0
Hapoel: Korhut Mihály sérüléséből lábadozik.

KÍNA, JIA LEAGUE
1. FORDULÓ
Mejcsou Hakka–Jenpien 0–1
Jenpien: Guzmics Richárd végigjátszotta a mérkőzést.

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
27. FORDULÓ
Plock–Korona Kielce 2–0
Kielce:Kecskés Ákos nem került keretbe.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
26. FORDULÓ

Hoffenheim–Wolfsburg 3–0 (Schulz 18., Gnabry 77., Guilavogui 80. – öngól)
Hoffenheim: Szalai Ádám kispados volt.

BUNDESLIGA 2.
26. FORDULÓ

Greuther Fürth–Kaiserslautern 2–1
Fürth: Megyeri Balázs és Pintér Ádám nem került be a hazaiak keretébe.

OLASZORSZÁG, SERIE B
30. FORDULÓ

Palermo–Frosinone 1–0
Palermo: Balogh Norbert kispados volt.

PORTUGÁLIA, SEGUNDA LIGA
28. FORDULÓ

Vitória Guimaraes B–Gil Vicente 2–0
Guimaraes B: Bíró Bence a kispadról nézte végig a mérkőzést.

SVÁJC, SUPER LEAGUE
25. FORDULÓ
Zürich–Lugano 3–0
Lugano: Vécsei Bálint kispados volt.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 1. FORDULÓ

DAC–Ruzomberok 3–0
DAC: Kalmár Zsolt végig a pályán volt, Vida Kristopher a 61. percben állt be csereként, míg Mervó Bence a kispadról nézte végig a mérkőzést.

USA, MLS
ALAPSZAKASZ
New England Revolution–Colorado Rapids 2–1
New England Revolution: Németh Krisztián a 70. percben állt be.
Chicago Fire–Sporting Kansas City 3–4
A duplázó Nikolics Nemanja (Chicago Fire) és a két gólpasszt kiosztó Sallói Dániel (Sporting KC) is végigjátszotta a mérkőzést.

MÁRCIUS 11., VASÁRNAP

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
26. FORDULÓ
Mattersburg–Salzburg 2–2
Mattersburg: Varga Barnabás nem került be a meccskeretbe; Salzburg: Szoboszlai Dominik ezen a hétvégén is a második számú csapatban, az FC Lieferingben játszott.

CIPRUS, FIRST DIVISION
28. FORDULÓ (RÁJÁTSZÁS, 2. FORDULÓ)
APOEL–AEK Larnaca 0–0
APOEL: Sallai Roland az 59. percig volt a pályán.

DÁNIA, SUPERLIGA
25. FORDULÓ
Nordsjaelland–FC Midtjylland 1–1
Midtjylland: Korcsmár Zsolt az első félidőt töltötte a pályán, és a 27. percben sárga lapot kapott.

KAZAHSZTÁN, PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ
Kajrat Almati–Kizilzsar FK 2–1
Kajrat: Elek Ákos végig a pályán volt.
Asztana–Akzsajik FK 3–0
Asztana: Kleinheisler László végigjátszotta a találkozót.

NÉMETORSZÁG, BUNDELIGA
26. FORDULÓ
VfB Stuttgart–RB Leipzig 0–0
RB Leipzig: Gulácsi Péter végigvédte a mérkőzést.

OLASZORSZÁG, SERIE A
28. FORDULÓ

Bologna–Atalanta 0–1
Bologna: Nagy Ádám a 28. percben lépett pályára.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 1. FORDULÓ
Zilina–Slovan Bratislava 2–0
Slovan: Holman Dávid végigjátszotta a meccset, és a 86. percben sárga lapot kapott.

UKRAJNA, PREMJER-LIGA
23. FORDULÓ (RÁJÁTSZÁS, 1. FORDULÓ)
Dinamo Kijev–Veresz Rivne 1–0
Dinamo Kijev: Kádár Tamás végig a pályán volt.

USA, MLS
ALAPSZAKASZ
Atlanta United–D. C. United 3–1
D.C.: Stieber Zoltánt a 62. percben lecserélték.

A körképben a külföldi első vagy másodosztályú bajnokságban szereplő, jelenlegi vagy korábbi felnőtt- vagy U-válogatott, illetve válogatott-kerettagságig jutó légiósok mérkőzéseit gyűjtöttük össze.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik