NB II: a vírus közbeszólt, elmaradt a Szeged–Gyirmót meccs

F. B., H. D.F. B., H. D.
2020.09.16. 18:51
null
A koronavírus közbeszólt, elmaradt a Szeged–Gyirmót meccs (Fotó: Földi Imre)
A Szeged-Csanád Grosics Akadémia labdarúgócsapata a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy elmaradt az együttes Gyirmót FC Győr elleni másodosztályú mérkőzése, mivel a vendégek koronavírussal fertőzött személyekkel érintkezhettek.


A történtekkel kapcsolatban először a Gyirmót adott ki közleményt. A klub tájékoztatása szerint az MLSZ előírásainak megfelelően 35 főt teszteltek, közülük kettő személynek is pozitív lett az eredménye. A panasz- és tünetmentes koronavírusos személyeket elkülönítették, majd a negatív tesztet produkálókkal elutaztak a szerda esti, Szeged elleni mérkőzés helyszínére.

A Szegednél azonban állítják, nem ilyen egyszerű a történet, jóval bonyolultabb annál, mint ahogy azt a gyirmótiak előadják. Dr. Thurzó Balázs, a szegediek csapatorvosa megkereste szerkesztőségünket és a következőket mondta.

A gyirmótiak kedden, a mérkőzésre utazva, a csapatbuszon Kecskemétnél tudták meg, hogy két játékos hétfői koronavírus-tesztje pozitív lett – ecsetelte a doktor. – Ezt a két labdarúgót visszafordították, a csapat és a szakmai stáb többi tagja azonban folytatta útját Szeged felé, amelyet nagy felelőtlenségnek tartunk, ugyanis így náluk egy csapatnyi kontaktszemély „keletkezett”. A gyirmótiak aztán az edzőpályánkon edzettek, mi pedig véletlenül, ma tudtuk meg a történteket. Amikor szembesítettük a gyirmótiakat ezzel, a klub vezetői elismerték a tényt. A stadionunkba ezért nem engedtük be őket és közöltük velük, hogy a csapatunk és a nézők egészségének védelmében nem játszható le a találkozó. Tulajdonképpen ezzel megakadályoztuk egy gócpont kialakulását.”

Az elmaradt találkozó esetleges következményeiről később születik döntés.

LABDARÚGÓ NB II
9. FORDULÓ
Soroksár–Szombathelyi Haladás 2–1
(Korozmán 55., Erdélyi 91., ill. Medgyes 18.).Kiállítva: Devecseri (58., Haladás)RÉSZLETEK ITT!
Dorogi FC–Szentlőrinc 0–0RÉSZLETEK ITT!
Debreceni EAC–Kolorcity Kazincbarcika 0–1 (Oltean 35.) – RÉSZLETEK ITT!
Kaposvári Rákóczi–Debreceni VSC 1–3 (Szarka Á. 76., ill. Bárány 13., 79., Bévárdi 71.) – RÉSZLETEK ITT!

KÉSŐBB
19.00:
Pécsi MFC–Budaörs
19.00: FCAjka–BFC Siófok
19.00: Vasas FC–Szolnoki MÁV FC
19.00: WKW ETO FC Győr–Békéscsaba 1912 Előre
19.00: Nyíregyháza Spartacus–Aqvital FC Csákvár
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Gyirmót FC Győr – elhalasztva

EREDMÉNYKÖVETŐ A TÖBBI MÉRKŐZÉSRŐL ITT!

Legfrissebb hírek

Kilencmeccses nyeretlenségi sorozatot szakított meg Soroksáron a Szeged

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 18:46

NB III: két mesternégyes egy csoportban; Lisztes duplázott, gól és gólpassz Komantól

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 18:24

A Mezőkövesd 90. percben értékesített tizenegyessel vitte el a pontokat Szegedről

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 14:50

Rúgott gól nélkül maradt a Vasas; nem tudott kimászni a gödörből a Szeged – ez történt vasárnap az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.01. 16:52

A kihagyott büntető ellenére is nyert a Kozármisleny a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
2026.03.01. 15:50

Röpködtek a lapok Szegeden, egy pontot elvitt a Tiszakécske

Labdarúgó NB II
2026.02.22. 14:56

A Karcag elrontotta Laczkó Zsolt szegedi debütálását

Labdarúgó NB II
2026.02.15. 15:52

Megerősítve! 18 éves kapust vett a Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.02.14. 08:59
Ezek is érdekelhetik