Nem bírt egymással a Dorog és a Szentlőrinc

BALÁZS DÁVIDBALÁZS DÁVID
Vágólapra másolva!
2020.09.16. 15:50
null
Slakta (balra) megbabonázta a hazai játékosokat (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB II hétközi, sorrendben 9. fordulójában a Dorogi FC az újonc Szentlőrincet látta vendégül. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, míg a második játékrészben mindkét csapat eldönthette volna a mérkőzést.

 

LABDARÚGÓ NB II
9. FORDULÓ
DOROGI FC–SZENTLŐRINC SE 0–0

Dorog, Buzánszky Jenő Stadion, 600 néző. Vezette: Rúsz Márton (Punyi Gyula, Márkus Péter)
DOROG: Mursits – Nyíri, Berkó, Rjasko, Zabari (Beliczky, 55.) – Zuigeber, Lénárt – Tóth B., Mészáros Á. (Kovács M., 66.), Papp M. – Girsik (Vígh Á., 69.).Vezetőedző: Németh Szabolcs
SZENTLŐRINC: Slakta – Sinkovic (Törőcsik P., 60.), Czuczi, Nagy B. (Vajda R., 60.), Keresztes – Hleba, Kapronczai (Kondor, 83.) – Harsányi I., Havas, Forgács – Sili. Vezetőedző: Marián Sluka

ÖSSZEFOGLALÓ

Nagy iramban indult a találkozó, de komoly helyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani, többnyire a kontrákból veszélyeztettek a csapatok. Az első félidő közepén átvette az irányítást a Dorog, de nem tudta beszorítani a Szentlőrincet.

A fordulást követően hatalmas hazai helyzeteket jegyezhettünk fel, de a vendégek kapusa, Slakta Balázs minden lövést hárított. Néhány perc elteltével magára talált a Szentlőrinc és átvette a játék irányítását. A mérkőzés ezen periódusában többet támadtak a vendégek és veszélyesebbek voltak.

A találkozó hajráját mindkét csapat megnyomta, nagy helyzeteket dolgoztak ki, de a gól ellen „be voltak oltva” a játékosok. Összességében igazságos eredmény született, aminek a vendégek örülhetnek jobban.

PERCRŐL PERCRE

Köszönjük a figyelmet!

Véget ért a mérkőzés! Igazságos döntetlen született!

90+1. perc: Vajda balösszekötőből tüzelt 14 méterről, de lövése a bal kapufa mellett suhant el.

3 perc a hosszabbítás!

87. perc: Újabb hatalmas bravúrt mutatott be a vendégek kapusa: Kovács Máté beadását Vígh fejelte kapura, de Slakta a léc fölé tudta tolni a labdát.

86. perc: Mursits repült ki egy középre betett lapos labdára.

84. perc: Lénárt akasztotta hátulról a kilépő Vajdát, sárga lap a jutalma.

83. perc: Elérkeztünk a mérkőzés utolsó cseréjéhez: Kondor váltja Kapronczait.

79. perc: Czuczi nagybedobására Keresztes érkezett, aki éles szögből a kapu fölé fejelt.

77. perc: A csereként beállt Törőcsik távoli lövése kerülte el a hazai kaput.

74. perc: Rjasko szöglet utáni fejesét fejelték ki a vendégek a gólvonalról. Óriási lehetőséget szalasztott el a Dorog!

70. perc: Sili 10 méterről leadott lövését védte bravúrral Mursits. A lövés a jobb alsó sarokba tartott.

69. perc: Lejött a pályára Girsik, heléyre Vígh Ádám érkezik.

67. perc:Kovács Máté Krisztián érkezett Mészáros helyére.

66. perc: Hleba rántotta le az ellenfelét, ő is sárga lapot kapott.

61. perc: Kettős cserére szánta el magát a vendégek vezetőedzője: Nagy és Sinkovic hagyta el a pályát, helyükre Vajda és Törőcsik érkezett.

