Légióskörkép: tizennégy játékperc alatt mesterhármas; káprázatos szabadrúgásgól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.30. 08:00
null
Holman Dávid három gólt szerzett a Nitra ellen (Fotó: Twitter)
Ahogy olvasóink megszokhatták, a Nemzeti Sport Online-on összefoglaljuk légiós labdarúgóink előző heti teljesítményét. Tekintse át, mi történt a magyar futballistákkal a múlt héten!

Szoboszlai Dominik a Bajnokok Ligája-gólja után ezúttal az Osztrák Kupában talált be, a Rapid Wien ellen – nem akármilyen gólt szerzett szabadrúgásból.

A Sporting Kansas Cityben mindhárom légiósunk betalált a héten, előbb Baráth Botond volt eredményes a Minnesota United elleni találkozón (2–1-es vereség) – ez volt az első gólja a csapat színeiben –, majd a Portland Timbers ellen 2–2-re végződő meccsen Németh Krisztián és Sallói Dániel is gólt szerzett.




Bukta Csaba gólpasszal járult hozzá a Liefering 2–0-s sikeréhez a Kapfenberg ellen az osztrák másodosztályú bajnokság pénteki mérkőzésén: a magyar szélső szép csellel ment el védője mellett, majd a beadása után góllal végződött az akció.

Mindössze tizennégy játékperc alatt ért el mesterhármast Holman Dávid, aki a 40. percben kezdte meg a gólgyártást a Nitra ellen, majd az 54. percben már a harmadik találatát ünnepelhette, miután a kihagyott tizenegyesét követően a kipattanót már nem hibázta el. A Slovan Bratislava 560 néző előtt 5–0-ra nyert, és átvette a vezetést a bajnokságban.

Eppel Márton két góllal járult hozzá ahhoz, hogy csapata, a Kajrat Almati hazai pályán 4–1-re legyőzze az Ordabaszit a kazahsztáni labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának vasárnapi játéknapján. A magyar támadó 14 gólnál jár a 2019-es bajnokságban, holtversenyben a góllövőlista második helyén áll.

SZEPTEMBER 23., HÉTFŐ

DÉL-KOREA, K LEAGUE 2
29. FORDULÓ

Puszan IPark FC–Kvangdzsu 3–2
Puszan: Novothny Soma a 92. percben állt be csereként.

SZEPTEMBER 24., KEDD

HORVÁTORSZÁG, HORVÁT KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Vuteks-Sloga (III.)–NK Osijek 0–8
Osijek: Kleinheisler László kezdőként 64 percet töltött a pályán, 6–0-nál cserélték le.

LENGYELORSZÁG, LENGYEL KUPA
A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Korona Kielce–Zaglebie Lubin 0–1
Zaglebie Lubin: Tajti Mátyás kispados volt.

OLASZORSZÁG, SERIE B
5. FORDULÓ
Entella–Venezia 0–2
Entella: Adorján Krisztián kispados volt, nem lépett pályára.

SZEPTEMBER 25., SZERDA

AUSZTRIA, OSZTRÁK KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Rapid Wien–Red Bull Salzburg 1–2
Rapid Wien: Szántó Tamás nem volt keretben; Salzburg: Szoboszlai Dominik végigjátszotta a találkozót, és szabadrúgásból gólt szerzett

HOLLANDIA, EREDIVISIE
4. FORDULÓ – ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

Ajax–Fortuna Sittard 5–0
Fortuna Sittard: Dobos Áron nem volt keretben

IZRAEL, LIGAT HA'AL
5. FORDULÓ
Hapoel Kfar Szaba–Nes Tziona 1–1
Hapoel Kfar Szaba: Vernes Richárd a 62. percben állt be, és kapott egy sárga lapot.

LENGYELORSZÁG, LENGYEL KUPA
A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Puszcza (II.)–Legia Warszawa 0–2
Legia: Nagy Dominik végigjátszotta a találkozót, és begyűjtött egy sárga lapot.

OLASZORSZÁG, SERIE B
5. FORDULÓ

Salernitana–Chievo 1–1
Chievo: Schäfer András nem volt keretben

SZLOVÁKIA, SZLOVÁK KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Druzstevník Radimov (Radimó, V.)–FC DAC 1904 (Dunaszerdahely) 0–2
DAC: Vida Máté végigjátszotta a meccset; Vida Kristopher a szünetben állt be, és gólpasszt adott; Kalmár Zsolt sérülésből lábadozik.

UKRAJNA, PREMJER-LIGA
4. FORDULÓ
– ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Mariupol–Dinamo Kijev 0–1
Dinamo Kijev: Kádár Tamás végig a pályán volt.

SZEPTEMBER 26., CSÜTÖRTÖK

ARAB EMÍRSÉGEK, UAE LEAGUE
2. FORDULÓ
al-Ittihad Kalba–al-Sardzsa 1–3
al-Ittihad Kalba: Dzsudzsák Balázs végigjátszotta a mérkőzést.

DÁNIA, KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Fremad Amager–Midtjylland 1–0
Midtjylland: Korcsmár Zsolt sérült, nem volt keretben.

EGYESÜLT ÁLLAMOK, MLS
ALAPSZAKASZ

Minnesota–Sporting Kansas City 2–1
Sporting KC: Baráth Botond kezdőként gólt szerzett, Németh Krisztián a 70. percben állt be, Sallói Dániel végigjátszotta a mérkőzést.

IRÁN, PERSIAN GULF PRO LEAGUE
5. FORDULÓ
Perszepolisz–Szepahan 0–2
Szepahan: Koman Vladimir kezdőként kapott lehetőséget.

SVÁJC, SUPER LEAGUE
8. FORDULÓ
Servette–Lugano 0–0
Lugano: Holender Filip, Kecskés Ákos és Vécsei Bálint is végigjátszotta a mérkőzést.

SZEPTEMBER 27., PÉNTEK

AUSZTRIA, 2. LIGA
9. FORDULÓ
Kapfenberg–Liefering 0–2
Liefering: Bukta Csaba gólpasszt adott, a 86. percben cserélték le.

CIPRUS, 1. DIVISION
1. FORDULÓ – ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
AEK Larnaca–Apollon FC 0–0
Apollon: Szalai Attilát nem cserélték be.

FRANCIAORSZÁG, LIGUE 2
9. FORDULÓ
Le Havre–Chateauroux 0–1
Le Havre: Bese Barnabást a szünetben lecserélték.

NÉMETORSZÁG, 2. BUNDESLIGA
8. FORDULÓ
Arminia Bielefeld–VfB Stuttgart 0–1
Bielefeld: Kiss Ágoston nem volt a keretben.

SZEPTEMBER 28., SZOMBAT

ANGLIA, CHAMPIONSHIP
9. FORDULÓ
Hull City–Cardiff City 2–2
Hull: Balogh Norbert nem állt be a kispadról
Preston–Bristol City 3–3
Bristol City: Nagy Ádám nem került be a meccskeretbe

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
9. FORDULÓ

Red Bull Salzburg–Austria Wien 4–1
Salzburg: Szoboszlai Dominik nem került be a meccskeretbe
2. LIGA
8. FORDULÓ
Innsbruck–SV Lafnitz 0–3
Lafnitz: Varga Barnabás nem került be a meccskeretbe

GÖRÖGORSZÁG, SUPER LEAGUE
5. FORDULÓ
Arisz–AEL Larissza 2–3
Arisz: Korhut Mihály végigjátszotta a mérkőzést
Atromitosz–Panetolikosz 2–0
Atromitosz: a sérült Megyeri Balázst nem nevezték a meccsre, Ugrai Rolandot nem cserélték be

HOLLANDIA, EREDIVISIE
8. FORDULÓ

Fortuna Sittard–Sparta Rotterdam 0–0
Fortuna Sittard: Dobos Áron nem került be a keretbe

HORVÁTORSZÁG, 1. HNL
10. FORDULÓ
Slaven Belupo–NK Osijek 0–4
Osijek: Kleinheisler László végigjátszotta a mérkőzést és a negyedik találatnál gólpasszt adott.

KAZAHSZTÁN, PREMJER LIGASZI
28. FORDULÓ

Irtis Pavlodar–Sahtyor Karagandi 4–2
Irtis: Hidi Patrik végigjátszotta a mérkőzést

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
10. FORDULÓ

Legia Warszawa–Lechia Gdansk 1–2
Legia: Nagy Dominik kezdőként egy félidőt játszott, 1–1-nél cserélték le a szünetben


NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
6. FORDULÓ

Mainz–Wolfsburg 0–1
Mainz: Szalai Ádám végigjátszotta a mérkőzést
RB Leipzig–Schalke 1–3
Leipzig: Gulácsi Péter és Willi Orbán végigjátszotta a mérkőzést

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
10. FORDULÓ

Slovan Bratislava (Pozsony)–Nitra (Nyitra) 5–0
Slovan: Holman Dávid kezdőként 61 percet játszott és három gólt szerzett (3–0-s állásnál cserélték le), Guzmics Richárd kispados volt.

SZEPTEMBER 29., VASÁRNAP

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
9. FORDULÓ
Rapid Wien–Hartberg 3–3
Rapid Wien: Szántó Tamás sérült, nem volt kerettag.

DÁNIA, SUPERLIGA
11. FORDULÓ

Midtjylland–Odense 0–1
Midtjylland: Korcsmár Zsolt sérült, nem volt kerettag.

DÉL-KOREA, K LEAGUE 2
30. FORDULÓ

Pucshon–Puszan IPark FC 0–2
Puszan: Novothny Soma a 90. percben állt be.

EGYESÜLT ÁLLAMOK, MLS
ALAPSZAKASZ

Chicago Fire–Toronto FC 2–2
Chicago Fire: Nikolics Nemanja végigjátszotta a meccset.

KAZAHSZTÁN, PREMJER LIGASZI
28. FORDULÓ

Kajrat Almati–Ordabaszi 4–1
Kajrat: Eppel Márton végigjátszotta a mérkőzést, két gólt szerzett.

OLASZORSZÁG, SERIE B
6. FORDULÓ
Benevento–Entella 1–1
Entella: Adorján Krisztián kispados volt, nem lépett pályára.
Chievo–Pordenone 1–1
Chievo: Schäfer András nem volt kerettag.

SVÁJC, SUPER LEAGUE
9. FORDULÓ
Lugano–Neuchatel Xamax 0–1
Lugano: Kecskés Ákos és Vécsei Bálint végigjátszotta a mérkőzést, Holender Filip az 53. percben lépett pályára csereként.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
10. FORDULÓ
FC DAC 1904 (Dunaszerdahely)–Zilina (Zsolna) 1–0
DAC: Vida Kristopher és Vida Máté végigjátszotta a mérkőzést, Kalmár Zsolt sérülésből lábadozik.

UKRAJNA, PREMJER-LIGA
9. FORDULÓ

Dinamo Kijev–Dnipro 2–0
Dinamo Kijev: Kádár Tamás végigjátszotta a mérkőzést.

SZEPTEMBER 30., HÉTFŐ

EGYESÜLT ÁLLAMOK, MLS
ALAPSZAKASZ

Sporting Kansas City–Portland Timbers 2–2
Sporting KC: Baráth Botond és Sallói Dániel végigjátszotta a meccset, Németh Krisztiánt a 73. percben lecserélték, utóbbi kettő betalált.

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
10. FORDULÓ

Zaglebie Lubin–LKS Lódz 3–1
Zaglebie Lubin: Tajti Mátyást nem nevezték a mérkőzésre.

A körképben a külföldi első vagy másodosztályú bajnokságban szereplő, jelenlegi vagy korábbi felnőtt- vagy U-válogatott, illetve válogatott-kerettagságig jutó légiósok mérkőzéseit gyűjtöttük össze.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik