Vidi: „A nehezén túl vagyunk” – a csapatorvos beszélt Kovácsikról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.18. 07:03
Mint arról beszámoltunk, Kovácsik Ádám, a Mol Vidi FC kapusa ijesztő fejsérülést szenvedett a Puskás Akadémia elleni NB I-es labdarúgó-mérkőzésen. Az eset után két nappal a székesfehérvári együttes orvosa, dr. Kovács Tibor a klub hivatalos honlapján adott tájékoztatást az agyrázkódást szenvedő futballista állapotáról.

„Közvetlenül az ütközés után eszméletlenül terült el a pályán, azonban az akut ellátást követően szerencsére gyorsan magához tért. Azonnal a székesfehérvári kórházba szállították, ahol gyors kivizsgálás következett, majd csaknem negyvennyolc órát bent tartották megfigyelés alatt, de mivel semmiféle neurológiai tünete nem jelentkezett, hétfő délelőtt hazamehetett. Ádám közérzete jó, azt pedig mindenképpen kiemelném, hogy az ütközéshez képest szerencsés kimenetelű sérülést szenvedett. Apróbb, kozmetikai jellegű sérülésektől eltekintve maradandó károsodást nem szenvedett el. A szája szélét hét öltéssel kellett összevarrni, valamint egy-két fogát meg kellett igazítani. A fogak kezelése egyébként még folyamatban van, hiszen a következő napokban újabb beavatkozásokra lesz szükség” – mondta dr. Kovács Tibor a molvidi.hu-nak.„Közvetlenül az ütközés után eszméletlenül terült el a pályán, azonban az akut ellátást követően szerencsére gyorsan magához tért. Azonnal a székesfehérvári kórházba szállították, ahol gyors kivizsgálás következett, majd csaknem negyvennyolc órát bent tartották megfigyelés alatt, de mivel semmiféle neurológiai tünete nem jelentkezett, hétfő délelőtt hazamehetett. Ádám közérzete jó, azt pedig mindenképpen kiemelném, hogy az ütközéshez képest szerencsés kimenetelű sérülést szenvedett. Apróbb, kozmetikai jellegű sérülésektől eltekintve maradandó károsodást nem szenvedett el. A szája szélét hét öltéssel kellett összevarrni, valamint egy-két fogát meg kellett igazítani. A fogak kezelése egyébként még folyamatban van, hiszen a következő napokban újabb beavatkozásokra lesz szükség” – mondta dr. Kovács Tibor a molvidi.hu-nak.

„A héten mindenképpen szigorú pihenés van előírva számára, aztán majd jönnek a kontrollvizsgálatok. Összességében a nehezén túl vagyunk. Egyelőre nem bocsátkoznék találgatásokba azt illetően, hogy mikor térhet vissza a pályára kapusunk, azonban szurkolóinkat folyamatosan tájékoztatjuk Ádám állapotáról” – tette hozzá a csapatorvos, akinek a szavaiból kiderül, hogy Kovácsik biztosan nem léphet pályára a csütörtöki, BATE Boriszov elleni Európa-liga-mérkőzésen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik