Légióskörkép: hét magyar gól; Nikolics megszakította a pocsék sorozatot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.05. 08:22
null
Nikolics Nemanja hetedszer talált be idén (Fotó: Facebook)
Ahogy olvasóink megszokhatták, a Nemzeti Sport Online-on összefoglaljuk légiós labdarúgóink előző heti teljesítményét. Tekintse át, mi történt a magyar futballistákkal a múlt héten!

A DAC hazai pályán és Athénban is egy góllal kikapott a görög Atromitosztól az Európa-liga-selejtező 2. fordulójában, így búcsúzott az európai kupaküzdelmektől. A meccs első félidejében úgy tűnt, hogy a görögök gyorsan elintézik a továbbjutás kérdését, de a DAC óriási akarattal egyenlített. Az újabb Atromitosz-gólra már nem volt válasz, így a görög csapat jutott a következő fordulóba. A dunaszerdahelyi együttesben Kalmár Zsolt és Vida Máté végigjátszotta a mérkőzést, előbbi szerezte a DAC második gólját, míg Vida Kristophert a második félidőre cserélte be edzője. A görögöknél Megyeri Balázs védte a kaput, Ugrai Roland kispados volt.

A DAC hétvégéje sem sikerült jobban a csütörtöknél, az első két fordulóban aratott győzelem után 3–1-es vereséget szenvedett a Sered vendégeként. Kalmár és mindkét Vida végig a pályán volt, előbbi az El-meccs után ismét betalált.

Kleinheisler László csapata, a horvát NK Osijek 120 perces csatában 1–0-ra legyőzte a CSZKA Szófiát, ám tizenegyespárbajt követően elbukott a bolgár riválissal szemben. A magyar középpályást a szünetben kisebb sérülés miatt lecserélték, ám a hétvégi bajnokin már játszhatott, sőt, csereként beállva gólt szerzett az Inter Zapresic ellen 3–1-re megnyert találkozón.

Holman Dávid remeklésének (is) köszönhetően jutott tovább a Slovan Bratislava, a koszovói Feronikeli elleni párharc második mérkőzésén ugyanis az első gólnál gólpasszt adott, a másodiknál ő maga talált be. A pozsonyiak 4–1-es összesítéssel jutottak tovább.

A Kajrat Almati hazai döntetlennel esett ki. Eppel Márton a 66. percben lépett pályára csereként, és a meglehetősen feszült hajrában – amikor két csapattársát is kiállították – egy szabálytalanságért neki is kiosztott egy sárga lapot a norvég játékvezető. A magyar támadó később értetlenségét fejezte ki az esettel kapcsolatban.

Szalai Attila (Apollon Limassol) góllal járult hozzá csapata továbbjutásához: a magyar futballista csak csereként jutott szóhoz az Apollon Limassolban, viszont alig hat perccel azt követően, hogy a pályára küldték, gólt szerzett! Ezzel továbbjutásra állt a ciprusi csapat, és bár Aaron Greene hatalmas bombájával a Shamrock Rovers szépített és kiharcolta a hosszabbítást, a ciprusiak a ráadásban megszerezték a továbbjutásukhoz szükséges gólt.

Nagy Dominik kezdett a Legiában, amely 0–0-s döntetlent harcolt ki a finn KuPS vendégeként, és az odahaza szerzett egyetlen góljának köszönhetően továbbjutott.

Korhut Mihály csapata, az Arisz a gól nélküli hazai első felvonást követően idegenben harcolta ki az 1–0-s győzelmet a ciprusi AEL Limassol ellen. A magyar balhátvéd végigjátszotta a meccset.

Novothny Soma 40. percben szerzett fejes góljával 1–0-ra nyert a Puszan IPark FC az Aszan Mugungva otthonában a dél-koreai másodosztályú labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában. Ez volt a támadó nyolcadik gólja a bajnokságban.

Az alapszakasz végéhez közeledve elkönyvelte első idegenbeli győzelmét a Chicago Fire az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban: Nikolics Nemanjáék a Houston Dynamo vendégeként nyertek 1–0-ra, éppen a magyar csatár góljával. A magyar futballista a 2019-es MLS-szezonban hetedszer talált be, de ez volt az első gólja, amely közvetlenül három pontot ért csapatának.

JÚLIUS 30., KEDD

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. KÖR, VISSZAVÁGÓ
Feronikeli (koszovói)–Slovan Bratislava (szlovák) 0–2
Slovan: Holman Dávid kezdőként a 66. percig játszott, gólpasszt adott, majd gólt szerzett. Guzmics Richárd nem került be a keretbe

JÚLIUS 31., SZERDA

IZRAEL, TOTÓ-KUPA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
Hapoel Kfar Szaba–Hapoel Hadara 2–2
Hapoel Kfar Szaba: Vernes Richárd kezdőként az 50. percbeli lecseréléséig volt a pályán.

UKRAJNA, PREMJER-LIGA
1. FORDULÓ

Karpati Lviv–Dinamo Kijev 0–2
Dinamo Kijev: Kádár Tamás végigjátszotta a mérkőzést

AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. KÖR, VISSZAVÁGÓ
Atromitosz (görög)–FC DAC 1904 (Dunaszerdahely, szlovákiai) 3–2
Atromitosz: Megyeri Balázs védte a kaput, Ugrai Roland
kispados volt, nem lépett pályára; DAC:
Kalmár Zsolt és Vida Máté végigjátszotta a mérkőzést, előbbi szerezte a DAC második gólját, Vida Kristophert a második félidőre cserélte be edzője.
NK Osijek (Eszék, horvát)–CSZKA Szófia (bolgár) 1–0 – 11-esekkel 3–4
Osijek: Kleinheisler László kezdett, a szünetben kisebb sérülés miatt lecserélték.
Kajrat Almati (kazah)–Hapoel Beer-Seva (izraeli) 1–1
Kajrat Almati: Eppel Márton a 66. percben lépett pályára csereként.
KuPS (finn)–Legia Warszawa (lengyel) 0–0
Legia: Nagy Dominik kezdett, a 91. percben lecserélték.
AEL Limassol (ciprusi)–Arisz (görög) 0–1
Arisz: Korhut Mihály végigjátszotta a mérkőzést.
Apollon Limassol (ciprusi)–Shamrock Rovers (ír) 3–1 – h. u.
Apollon: Szalai Attila az 58. percben állt be csereként, és ő szerezte csapata második gólját.

AUGUSZTUS 2., PÉNTEK

AUSZTRIA, 2. LIGA
2. FORDULÓ
Kapfenberg–Lafnitz 1–2
Lafnitz: Varga Barnabás végigjátszotta a mérkőzést.

FRANCIAORSZÁG, LIGUE 2
2. FORDULÓ
Le Havre AC–Niort 1–1
Le Havre: Bese Barnabás végigjátszotta a mérkőzést.

NÉMETORSZÁG, 2. BUNDESLIGA
2. FORDULÓ
VfL Bochum–Arminia Bielefeld 3–3
Bielefeld: Kiss Ágoston nem volt kerettag.

AUGUSZTUS 3., SZOMBAT

IZRAEL, TOTÓ-KUPA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
Netanya–Hapoel Kfar Szaba 1–0
Hapoel Kfar Szaba: Vernes Richárd kezdőként kapott lehetőséget.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
3. FORDULÓ
Senica (Szenice)–Slovan Bratislava (Pozsony) 0–3
Slovan: Guzmics Richárd nem volt a keretben, Holman Dávid kispados volt.

UKRAJNA, PREMJER-LIGA
2. FORDULÓ

FK Lviv–Dinamo Kijev 0–3
Dinamo Kijev: Kádár Tamás végigjátszotta a meccset.

AUGUSZTUS 4., VASÁRNAP

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
2. FORDULÓ

Red Bull Salzburg–Mattersburg 4–1
Salzburg: Szoboszlai Dominik a 63. percben lépett pályára csereként.
St. Pölten–Rapid Wien 2–2
Rapid Wien: Szántó Tamás nem volt kerettag.

AUSZTRIA, 2. LIGA
2. FORDULÓ
Austria Klagenfurt–Liefering 4–4
Liefering: Bukta Csaba az 58. percben lépett pályára csereként.

DÁNIA, SUPERLIGA
4. FORDULÓ

Midtjylland–Aalborg 1–0
Midtjylland: Korcsmár Zsolt sérült, nem volt kerettag.

DÉL-KOREA, K LEAGUE 2
22. FORDULÓ

Aszan Mugungva–Puszan IPark FC 0–1
Puszan: Novothny Soma a 40. percben gólt fejelt, majd a 63. percben kapott egy sárga lapot. A találkozót végigjátszotta.

EGYESÜLT ÁLLAMOK, MLS
ALAPSZAKASZ

Houston Dynamo–Chicago Fire 0–1
Chicago Fire: Nikolics Nemanja győztes gólt szerzett, majd az 58. percben lecserélték.

HOLLANDIA, EREDIVISIE
1. FORDULÓ

AZ Alkmaar–Fortuna Sittard 4–0
Fortuna Sittard: Dobos Áron nem volt kerettag.

HORVÁTORSZÁG, 1. HNL
3. FORDULÓ

Hajduk Split–NK Lokomotiva Zagreb 3–0
Hajduk: Gyurcsó Ádám kispados volt, nem lépett pályára.
NK Osijek–Zapresic 3–1
Osijek: Kleinheisler László a szünetben állt be, ő szerezte csapata második gólját.

KAZAHSZTÁN, PREMER LIGASZI
21. FORDULÓ

Irtis Pavlodar–Kajrat Almati 0–2
Irtis: Hidi Patrik végigjátszotta a mérkőzést; Kajrat: Eppel Márton kezdett, a szünetben lecserélték.

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
3. FORDULÓ

Legia Warszawa–Slask Wroclaw 0–0
Legia: Nagy Dominik a 77. percben lépett pályára csereként.

SVÁJC, SUPER LEAGUE
3. FORDULÓ
Young Boys–Lugano 2–0
Lugano: Kecskés Ákos végigjátszotta a mérkőzést, Holender Filip a 63. percben lépett pályára csereként, Vécsei Bálint kispados volt.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
3. FORDULÓ
Sered (Szered)–FC DAC 1904 (Dunaszerdahely) 3–1
DAC:
Kalmár Zsolt, Vida Máté és Vida Kristopher egyaránt végigjátszotta a mérkőzést, Kalmár gólt szerzett.

AUGUSZTUS 5., HÉTFŐ

EGYESÜLT ÁLLAMOK, MLS
ALAPSZAKASZ

Seattle Sounders–Sporting Kansas City 2–3
Sporting KC: Baráth Botond és Németh Krisztián sérülés miatt kihagyta, míg Sallói Dániel végigjátszotta az összecsapást.

A körképben a külföldi első vagy másodosztályú bajnokságban szereplő, jelenlegi vagy korábbi felnőtt- vagy U-válogatott, illetve válogatott-kerettagságig jutó légiósok mérkőzéseit gyűjtöttük össze.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik