Videoton: „A gólok majd érkeznek, messze még az első bajnoki”

Vágólapra másolva!
2017.01.28. 21:33
null
Varga József Borsi Gergellyel, a Nemzeti Sport tudósítójával
Varga József, a Videoton 28 éves, harmincegyszeres válogatott védekező középpályása végigjátszotta a marbellai edzőtáborban pénteken a román Dinamo Bucuresti-tel gól nélküli döntetlenre végződő felkészülési mérkőzést, amelyről a Nemzeti Sport kiküldött tudósítójával, Borsi Gergellyel beszélgetett.

 

– Kilencven perc.
– Ne is mondja! Nagyon jó volt végre végigjátszani egy meccset. Élveztem a játékot, jó erőben vagyok. Kemény ellenfelünk volt, helyzeteket is kidolgoztunk.

– Dubaiban érezte jobban magát, vagy itt, Spanyolországban?
– Mindkét helyen kiválóak a körülmények, de itt nincs annyira meleg, könnyebb elvégezni az edzésmunkát. Négy mérkőzést játszunk itt, ebből kettőt már letudtunk, s mivel csak erős, nemzetközileg jegyzett csapatokkal kerülünk szembe, nem lehet okunk panaszra, sokkal jobb, mintha felhozó mérkőzéseink lennének és hat-hét góllal nyernénk. A Dinamo elleni találkozó jó felmérő volt, megmutatta, hol tartunk, miben kell fejlődnünk.

– Fontos a visszajelzés?
– Az edzői stábnak és nekünk is lényeges, hogy amit gyakorlunk, azt viszontlássuk a meccsen. Mondani könnyű, de megvalósítani már nem mindig, mert a pályán ott van az ellenfél is. Panaszra nem lehet okunk, mert a begyakorolt szituációkból, mozgásokból voltak lehetőségeink, a gólok meg majd érkeznek, messze van még az első bajnoki.

BORSI GERGELY A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN EGY OLDALON SZÁMOL BE A VIDEOTON MARBELLAI EDZŐTÁBORÁBAN TÖRTÉNTEKRŐL.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik