Kiharcolta első szezonbeli győzelmét a Győri ETO

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.31. 16:25
null
Andrics joggal örült a vezető gólnak (fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 6. fordulójának első szombati mérkőzésén a címvédő Győri ETO az MVM Paksot fogadta, és bár nem láttunk nagy játékot, a hazaiak biztosan tartották otthon a három pontot egy 2–0-s győzelemmel. A Paks nem mutatott sokat támadójátékban, helyzetek nélkül pedig nehéz nyerni. A győriek ezzel megszerezték a 2013–14-es bajnoki szezonban az első győzelmüket.

A mérkőzés előtt a hazai csapatnak volt nagyobb a tét, hiszen ebben a bajnoki idényben még nem sikerült nyernie Pintér Attila csapatának. Az edző ennek ellenére úgy gondolta, hogy a gyengébb eredmény nem a gyenge játékuk következménye, egyszerűen nem jött ki úgy a lépés a kritikus helyzetekben, ahogy az előző idényben.

Horváth Ferenc óvatosabb volt, hiszen mégiscsak a bajnokcsapattal mérkőzött a Paks, de bízott benne, hogy esetleg nyomasztani fogja a hazaiakat az eddigi eredménytelenségük.

A meccs úgy kezdődött, hogy a korántsem öldöklő iramban alig-alig alakult ki lehetőség a kapuk előtt. A Győr némileg többet kezdeményezett, de a Paks könnyedén állította meg ezeket a próbálkozásokat.

Aztán mielőtt teljesen beleuntunk volna a mérkőzésbe, hirtelen vezetést szerzett a Győr. A 21. percben Kamber jobb oldali bedobása után Koltaihoz került a labda, a győriek válogatot játékosa a tizenhatos jobb oldalánál, az alapvonal közelében megcsinált egy cselt, majd középre játszott, ahol az álmélkodó paksi védők között kibújt Nemanja Andrics, aki 5 méterről a kapuba vágta a Győr vezető gólját. 1–0

A gól felébresztette a Paksot, többet kezdeményeztek, a Győr pedig nem szakadt meg az újabb gólért, kicsit visszahúzódott, és várta, hogy jöjjön az ellenfél. A Paks jött is, de kevés elképzelés volt a játékában, a csatárokat könnyedén választották el a labdától a győri védők. Aztán amikor már azt lehetett hinni, hogy lecsorog a félidő, öngóllal növelte az előnyét a Győr.

A 40. percben Andrics a bal oldalról adott középre, és az élesen belőtt labda a hosszú saroknál álló Szabó János melléről pattant a szomorú Molnár Péter kapujába. 2–0

Elég váratlan találat volt, de mivel a Paks nem vitézkedett az egész félidőben, talán megérdemelte az ETO. Az első játékrész küzdelmes, de nem túl jó játékot hozott, és ekkor nem úgy tűnt, hogy a Paks képes lesz megfordítani a meccset.

Harcosan jött ki a második félidőre a Paks, letámadta a győri védőket már a hazaiak tizenhatosánál. Az első percek nehezebb pillanatait átvészelte a hazai csapat, és igazság szerint a Paks mezőnyfölénye helyzetet nem szült. Egyre idegesebb lett a hangulat a pályán és a kispadokon egyaránt. A Győr szórványos kontrái sem hordoztak magukban igazán nagy veszélyt.

Új színt hozott a meccsbe a csereként beállt Kalmár, aki többször is jól tört előre a jobb oldalon, ezért nehezen tudták tartani a győri játékost.

Az utolsó negyedórára bejött Tököli Attila, és valóban többet támadott a Paks, és talán a meccs legnagyobb vendéghelyzete is Tököli előtt adódott, de a 77. percben óriási helyzetben mellé lőtt, pedig senki nem állt előtte.

Az utolsó percekben inkább már egymással foglalkoztak a játékosok, sok volt a szöveg és a szurkapiszka, helyzeteket már alig-alig láthattunk. A Győr megérdemelten nyert, mert rákényszerítette akaratát a vendégekre, és jó védekezésével nem hagyott teret a paksi csatároknak. Megvan tehát az első ETO-győzelem, amely küzdelmes, nehéz meccsen született meg, amelyet csak nagy jóindulattal lehetett volna élvezetesnek mondani.

MESTERMÉRLEG

„Nehéz ilyenkor bármit mondani. Azt hiszem, nem látszott, hogy a legutóbbi bajnok és a legutóbbi 13. helyezett játszik, teljesen egyenrangú ellenfelei voltunk a Győrnek. A macska-egérből egérnek szerződtettek minket, de nem voltunk azok, úgyhogy szerintem jól játszottunk. Sokat tanulok én is mint edző, egy biztos, hogy sírni kell sokat hét közben is, meg meccs közben is, és akkor a bírók is így vezetik a meccset... Sajnos kiscsapat vagyunk, de elviseljük, csináljuk tovább. A bajnok otthonában így kikapni kettő nullára bőven belefér. Játékban sokat léptünk előre, bátran futballoztunk, főleg a második félidőben. Az első félidőben sem játszottunk alárendelt szerepet – azt gondolom, sok örömöt fogunk még szerezni a paksi szurkolóknak" – fogalmazott a Sport Televízió stábjának Horváth Ferenc.

„Ez a csapat tud küzdeni és tud jól is játszani... Úgy érzem, nem volt kétséges, hogy meg tudjuk nyerni a találkozót. Voltak nagyon jó mérkőzéseink, vezettünk is, és nem tudtuk megszerezni a három pontot; hál' Istennek most újra beleszagolt a csapat, hogy milyen is nyerni. [Varga] Roli három-négy olyan szituációban adta el a labdát, hogy abból indulni tudott a Paks – de nincs semmi gond, van, amikor egy játékosnak így megy. Azt gondoltuk, hogy behozunk egy olyan játékost, aki hozzá hasonlóan jól hozza le az egy az egyeket, illetve reméltem, hogy pontosabban tud passzolni; ezért történt meg a csere" – értékelt Pintér Attila.

NB I
6. FORDULÓ

Győri ETO–MVM Paks 2–0 (2–0)
G: Andrics 21., Szabó J. (öngól) 40.

SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS
JEGYZŐKÖNYV
TABELLA


NB I, 6. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Augusztus 30., péntek
19.00 Haladás–Lombard Pápa 3–2 Farkas Ádám
Augusztus 31., szombat
16.30 Győri ETO–MVM Paks 2–0 Fábián Mihály
19.00 Ferencváros–KTE-Phoenix Mecano 1–0 Andó-Szabó Sándor
19.00 Mezőkövesd–Puskás Akadémia 3–1
Szabó Zsolt
21.00 DVTK–Újpest 2–0 Németh Ádám
Szeptember 1., vasárnap
16.30 PMFC–DVSC-Teva (Tv: M1) Becséri Dániel
18.30 Kaposvár–Bp. Honvéd (Tv: Sport2) Solymosi Péter
20.30 Videoton–MTK (Tv: Sport2)Bognár Tamás
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK

AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 5 4 1 17–3 +14 13
2. Videoton FC 5 4 1 14–3 +11 13
3. Ferencváros 6 4 2 8–8 0 12
4. Lombard Pápa FC 6 3 1 2 7–5 +2 10
5. MVM Paks 6 3 1 2 10–10 0 10
6. Haladás 6 2 3 1 8–8 0 9
7. Diósgyőri VTK 6 2 3 1 7–8 –1 9
8. Újpest FC 6 2 2 2 12–9 +3 8
9. Kecskeméti TE 6 2 2 2 9–11 –2 8
10. Győri ETO 6 1 4 1 8–7 +1 7
11. Mezőkövesd 6 2 4 10–15 –5 6
12. Budapest Honvéd 5 1 2 2 6–6 0 5
13. MTK Budapest 5 1 1 3 5–6 –1 4
14. Pécsi MFC 5 1 1 3 5–10 –5 4
15. Puskás Akadémia FC 6 1 1 4 5–13 –8 4
16. Kaposvári Rákóczi 5 1 4 4–13 –9 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik