Légiósok: Kleinheisler László bal oldali szélsőt játszhat a Hajdukban

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2024.01.04. 10:44
null
Kleinheisler László balszélső lehet a Hajduk Splitben (Fotó: Getty Images)
Az idény hátralévő részét a Hajduk Splitnél töltő Kleinheisler Lászlóról ódákat zengett Mindaugas Nikolicius sportigazgató, a sokoldalú magyar középpályás a horvát sajtó szerint a pálya bal oldalán kaphat szerepet.

Első téli fecskeként érkezett meg a Hajduk Splithez Kleinheisler László. A Panathinaikosz 29 éves, 47-szeres magyar válogatott labdarúgója – amint azt lapunk előrevetítette – kedden féléves kölcsönszerződést kötött a horvát listavezetővel, amellyel minden esélye megvan a bajnokság megnyerésére. A helyi lapok elismerőn írnak róla, ami nem csoda, hiszen 2019 februárja és 2023 januárja között az élcsapatnak számító NK Osijekben 131 mérkőzésen 21 gólt szerzett és 15 gólpasszt adott. Bár az athéni klubban kevés játéklehetőséget kapott, egy év leforgása alatt 21 meccsen 551 percet töltött a pályán, a splitiek bíznak benne – Mindaugas Nikolicius sportigazgató a Sportske novosti hasábjain ódákat zengett róla.

„Profilja alapján sokoldalú, támadó szellemű labdarúgó, elsősorban középső vagy támadó középpályás. Bal, illetve jobb oldali szélső is lehet, de bal oldali tükörszélsőként szintén hasznos a játéka. Támadói sokoldalúságának köszönhetően a szerződtetése lehetőséget nyújt arra, hogy a csapatunkban több poszton, különböző játékrendszerben vethessük be. Kiváló tulajdonságai vannak a szélsőjátékhoz, ügyesen cselez az egy az egy elleni helyzetekben, pontosak a passzai, különösen erős az átmenetekben. Taktikailag érett és fegyelmezett, felismeri a kulcsmomentumokat. Mindig nagy elánnal futballozik, kontrollálja az agresszivitását, ördöngös, sok energiával, bátran játszik. Mivel nagy munkabírású és sokat fut, hasznos a magas intenzitású játékban. Képességei alapján erősítést jelent együttesünknek az idény folytatásában a bajnoki címért zajló küzdelemben.”

Mislav Karoglan vezetőedző az umagi edzőtáborban nézheti meg először élesben a magyar futballistát, csapata január 9-én a szlovén élvonalbeli Aluminijjal játszik, majd 12-én a Fehérvár FC-vel csap össze. Hogy melyik poszton láthatjuk a legtöbbet, sokoldalúsága miatt egyelőre nem tudni. Az index.hr cikke megjegyzi, a Hajduk a bal oldali szélső posztján változtatott a legtöbbször, s bár Kleinheisler nem klasszikus szélső, nem átütő a sebessége, Eszéken korábban megmutatta, milyen hasznos, ha befelé tolja, majd ellövi a labdát – ezt tartják legfőbb erényének.

„Ha azon a szinten teljesít, mint Görögországba szerződése előtt, nagy segítségére lehet a Hajduknak – mondta a Nemzeti Sportnak Gradimir Dukaric, a Sportske novosti Osijekkel foglalkozó szakírója. – Eszéken tudták, miként hozzák ki belőle a legtöbbet, a bal szélen ő jelentette a különbséget. A Hajduknak sok játékos áll rendelkezésére a középpálya tengelyében, ezért a szélen vehetik számításba. A bal oldalon Emir Sahiti lehet a posztriválisa, aki a csapatban az idény egyik legjobb teljesítményét nyújtotta, ezért előfordulhat, hogy a koszovói futballista átkerül a jobb szélre.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik