Werder: az edző Kleinheisler erényeiről és gyengéjéről is beszélt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.14. 14:58
null
Kleinheisler Lászlónak elsősorban a konditeremben lenne feladata (Fotó: weser-kurier.de)
A Werder Bremen sportigazgatója után Viktor Szkripnik vezetőedző is beszélt a Bundesliga-csapatnál próbajátékon szereplő Kleinheisler Lászlóról.

„Azonnal látszott, hogy hasznos lehet a középpályán, hamar felvette a ritmust és beilleszkedett. Ugyanakkorszemmel látható, hogy nincs tökéletes fizikai állapotban. Lenne mit tennie az edzőteremben” – mondta az ukrán szakember, aki 2014 októbere óta irányítja a jelenleg a Bundesliga 16. helyén álló brémaiakat.

A brémaiak pénteken két felkészülési mérkőzést játszanak: délelőtt az azeri Inter Baki, délután az Austria Wien lesz az ellenfél – a Nemzeti Sport Online információja szerint Kleinheisler az elsőn kap majd játéklehetőséget. Szkripnik szerint a meccsen mutatott produkciója alapján döntik el, hogy Kleinheisler a csapat Brémába való visszatérése után is folytatja-e a felkészülést a Werderrel.

Kleinheisler a Videotonnál – bár ősszel egyetlen klubmérkőzésen sem játszott – élő szerződéssel rendelkezik, amely 2016 nyarán jár le – tehát ha a Werder már a télen vele szeretné megerősíteni a középpályáját, fizetnie kell.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik