Radó kényszerítette térdre a Pápát Szombathelyen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.30. 18:57
null
Radót okkal ünnepelték a társak (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 6. fordulójában a nyolcadik helyen álló Szombathelyi Haladás a harmadik Lombard Pápát fogadta. A hazaiak Radó András találatával szereztek vezetést a 13. percben, de nyolc perccel később Georges Henri Griffits egyenlíteni tudott. A 36. percben aztán Halmosi Péter megint a hazaiaknak szerzett vezetést, majd Radó a második félidő elején büntetőből is betalált. A Pápa a 89. percben szépített Lazar Arszics szabadrúgásával, de egyenlíteni már nem sikerült.

A párosítás igazi presztízscsatának ígérkezett, a szombathelyiek egykori, illetve a pápaiak jelenlegi tulajdonosa, Bíró Péter miatt. Öt forduló után a tabellán a vendégek álltak előrébb, a meccset azonban a hazaiak kezdték jobban, amelynek eredményeképpen már a 13. percben vezetéshez is jutottak. Ekkor Tóth Péter indította hosszan Radó Andrást a bal oldalon, aki egy pattanás után 12 méterről, jobbal a kapu közepébe lőtt (1–0).

Sokáig azonban nem örülhettek a vezetésnek a szombathelyiek, mert a 21. percben a vendégek első valamirevaló helyzetüket értékesítették: ekkor Szabó Ottó adta be a labdát balról, amit Georges Henri Griffiths fejelt középről, 4 méterről a kapu bal oldalába (1–1).

Negyedóra elteltével, egy szöglet után előbb Fehér Zoltán fejesét kellett védenie Szűcs Lajosnak, majd egy perccel később előbbi adta be a labdát balról, amelyet aztán a hosszú oldalon érkező Halmosi Péter lőtt 4 méterről, ballal a kapu jobb oldalába (2–1).

A szünet előtt aztán megint egy Szűcs-bravúrra volt szükség, hogy ne legyen nagyobb a különbség: ekkor Radó éles szögből leadott lövését védte, majd az borzolta a hazai szurkolók idegeit, hogy a kilépni készülő szombathelyi támadó elől Peter Struhar kézzel ütötte el a labdát, amelyért a védő akár piros lapot is kaphatott volna, de a játékvezető nem látta az esetet.

A második játékrész első percében aztán megint utóbbi két játékos volt a főszereplő: ekkor Radó tört be a 16-oson belülre, akit az alapvonal közelében Struhar ellökött, mire a játékvezető büntetőt ítélt, amit aztán a sértett értékesített is (3–1).

A vendég ugyan megpróbálkoztak a szépítéssel: előbb egy Kenesei Krisztián szabadrúgást, majd egy Lazar Arszics lövést kellett védenie Rózsa Dánielnek, de aztán megint a hazaiak pörögtek fel. Előbb Tóth Péter fejelt kevéssel a kapu mellé egy szöglet után, majd Németh Márió gurított vissza Radó elé, aki azonban 13 méterről ezúttal a kapu fölé lőtt.

A vendégek gyorsan ki is használták mindhárom cserelehetőségüket, ám a játék képe ezután sem változott: folyamatosan a hazaiak rohamoztak, igaz sok helyzetük nem akadt. A vendégek végül a 89. percben szépítettek Lazar Arszics szabadrúgásgóljáva (3–2)l, de egyenlíteniük már nem sikerült, sőt a hosszabbításban Rodenbücher Istvánt a játékvezető második sárga lapja után ki is állította.



MÉRKŐZÉS UTÁNI NYILATKOZATOK
„Volt probléma a hozzáállással most is. Ez az egy gól, ez a differencia a két csapat között jelenleg, ebbe elsősorban a lelkesedés van benne. Nehéz két hetünk jön, hiszen a Ferencváros jön hozzánk, ráadásul két vereség után, de megpróbálunk javítani, ez a feladatunk. Védekezésben ilyen gólt nem lehet kapni, tehát az oldalról bejött labda nem lehet a csatáré, a védőé kell hogy legyen. A másik a védő mögé belőtt labda, amelyre elméletileg fel van készítve a játékos, a csapat. Aztán, hogy gyakorlatban ezt hogy olvassák, az más kérdés, de valószínűleg ezt nem a könyvből olvasták, ezt a szakmát nem onnan tanulták" – nyilatkozta a Lombard Pápa vezetőedzője, Tóth Bálint a Sport Televíziónak.
„Ragyogó mérkőzést játszottunk, két támadó szellemű csapat találkozott, és a Pápa is nagyon jó játékerőt képviselt, és méltó partner volt. A második félidőben ziccerek sokaságát hagytuk ki. Dinamikus, támadó futballt játszottunk, de sajnálom, hogy itt a végén az ellenfél egy szabadrúgásból talált még egy gólt. Úgy érzem maximálisan kiszolgáltuk a közönséget, ami ma műveltek a játékosok, az tényleg parádés volt. A két bekapott gólt sajnálom, de a támadó szekció, Radó Andrissal az élen kiválóan játszott, de összességében az egész csapat jól teljesített" – beszélt a mérkőzésről a Haladás szakvezetője, Artner Tamás.
„Bár a végén kaptunk egy gólt szabadrúgásból, így szorosabb lett az eredmény, ám úgy érzem, végig mi irányítottunk, és teljesen megérdemelt a győzelmünk. Elöl a támadó szekció tagjaival nagyon jól megértjük egymást, sok lehetőséget dolgoztunk ki, és ha értékesítjük a helyzeteinket, akkor sokkal simább lett volna a meccs. Így alakult, de a lényeg az, hogy megszereztük a három pontot, ez a legfontosabb. Most, hogy megnyertük ezt a találkozót, jó pozícióból várhatjuk a kéthetes szünetet, ráadásul néhány nehéz mérkőzést már letudtunk. Ám nem dőlhetünk hátra, nem bízhatjuk el magunkat, a következő meccsekre is rendesen fel kell készülnünk, és mindenki ellen győzelemre kell játszanunk. A kéthetes szünet utáni meccsünkön, az Újpest elleni is úgy kalkulálunk, hogy megszerezzük a három pontot" – értékelte a mérkőzést a két gólt szerző szombathelyi támadó, Radó András.

NB I, 6. FORDULÓ
HALADÁS–LOMBARD 3–2 (Radó 13., 47. – utóbbit 11-esből, Halmosi 36., ill. Griffiths 21., Arszics 89.)

AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 5 4 1 17–3 +14 13
2. Videoton FC 5 4 1 14–3 +11 13
3. MVM Paks 5 3 1 1 10–8 +2 10
4. Lombard Pápa FC 6 3 1 2 7–5 +2 10
5. Ferencváros 5 3 2 7–8 –1 9
6. Haladás 6 2 3 1 8–8 0 9
7. Újpest FC 5 2 2 1 12–7 +5 8
8. Kecskeméti TE 5 2 2 1 9–10 –1 8
9. Diósgyőri VTK 5 1 3 1 5–8 –3 6
10. Budapest Honvéd 5 1 2 2 6–6 0 5
11. MTK Budapest 5 1 1 3 5–6 –1 4
12. Pécsi MFC 5 1 1 3 5–10 –5 4
13. Puskás Akadémia FC 5 1 1 3 4–10 –6 4
14. Győri ETO 5 4 1 6–7 –1 4
15. Mezőkövesd 5 1 4 7–14 –7 3
16. Kaposvári Rákóczi 5 1 4 4–13 –9 1
NB I, 6. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Augusztus 30., péntek
19.00 Haladás–Lombard Pápa 3–2 Farkas Ádám
Augusztus 31., szombat
16.30 Győri ETO FC–MVM Paks (Tv: Sport1) Fábián Mihály
19.00 Ferencváros–KTE-Phoenix Mecano (Tv: Sport1) Andó-Szabó Sándor
19.00 Mezőkövesd–Puskás Akadémia FC
Szabó Zsolt
21.00 Diósgyőri VTK–Újpest FC (Tv: M2) Németh Ádám
Szeptember 1., vasárnap
16.30 Pécsi MFC–Debreceni VSC-Teva (Tv: M1) Becséri Dániel
18.30 Kaposvár–Bp. Honvéd (Tv: Sport2) Solymosi Péter
20.30 Videoton–MTK Budapest (Tv: Sport2)Bognár Tamás
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik