Megyei foci: a végén egyenlített a Pápa; Jovánczai a megmentő

Vágólapra másolva!
2015.11.29. 23:51
Ismét szétnéztünk azon csapatok háza táján, amelyek nemrég még a labdarúgó NB I-ben indultak, de licencproblémák miatt jelenleg csak a megyei bajnokságban szerepelhetnek. 

Baranya (PMFC) és Bács-Kiskun (Kecskemét) megyében már egy héttel ezelőtt befejeződött az őszi szezon, de a mostani hétvégén a nyáron az NB I-ből kizárt csapatok közül a Pápa, illetve az NB II-ből kiesett Kaposvár még pályára lépett.PMFC) és Bács-Kiskun (Kecskemét) megyében már egy héttel ezelőtt befejeződött az őszi szezon, de a mostani hétvégén a nyáron az NB I-ből kizárt csapatok közül a Pápa, illetve az NB II-ből kiesett Kaposvár még pályára lépett.

A Somogy megyei I. osztályban a Kaposvár némi meglepetésre csak nehezen tudott győzni a Balatonkeresztúr-Balatonmáriafürdő otthonában. Lakatos Gergő és Luca Dominik találatával Pusztai László együttese kétgólos előnyre tett szert, de a hazai együttes öt perc leforgása alatt egyenlített. A Kaposvár a hajrában nagy erőket mozgósított a győztes gól érdekében, ami össze is jött, a 83. percben Jovánczai Zoltán talált a hálóba, aki így az utóbbi három bajnokiján hat gólt szerzett. A Kaposvár pedig az élen telel, a gárda előnye hét pont a Nagybajommal szemben.

Veszprém megyében a Pápa csak 1–1-s döntetlenre volt képes a Tapolca otthonában, Marton Miklós csapata ráadásul még ennek is örülhet, hiszen csak a 92. percben tudott egyenlíteni Ughy István gólja révén. A listavezető Veszprém ismét nyert, a pápaiak hátránya így télen 16 pont az éllovassal szemben – ebből szinte biztosan nem lesz feljutás.

SOMOGY MEGYEI I. OSZTÁLY
Balatonkeresztúr-Balatonmáriafürdő–Kaposvár 2–3
Az élcsoport:
1. Kaposvár 47 pont, 2. Nagybajom 40, 3. Babócsa 40

VESZPRÉM MEGYEI I. OSZTÁLY
Tapolca–Pápa 1–1
Az élcsoport:
1. Veszprém 46 pont, 2. Úrkút 42, 3. Pápa 30

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik