Edzésnek jó volt – a Liverpool megőrizte az ötgólos előnyét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.03.06. 20:36
null
Csak helyzetekig jutottak a csapatok (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Liverpool 0–0-t játszott a Porto elleni visszavágón, ám az idegenbeli remek teljesítménye révén 5–0-s összesítéssel bejutott a legjobb nyolc közé.

 

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Liverpool (angol)–FC Porto (portugál) 0–0

Továbbjutott: a Liverpool, 5–0-s összesítéssel.

A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A mérkőzés előtt akármilyen kitartóan keresgélhetett az ember olyan statisztikát, ami a Porto továbbjutását vetítette volna előre, egyszerűen nem talált. Ez nem a kíváncsi szurkoló, esetleg az internet hibája – egy együttes sem lépett még tovább úgy, hogy hazai pályán 5–0-s vereséget szenvedett az első meccsen.

A Porto tehát történelmet írhatott volna, ám érződött, a csapatok is ismerik a múltat, na meg a portugáliai mérkőzésen történtek sem hagytak kételyeket bennük, és az sem elhanyagolható, hogy a „sárkányoknak” a hazai bajnoki cím megszerzése a prioritás, a Pool pedig a hétvégén Premier League-rangadót játszik a Manchester Uniteddal.

A szépszámú vendég szurkolótábor, és a mindig remekelő liverpooli drukkerek kiváló hangulatot teremtettek, a pályán azonban mi sem látszott ebből. Az első fél órában csupán egy-egy Aboubakar-, és Waris-kiugratást, a másik oldalon két, Firminónak szánt beadást jegyezhettünk fel.

A 32. percben aztán az első találkozón triplázó Sadio Mané villant: úgy vett át mellel egy passzt, hogy azzal a mozdulattal át is verte a védőjét, majd 12 méterről a jobb kapufára lőtt.

A folytatásban valamivel élénkebb lett az összecsapás, a Porto határozottan jobban játszott, mint három héttel ezelőtt, ugyanakkor a hazaiak egy-egy tempóváltása megmutatta a két fél közti különbséget. A Liverpool a ragyogó portói teljesítményével simán jutott a legjobb nyolc közé – a 2008–2009-es szezon óta először játszhat a negyeddöntőben.

Az angliai este a végig lelkesen szurkoló portugál drukkerekről, és arról maradhat emlékezetes, hogy könnyen lehet, (a mérkőzésen egy nagy bravúrt is bemutató) Iker Casillas 167. BL-meccse a spanyol kapus számára az utolsó volt a legrangosabb európai kupasorozatban.

Legfrissebb hírek

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48

Beszélgetés ma este a Nemzeti Sport főszerkesztőjével a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 10:47

Arsenal vagy PSG? Az FTC női kézilabdázói is tippeltek a budapesti BL-döntőre – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:22

„A legrangosabb trófeákért kell harcolnunk” – David Raya a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:13

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 09:07

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 10:46
Ezek is érdekelhetik