60. perc: Az oldalszabadrúgást követően Lénárt fejelt közelről a kapu fölé.

58. perc:Forgács rántotta le Beliczkyt, sárga lapos figyelmeztetésben részesült.

56. perc: Zabari helyére Beliczky érkezett a pályára.

55. perc: Tóth Barnabás közeli lövését védte bravúrral Slakta.

50. perc: A vendégek is veszélyeztetnek: Kapronczai éles szögből leadott lövését védte lábbal Mursits.

48. perc: Ismét Papp Máté vette célba a kaput, de lövését hatalmas bravúrral szedte ki a bal alsó sarokból a vendégek kapuvédője.

47. perc: Tóth Barnabás passzolt Papp Máténak, aki balról lőtt kapura, de a kapus hárított.

Elkezdődött a második félidő!

Egyik csapat sem a döntetlenre rendezkedett be (Fotó: Földi Imre)
Egyik csapat sem a döntetlenre rendezkedett be (Fotó: Földi Imre)

 

Nem hosszabbított a játékvezető, véget ért az első félidő!

45. perc: Papp Máté balösszekötőből vágott befelé, de lövése vérszegény volt, Slakta könnyedén fogta a jobb alsó sarok felé tartó labdát.

40. perc: Zuigéber játszott össze a kaputól hét méterre álló Girsikkel, de Havas még idejében közbe tudott lépni.

39. perc: 30 méterről végezhetett el szabadrúgást a Szentlőrinc, de Hleba lövését könnyedén fogta a hazai kapus.

35. perc: Keresztes közeli fejese hullott Mursits kezébe.

30. perc: Válaszolnak a vendégek: Harsányi 20 méterről vette célba a kaput, de lövése jócskán elkerülte a bal alsó sarkot.

29. perc: Zuigéber közeli lövését Keresztes blokkolta. A mérkőzés eddigi legnagyobb helyzetét jegyezhettük fel.

25. perc: Girsik visszapasszát Nyíri lőtte kapura 12 méterről, de Slakta fogta a lövését.

22. perc: Harsányi szabadrúgásáról maradtak le a társak, a labda hazaiak kapusának kezébe pattant.

20. perc: Zuigéber veszélyes beadása ment el a kapu előtt.

18. perc: Sinkovic szerzett labdát a támadó harmadban, majd 22 méterről lövésre vállalkozott, de labda a kapu felett hagyta el a játékteret.

16. perc: Egyik csapat sem tud eddig helyzeteket kialakítani, többnyire a kontrákból veszélyeztetnek.

12. perc: Papp Máté távoli kapáslövését könnyedén fogja a vendégek kapusa.

9. perc: A mérkőzés iramára nem lehet panasz, mindkét csapat nagy erőket mozgósít.

5. perc: Zabari beadását üggyel-bajjal Havas mentette szögletre.

3. perc:Nagy szögletét a hazaiak könnyűszerrel kifejelték.

2. perc: A Dorog piros-feketében lép pályára, míg a Szentlőrinc fehérben látható.

1. perc: A vendég Szentlőrinc indította útjára a labdát.

A Szentlőrinc nem feltett kezekkel érkezett Dorogra (Fotó: Földi Imre)
A Szentlőrinc nem feltett kezekkel érkezett Dorogra (Fotó: Földi Imre)

 

Elkezdődött a mérkőzés!

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Két órán belül kiderül, mire jut a vasárnap tétmeccs nélkül maradt Dorog a még éppen bennmaradó pozícióban lévő Szentlőrinccel. A hazaiak 8. fordulóbeli találkozója azért maradt el, mert ellenfelüknél, a Csákvárnál több játékos is koronavírusos lett, és a Fejér megyeiek kérésére a meccset elhalasztották.

A Dorog hazai pályán a három bajnoki mérkőzéséből kettőt is megnyert, míg a Szentlőrinc idegenben eddig még nyeretlen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik