FTC: „A Videoton a játékvezetőket és minket is befolyásolni akart”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.21. 07:22
A Ferencváros 4−1-es vereséget szenvedett a bajnoki címért harcoló Videotontól. A Felcsúton játszott mérkőzés után Thomas Doll elmondta, miért volt bosszús az első félidő alatt, míg Henning Berg már előre tekintett, a Honvéd elleni „bajnoki döntőre”.
Gera Zoltánék jól kezdtek a Videoton ellen, aztán nagyot estek (Gotó: Szabó Miklós)
Gera Zoltánék jól kezdtek a Videoton ellen, aztán nagyot estek (Gotó: Szabó Miklós)
Gera Zoltánék jól kezdtek a Videoton ellen, aztán nagyot estek (Gotó: Szabó Miklós)

Gera Zoltánék jól kezdtek a Videoton ellen, aztán nagyot estek (Gotó: Szabó Miklós)
Gera Zoltánék jól kezdtek a Videoton ellen, aztán nagyot estek (Gotó: Szabó Miklós)

„Nem gondolom, hogy kifejezett fordulópont lett volna a mérkőzésen, de az egyenlítő gól mindenképpen fontos momentum volt, amely után megkönnyebbült a csapat – mondta Hening Berg, a Videoton FC vezetőedzője a Ferencváros elleni mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. – Tudtuk, hogy az egy pont ugyanazt jelenti, mintha megnyernénk a meccset, hiszen a bajnoki cím megszerzéséhez mindenképpen nyernünk kell jövő héten a Honvéd otthonában.”

Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője arról beszélt, hogy a Videoton nagyon akarta a győzelmet, érezhetően harcolt a bajnokságért, ezért gyakorlatilag meglepő volt, hogy 1–0-ra vezettek. A német szakember az első félidőben elég bosszúsnak látszott a kispad mellett, ennek is elmondta az okát.

„Azért voltam mérges, mert olyan érzésem volt, hogy a Videoton a játékvezetőket és minket is befolyásolni akart. Sokszor feküdtek a füvön, és engem, aki annyira szereti a labdarúgást, igazából ez bosszant.”

Berg kitért a Honvéd elleni bajnoki döntőre is. Úgy érzi, csapata készen áll az összecsapásra, a nyomást eddig is éppen olyan jól kezelte, mint a rivális, s mivel két, remek formában lévő együttes találkozik, mindenképpen jó mérkőzést vár.

Doll az Újpest elleni derbiről és a Magyar Kupa döntőről beszélt, elmondta, hinniük kell magukban, illetve nyomatékosította, a hetven százalékos teljesítmény egyik meccsen sem lesz elég a győzelemhez.

A mérkőzés előtt az NSO TV stábja a Videoton szurkolóit kérdezte meg arról, mit várnak a Ferencváros elleni mérkőzéstől, s vajon csapatukra nagyobb nyomás nehezedik-e azok után, hogy a Honvéd 5−2-re legyőzte a Debrecent? A meccs után Pátkai Máté beszélt a találkozóról, illetve az előttük álló, sorsdöntő összecsapásról.


LABDARÚGÓ NB I
32. FORDULÓ

Videoton–Ferencváros 4–1 (Lazovics 36., Stopira 42., Koch 44. – öngól, Maric 92., ill. Nego 7. – öngól)
Felcsút, Pancho Aréna, 3208 néző. Vezette: Iványi

NB I, 2016–2017, 32. FORDULÓ
MÁJUS 20., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Újpest–Haladás 2–1
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Erdős József
DVSC–Honvéd 2–5
Debrecen, Nagyerdei Stadion Farkas Ádám
MTK–DVTK 0–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion Szabó Zsolt
Mezőkövesd–Paks 3–2
Mezőkövesd, Városi StadionAndó-Szabó Sándor
Gyirmót FC Győr–Vasas 1–2
Gyirmót, Alcufer StadionSolymosi Péter
Videoton–Ferencváros 4–1 Felcsút, Pancho ArénaIványi Zoltán
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Budapest Honvéd3219 5 854–30+2462
2. Videoton FC3218 8 665–27+3862
3. Vasas FC3215 61149–39+1051
4. Ferencvárosi TC321310 952–44 +849
5. Paksi FC3211111040–36 +444
6. Szombathelyi Haladás3212 71341–44 –343
7. Újpest FC3210121047–49 –242
8. Mezőkövesd Zsóry FC3210 91338–53–1539
9. Debreceni VSC3210 81439–45 –638
10. Diósgyőri VTK3210 71538–55–1737
11. MTK Budapest32 8121225–35–1036
12. Gyirmót FC Győr32 4 91919–50–3121
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik