Légiósok: Dubaiba kerülhet Dzsudzsák Balázs – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.03. 23:12
null
Visszatérhet az Emírségekbe? (Fotó: Koncz György)
Arab sajtóértesülések szerint ismét a Közel-Keleten köthet ki Dzsudzsák Balázs, egyre több jel mutat arra ugyanis, hogy hiába tárgyalt a fehérváriakkal, nem lesz a Mol Vidi FC játékosa. A 31 éves szélsőt szívesen látná a Sabab al-Ahli Dubai FC csapata, amely a legutóbbi idényben az ötödik helyen zárt az Arab Emírségek élvonalbeli bajnokságában – míg Dzsudzsák előző klubjával, az al-Vahdával a második helyen végzett.

 

Múlt héten pénteken a Nemzeti Sport Online számolt be róla, hogy az Európa-liga csoportkörére készülő Mol Vidi FC a szabadon igazolható Dzsudzsákkal is tárgyalásokat kezdett.

Ám végül a fehérváriak csak a 40-szeres bolgár válogatott Georgi Milanov szerződtetését jelentették be hétfő délután – a 96-szoros magyar válogatottét nem. És úgy tudjuk, hogy jelen állás szerint a magyar szélsőt már később sem jelentik be, ugyanis nem tudtak megegyezni vele.

Ráadásul közben az arab közösségi médiában elterjedt a hír, hogy a Sabab al-Ahli Dubai FC komolyan fontolóra vette Dzsudzsák szerződtetését, és valószínűsíthető, hogy anyagilag is jobb feltételeket tud garantálni a klub, mint a Mol Vidi FC, ezért jó esély mutatkozik arra, hogy a szélső marad az Arab Emírségekben.

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

„Mezey György megmentett engem és a gyerekeimet” – vallja a brazil csatár

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 11:31

Szurkolók, barátok, volt játékosok, kollégák emlékeztek gyertyagyújtással Mezey Györgyre

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:28

Nikolics: Tartoztunk Mezey Györgynek egy győzelemmel

Magyar válogatott
2025.10.08. 16:24

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05

Pontokat vesztett a Videoton, a Kövesdnek negyedóra foci is elég volt

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 14:47
Ezek is érdekelhetik