Dinamo: tárgyalás Dzsudzsákkal - hosszú táv vagy távozás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.06. 08:33
null
Hamarosan fejlemény lehet Dzsudzsák ügyében – a távozás és a hosszú távú szerződés a két opció (Fotó: fcdynamo.ru)
Vörösbaranyi József, az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Dinamo Moszkva légiósának, Dzsudzsák Balázsnak a menedzsere elmondta, a klub és a játékos márciusban tárgyalóasztalhoz ül, ahol eldől, hosszú távú szerződést írnak alá a felek, vagy a szélső máshol folytatja pályafutását.

„A közvéleményt általában nagyon érdekli Balázs sorsa, ezért beszélünk mindegyik átigazolási időszakban sokat róla. A Dinamónál most nem volt olyan a helyzet, hogy eladják őt – mondta Vörösbaranyi József a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. – A klubbal márciusban tárgyalunk, akkor kiderül, hogy távozás lesz-e a vége, vagy hosszú távú szerződésben állapodunk meg.”

A menedzser elmondta, Kínából, Katarból és Törökországból is érdeklődtek Dzsudzsák iránt, és bár utóbbi ország nem lenne visszalépés – a Besiktas, a Fenerbahce vagy a Galatasaray vonzó lehetőség lenne –, ezeknél jobb opció is szóba kerülhet.

„Reményeim szerint benne van még Dzsudzsák karrierjében egy nagyobb klub. A Liverpoollal, az Evertonnal és az Interrel már volt puhatolózó tárgyalás. Most azt mondom, valószínűbb, hogy távozás lesz a vége, ha nem, elnézést kérek. A Dinamo nagyon szeretné a hosszabbítást, de az orosz válság miatt nem látok rá nagy esélyt, hogy hosszú távon meg tudná tartani Balázst.”

Vörösbaranyi József korábban elmondta, Dzsudzsák 10 millió euró alatt nem eladó, valamint most megerősítette azt is, hogy az első számú célpont a nyáron a Bundesliga lesz játékosa számára.

A menedzser két másik játékosáról is beszélt. Elek Ákos Kínába szerződésével kapcsolatban elmondta, tudták, hogy Európából nem annyira kapkodnak a magyar játékosokért, ezért a középpályás úgy döntött, belevág ebbe a kalandba. Elek a Csangcsun Jatajnál elfogadható összeget kapott, de fizetése nem hasonlítható a Dzsudzsák által megkeresett topkategóriáshoz.

Varga Roland Győrből a Ferencvároshoz igazolt át. Vörösbaranyi szerint örömteli, hogy magyar klubok is meg tudnak állapodni egymással. A támadó úgy került át a Fradihoz, hogy mindkét fél jól járt most, de továbbértékesítés esetén az ETO is részesedne az összegből. Ha Varga jól szerepel a budapesti zöld-fehéreknél, az még lehetőséget nyújthat a külföldi folytatáshoz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik