Videoton: elfogadták a többmilliárdos stadionfejlesztést

Vágólapra másolva!
2013.12.14. 09:15
null
Válogatott tétmérkőzést utoljára 2007-ben rendeztek Fehérváron – a megújuló stadionban újra lehet erre példa (Fotó: NS-archív)
Korábban sajtóhírek alapján már beszámoltunk róla, hogy állami támogatással, több milliárd forintból újulhat meg Székesfehérváron a Videoton stadionja. A stadionfejlesztésről pénteken tárgyalt a város közgyűlése.

 

A pénteki közgyűlésen határoztak Székesfehérvárváros képviselőia stadion fejlesztéséről. A Sóstói Stadion fejlesztését a kormány finanszírozza, a 2014-es költségvetés 4.5 milliárd forintot tartalmaz a célra, a forrás másik felét pedig a 2015-ös költségvetésből különítik el – írja a vidi.hu.

„Az önkormányzat tulajdonában volt eddig is az épület és ez nem változik a jövőben sem. Az önkormányzat lesz az építtető is, a magyar kormány részéről pedig a kormánybiztos segíti és koordinálja a folyamatokat. A tervezés szakaszát kezdjük el, felméréseket végzünk, és előreláthatólag 2015 végére, 2016 elejére készülhet el az új stadion. A tervezést szeretnénk láthatóvá tenni a szurkolók előtt, hiszen más projektek esetében azt tapasztaltuk, hogy érdeklik az embereketaz aktuális állapotok. A tervezés azt isel fogja dönteni, hogy mikor indulhatnak azok a munkálatok, amelyek miatt egy ideig nem lesz használható a terület. Természetesen a klub, a város és a kormány közötti egyeztetések is befolyásolják, hogy mikor kezdődhet el a kivitelezés, konkrét dátumot egyelőre még nem tudok mondani" – nyilatkozta a vidi.hu-nak Vígh László kormánybiztos.

Cser-Palkovics András polgármester arról beszélt a közgyűlésen, hogy nagyon egyszerű döntésről van szó, hiszen kilencmilliárd forintnyi fejlesztést fogadhat el Székesfehérvár. Kiemelte, hogy Magyarországon Budapest, Debrecen és Székesfehérvár városa lesz alkalmas arra, hogyUEFA 4-es stadionban nemzetközi mérkőzéseket rendezhessen.

Hozzátette, a szabadidősport, a diáksport, az utánpótlás és az élsport igényeit együtt szolgálják a jelenleg futó és a jövőben kezdődő városi fejlesztések, azaza Gáz utcai csarnok,az új Bregyó és a Halesz, azáltalános iskolai tornatermek parkettázása, a gyakorló jégcsarnok felépítése, vagy épp a Sóstói Stadion rekonstrukciója.

„Örülünk, hogy döntés született a stadion felújításáról. A klub bérlője és használója a létesítménynek, de természetesen minden eddig szerzett ismeretünket átadjuk majd a tervezőknek, akik a debreceni és az FTC-stadion építésénél tapasztaltakat is hasznosíthatják már ennél a projektnél. Az előbb említettekkel ellentétben Székesfehérváron nem egy új stadion építéséről, hanem a régi továbbfejlesztéséről beszélünk, tehát sok-sok kompromisszumot kell majd kötnünk, mire a program végére érünk. A lehetőségekhez képest próbáljuk a maximumot kihozni ebből a helyzetből. A főépület megmarad, a szemben lévő és a két kapu mögötti részt hozzuk közelebb a pályához, így reményeink szerint egy zárt, katlanszerű stadion lesz a végeredmény" – reagált a vidi.hu-nak Garancsi István, a Videoton FC tulajdonosa.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik